Rendezvényszervező gyakornokot keresünk

2017. őszi félévében ismét rendezvényszervező gyakornokot fogad a Tempus Közalapítvány kommunikációs egysége.

Az oktatási és képzési pályázati programokat kezelő Tempus Közalapítvány kommunikációs csoportja gyakornokot fogad 2017. őszi félévében.

Olyan gyakornok jelentkezését várjuk, aki elsősorban a rendezvényszervezés terén szeretné kipróbálni és elmélyíteni az ismereteit, de a kommunikáció más területei sem állnak távol tőle.

Lehetőséged lesz önálló, igazi feladatok révén a rendezvényszervezés minden fázisát megismerni, információs napok, nagyszabású nemzetközi konferenciák és promóciós események szervezésében részt venni. Emellett tájékoztató anyagok készítésében, cikkek írásában is számítunk rád. A kommunikációs feladatokon túl – egyéni érdeklődésedtől függően – betekintést nyerhetsz különböző nemzetközi ösztöndíjprogramok működésébe, a hazai és európai oktatási-képzési szakpolitikákba.

Előnyt jelent, ha jó szervezőkészséggel rendelkezel (pl. részt vettél már egyetemi vagy más rendezvények megszervezésében), jól beszélsz angolul, jó stílusban tudsz írni, és érdeklődsz az Európai Unió aktuális kérdései iránt.

Olyan jelölt jelentkezését várjuk, aki legalább 3-4 hónapra szóló gyakornoki helyet keres, legalább heti 25 órában.

A gyakorlat megkezdésének időpontja 2017. szeptember 4. (vagy megegyezés szerint).

A jelentkezők önéletrajzát és motivációs levelét a krisztina.spanyar@tpf.hu e-mail címre várjuk 2017. május 30-ig.


Benyújtott álláspályázataival kapcsolatban az allas@tpf.hu email címen érdeklődhet.
(Erre az email címre kérjük NE küldjön önéletrajzot, jelentkezést, mert azt adatvédelmi okokból nem fogadhatjuk, azaz meg kell semmisítenünk.)