Erasmus+

Sóki Tamás már első egyetemi évében a Magyar Távirati Irodának fotózott. Munkáit az óta olyan lapok vették át, mint a The New York Times vagy a The Guardian, tavaly tavasszal pedig Erasmus+ ösztöndíjjal tanult a helsinki Aalto Egyetemen.

„Erasmus alatt fedeztem fel, hogy miként kapcsolódunk össze én és a művészet” 


Hogyan indult a fot
ós pályafutásod?

Még gimnazista koromban kezdtem el komolyabban foglalkozni a fényképezéssel. 2011 januárjában írtam egy e-mailt a pécsi bama.hu-nak, hogy szeretnék nekik fotózni. Visszaírtak, hogy örülnek neki, de nincs hely. Aztán pár hónap múlva megüresedett egy pozíció és megkerestek.

Ekkor még csak hobbi szinten foglalkoztál a fényképészettel?

A Bama előtt csak magamnak fotóztam. Rendezvényekre jártam, nézegettem a többiek képeit és próbáltam mindig jobb lenni. 2011-ben döntöttem el, hogy ez lesz a hivatásom, így jelentkeztem a BKF-re fotográfia szakra. Az egyetem alatt elkezdtem fotózni az MTI-nek, mesterszakra pedig már a MOME-ra jelentkeztem.

És miért pont a sajtófotó irányába mentél?

A dokumentarista fotózás mindig is közel állt hozzám. Nagyon szeretem, hogy így tudok képekkel történeteket mesélni. Fontos, hogy ne csak esztétikus legyen, de tartalom is álljon a kép mögött. De épp most bontogatom a szárnyaimat a reklámfotók világában, szeretném szélesíteni a profilomat. 5-6 év sajtófotózás után ez azért jelent egy kis kihívást.

Az elmúlt években olyan lapok vették át a fényképeidet, mint a The Guardian vagy a New York Times. Hogy kerültek hozzájuk a fotóid?

Az MTI-nek van két nagy nemzetközi partnere, akiknek kiküldik a képeket, ők pedig elterjesztik őket a világban. A tartalom és az aktualitás a lényeg, de igazából sosem lehet tudni, hogy pontosan mi alapján választják ki a képeket. A sajtófotózásban nehéz átütő sikereket elérni, de én büszke vagyok rá, hogy napi szinten használják a munkáimat Magyarországon és külföldön is.

Idén szerepeltél a Forbes 30 sikeres magyar fiatal 30 alatt listájában. Ennek volt hatása a munkádra?

Ez egy pozitív visszajelzés volt arról, hogy jó az, amit csinálok, és jó úton haladok. Én abban bízom, hogy ez hosszú távon jó referencia lesz. Most inkább motiváció ahhoz, hogy folytassam, és hogy öt év múlva lássam, hogy ehhez képest hova sikerült eljutnom.

Te tavaly tavasszal utaztál Finnországba Erasmus+ ösztöndíjjal. Nem olyan hétköznapi, hogy valaki akkor megy Erasmusra, amikor már befutott a szakmájában, ez általában fordítva szokott lenni.

Azért jelentkeztem a MOME-ra, mert úgy éreztem, hogy 23 évesen még fontos lenne tovább tanulnom. Viszont én nem tartom magam művész léleknek, aki a saját érzéseit fogalmazza meg a fotóival, én másokét dokumentálom. A MOME jól felrázott ebből, de nem volt könnyű. Nehezen találtam a helyemet az egyetemen, nem értettem, hogy mi miért jó, mi miért nem jó. Teljesen más volt az a viszonyítási rendszer, mint amiben eddig éltem. Ekkor egyik csoporttársam javaslatára jelentkeztem Erasmusra. A skandináv félsziget mindig is vonzott, így esett a választásom Finnországra. 2017 januárjában kiutaztam, és elkezdődött az álomvilág a helsinki Aalto Egyetemen.

Szakmailag tudott neked pluszt adni ez a félév?

Rengeteget. Túllendített a holtpontomon, és ez a lendület az óta is tart. Erasmus alatt fedeztem fel, hogy miként kapcsolódunk össze én és a művészet. Ez főleg annak köszönhető, hogy nagyon sokat kellett prezentálni, elmondani, hogy mit miért csinálok. Rengeteg technikai segítség is volt. Az Aalton nagyon felszerelt laborok vannak, sokféle eszköz volt az egyetemen, így határtalan lehetőségem volt a kísérletezésre. Szinte minden nap reggel nyolctól este hatig az egyetemen voltam, próbáltam minél több tudást magamra szedni. Finnországban találtam ki azt is, hogy a Magyarország déli határán húzódó kerítéssel és a határzárral szeretnék foglalkozni a diplomamunkámban.

A kinti kurzusaidnak volt köze az itthoniakhoz vagy teljesen más volt a tanterv?

Teljesen más volt. Az itthoni tanáraim jóindulatának köszönhetem, hogy nagyon sok kreditemet elfogadták. A kinti oktatás főleg projekt alapú volt, nem voltak állandó óráim, inkább 1-2 hetes kurzusokon folyt az oktatás Az itthoni oktatási rendszerhez képest nagyon szokatlan volt, hogy Finnországban szinte sosem érkezett negatív kritika. Ez persze fent tartja a motivációt, de néha azért szükség lenne rá. Persze ha valami nem sikerült olyan jól, akkor elmondták, hogy szerintük hogyan lehetne jobb, min lehetne változtatni.

Azért a sok tanulás mellett sikerült megtapasztalni az igazi Erasmusos életet?

Természetesen igen. Több külföldi ismerősöm, barátom lett a félév alatt. Rendszeresen túráztam Helsinki környékén, de jártam Lappföldön is erasmusos csoporttal. A bulizás része nekem nem volt olyan hangsúlyos, de én amúgy sem vagyok annyira otthon ezen a téren.

 

Az interjút készítette: Deme Felícia, TKA

Fotók: Sóki Tamás

 

Utolsó módosítás: 2019.06.20.