A tanulmány célja, hogy a mobilitásban részt vevő intézményi szereplők számára áttekinthetőbbé tegye a mobilitási ablak fogalmát, bevezetésével kapcsolatos feladatokat, az ablak nyújtotta előnyöket, feladatokat és a mobilitási ablak bevezetésével kapcsolatos új törvényi szabályozásokat.

ÚTMUTATÓ A MOBILITÁSI ABLAK BEVEZETÉSÉHEZ MAGYARORSZÁGON

Napjainkban a felsőoktatási intézmények számára kiemelten fontos terület a nemzetköziesítés. A kérdésnek számos területe van – a nemzetköziesítés megjelenése az intézményi stratégiában, az oktatási és kutatás területén, a pénzügyi tervezésben, a nemzetköziesítésben résztvevők számára adott szervezeti támogatásban, az intézményi marketing továbbfejlesztésében, és számos egyéb téren. A belső stratégiák és intézkedések mellett az új szabályozók, törvények olyan irányba mutatnak, melyek a nemzetköziesítéssel kapcsolatos nemzeti és nemzetközi elvárások mennyiségi és minőségi növekedését írják elő.

A nemzetköziesítés egyik kiemelt területe a hallgatói mobilitás szervezésének minőségi átalakítása. Ennek egyik tényezője a mobilitási ablak.

Jelen tanulmány célja az, hogy a mobilitásban részt vevő intézményi szereplők számára áttekinthetőbbé tegye a mobilitási ablak fogalmát, bevezetésével kapcsolatos feladatokat, az ablak nyújtotta előnyöket, feladatokat és a mobilitási ablak bevezetésével kapcsolatos új törvényi szabályozásokat.

A kutatásról készült magyar nyelvű kiadvány itt elérhető >>

A kiadvány angol nyelven itt olvasható >>

Utolsó módosítás: 2019.03.11.