Erasmus programban részt venni életre szóló élmény. Talán te is elképzelted, milyen helyeket fogsz bejárni abban az országban, amit egy időre otthonodnak hívsz majd. Nem könnyű elengedni ezeket a terveket.

Füstbe ment mobilitás: hogyan kezeljük a helyzetet?

A nemzetközi bulikat, az országokon átívelő barátságokat, az önállóság megélését és még számtalan emlékezetes kalandot. Ettől az élménytől megválni, ráadásul rajtunk kívül álló okok miatt, pedig nagyon fájdalmas lehet. Teljesen érthető, ha emiatt szomorú, csalódott, mérges, vagy pont, hogy kedvetlen vagy, esetleg nehéz bármit is érezni. Teljesen egyéni, hogy egy ehhez hasonló stresszhelyzet kiből mit vált ki.

A jelenlegi szituáció a világban mindannyiunk számára hozott valamilyen nehézséget. Neked most egy számodra jelentőségteljes élménytől kellett búcsút intened, és talán ez a búcsúzás még mindig tart. Egy fontos életesemény elmaradását megélhetjük veszteségként, ami beindíthat bennünk egy gyászfolyamatot. E belső folyamat során tulajdonképpen „elgyászolunk” mindent, amit nem éltünk meg, pedig már tervben volt, és annyira vártuk: a nem megismert új barátokat, a nem megtörtént utazást, a kimaradt kalandokat.

Lehet, magadon is észrevettél olyan intenzív érzelmeket, amit ez a veszteségélmény válthatott ki. A tagadás szakaszában először el se akartad hinni, hogy ez megtörténik. Amint észbe kaptál, megpróbáltál egyezkedni, hogy nem lehetne-e mégiscsak megoldani valahogy? Majd miután felfogtad, hogy valóban máshogy lesznek, a dolgok, mint az eltervezted, lehet, hogy elöntött a düh. Miért pont most, miért pont veled történt ez? Ahogy egyre jobban tudatosult benned, hogy valóban megszakadt a külföldi féléved, beindulhatott a depressziós szakasz, amelyet mély szomorúság kísér. A gyászfolyamat a veszteség elfogadásával zárul.

Ám ahhoz, hogy ezt a folyamatot le tudjuk zárni, meg kell engedjük magunknak, hogy mindegyik szakaszt megéljük. Adj magadnak időt és hagyd magadat megélni az érzéseidet! Ebben segíthet, ha például kiírod magadból a negatív érzéseket, esetleg, ha megosztod ezeket valakivel. Az is hasznos lehet, ha olyasvalakivel osztod meg a nehéz érzéseket, aki hasonló helyzetben van, mint te.

Bár a külső tényezők szerencsétlenül alakultak, de a „belső tényezők”, amik téged idáig vezettek, továbbra is jelen vannak benned. Amíg a körülményekre nem tudsz hatással lenni, vedd a kezedbe azt, amit viszont tudsz befolyásolni! A motivációd, a szorgalmad, a nyitottságod, a nyelvtudásod és még sorolhatnánk. Ezek mind olyan tényezők, melyekre te vagy a legnagyobb hatással. Amint ezek a belső feltételek szerencsésebb külső körülményekkel fognak találkozni, el fogsz oda jutni, ahova szeretnél.

>>HA KÍVÁNCSI VAGY TOVÁBBI PSZICHOLÓGUS CIKKEKRE, KATTINTS IDE!<<

 

Szerző: Langer Viola

Pszichológus
Lélekkel az Egészségért Alapítvány

lelekkel.hu

Utolsó módosítás: 2020.05.08.