A bizonytalanság most mindannyiunk napjaiban ott van. De mit tehetsz, hogy enyhítsd ezt az érzést? Íme néhány tipp!

Biztos lábakon a bizonytalanságban is

Két hónapja olyasvalami történt, amire nem számítottunk. Sokunkat váratlanul ért a járványhelyzet beállása. Mégis, talán nem maga az esemény, hanem az utána következő, bizonytalanságokban gazdag időszak merítette igazán ki lelki tárainkat.
Miután már felfogtuk, hogy mi történik körülöttünk, elkezdődött a millió kérdések időszaka. Hogyan fognak kinézni saját és szeretteink mindennapjai? Ha belül bizonytalanságot élünk meg, normális, ha megpróbálunk a külvilágban biztos pontot keresni, azt remélve, hogy az meghozza majd a megnyugvást. Ám arra eszmélhettünk rá, hogy azok a személyek és intézmények, akiket eddig szilárd támogató oszlopnak tekintettünk sem mindentudóak és nem feltétlenül tudják meghozni azt a megnyugvást számunkra, mint eddig.

Bár ez egy kiélezetten bizonytalan helyzet, ami az egész világot érinti, mégsem újdonság számunkra az az élmény, hogy a talaj kicsúszik a lábunk alól. Számos esemény az életben kiválthatja belőlünk ezt az érzést. Egy párkapcsolat felbomlása, költözés, új környezet…Valamilyen tapasztalatunk mindannyiunknak van ezzel a létélménnyel. Gondoljunk vissza, mi segített akkor nekünk abban, hogy kicsit biztosabb lábakon álljunk ismét? Ezeket a bevált megküzdési stratégiákat most is kipróbálhatjuk. Bár a jelenlegi egy nem mindennapi helyzet, mégis segíthet valamelyest a belső biztonság visszaállításában.

A külvilág változhat, és változni is fog, bár igaz, hogy ennyire szélsőségesen egy életöltő alatt csak ritkán szokott. Egy valamire tudunk minden hasonló helyzetben számítani. Magunkra, hogy megteremtjük a saját belső biztonságunkat. Ez vajon hogyan lehetséges a mostani helyzetben? Nem kell nagy dolgokra gondolni. Bár lehet, hogy a számuk lecsökkent, mégis keressük meg, mik a biztos pontok az életünkben jelenleg is, bármilyen apró dolognak is tűnnek! Térjünk vissza az alapokhoz! Hol érezzük biztonságban magunkat a lakásban? Keressük meg azt a helyet! És ha úgy érezzük, hogy a külvilágban már semmi sem biztos, magunkra akkor is számíthatunk. Milyen fix belső pontjaink vannak? Van, akinek ilyen kapaszkodó a családi összetartás megélése, régi fényképek nézegetése, esetleg hosszú távú terveink, jövőnk elképzelése. Ragadjuk meg „belső kapaszkodóinkat”!

A járványhelyzet alatt nem lenne reális elvárás magunktól, hogy a vírus előtti belső vagy külső biztonságot újra megteremtsük. Ne mérjük magunkat a két hónappal ezelőtti világhoz, és a két hónappal ezelőtti magunkhoz! A világ nagyon megváltozott azóta és kissé talán mi is. Mégis a mostani lecsupaszított környezetünkben és lehetőségeinkben talán könnyebben megtaláljuk, mi az, ami bennünk állandó, amire mindig tudunk támaszkodni. Most nagy jelentősége van a belső kapaszkodók keresésének, akármilyen aprók legyenek.

>>HA KÍVÁNCSI VAGY TOVÁBBI PSZICHOLÓGUS CIKKEKRE, KATTINTS IDE!<<

 

Szerző: Langer Viola

Pszichológus
Lélekkel az Egészségért Alapítvány

lelekkel.hu

Utolsó módosítás: 2020.05.08.