Épp hogy elkezdtek kialakulni a nemzetközi barátságok, a járvány miatt minden borult. Adunk pár tippet, hogy ebben a helyzetben is megtalálhassátok a közös pontokat!

Országokon átívelve online? A kinti kapcsolatok fenntartása a jelenlegi helyzetben

Az Erasmus-os hallgató nem turista, aki hosszabb ideig tartózkodik külföldön. Bár elejétől fogva tudtátok, hogy ideiglenesen éltek majd a fogadó országban, mégsem turistaként azonosultatok. Egy rövid időszakra úgy rendezkedtetek be, és úgy mozogtatok az idegen országban, mintha otthonotok lenne. Elkezdtétek belakni új szobátokat, felvenni idegen szokásokat, megismerni a környéket és ismerkedni emberekkel. Lehet, hogy már egészen sok ismerőst szereztetek kint, néhányukkal rövid időn belül is nagyon jó viszonyt kezdtetek ápolni.

Mi lesz most ezekkel a kibontakozó, majd hirtelen lezáruló barátságokkal? Hogyan lehet azt folytatni online, ami személyesen épp, hogy elkezdődött? Nehéz lehet ezeket a kapcsolatokat elrendezni, hiszen amikor elkezdődtek, úgy volt, hogy fél év lesz arra, hogy megismerjétek a másikat. Emiatt máshogy álltatok hozzá ezekhez az ismeretségekhez. Az Erasmus-os diákokat összeköti a közös identitás, hogy mindannyian ugyanabban a helyzetben vannak annak minden örömével és küzdelmével. Lehet, sokan úgy szereztetek ismerősöket, hogy tanórákon vagy szervezett program után már lehet, hogy kezetekbe vettétek a kezdeményezést és spontán találkoztatok új ismerőseitekkel. Ezek a közös élmények, ezek a lehetőségek pedig most nagyon megváltoztak vagy akár meg is szűntek számotokra. Így most tudatosan kell a szervezést a kezetekbe venni, ha továbbra is fent akarjátok a kapcsolatot tartani kinti barátaitokkal. Ez ijesztő is lehet, hiszen eddig másra hárult ez a feladat (ESN, Erasmus iroda stb.). eddig valószínűleg sorstársaid is pont hozzád hasonló nehézségeket élnek meg, és vágynak arra, hogy felelevenítsék ezeket a barátságokat.

Bár már nem osztoztok az idegen országba való beilleszkedés élményén, más kapcsolódási pontjaitok is lehetnek kinti ismerőseitekkel. Mi az, ami még mindig összeköt titeket? Azok számára, akik távoktatásban állnak fogadóegyetemükkel, van lehetőség arra, hogy még mindig kapcsolódjanak külföldi hallgatótársaikkal a tanulmányok témája mentén. Legyen az tanulócsoport vagy egy online tanóra. Akiknek ez nem lehetőség, még mindig sok közös pontja lehet a kint szerzett ismerősökkel. A járványhelyzet, bár hazánkban enyhültek a korlátozások, még mindig hatással van a mindennapjainkra világszinten. Ebben is osztoztok a kintiekkel.

Érdemes viszont észben tartani, hogy krízishelyzetben, melynek érzete épp, hogy csak elkezdett enyhülni, inkább támaszkodunk a hozzánk közel állókhoz. Lehet, hogy nagyon nehéz elengedni ezeket. Talán azért, mert ezek a barátságok kötnek össze az Erasmus alatt kialakított élettel, és valójában ezt nem akarjátok elengedni.

Hogy álltok most a mobilitás elgyászolásával? Legelső cikkünket visszaolvasva reflektálhattok arra, hogy hol tartotok most a veszteségélmény feldolgozásában.

>>HA KÍVÁNCSI VAGY TOVÁBBI PSZICHOLÓGUS CIKKEKRE, KATTINTS IDE!<<

Szerző: Langer Viola

Pszichológus
Lélekkel az Egészségért Alapítvány

lelekkel.hu

Utolsó módosítás: 2020.05.26.