felnőtt tanulásönkéntesség

Ehhez nyújtanak segítséget az Önkéntes Központ Alapítvány kézikönyvei és módszertani útmutatói. Önkéntes program révén az intézmények extra segítséget kaphatnak, csökkenthetik a dolgozók túlterheltségét, valamint szolgáltatásaik is bővülhetnek.

Önkéntes program kialakítása szociális intézményekben

Az Önkéntes Központ Alapítvány Erasmus+ felnőtt tanulási partnersége során horvát, szlovák, román, lengyel és holland partnereivel fogott össze, hogy olyan módszertant hozzon létre, amellyel a szociális intézmények elindíthatják saját önkéntes projektjüket. A SoVol című projekt eredményeként olyan kézikönyvek és útmutatók születtek, amelyeket a közép-kelet-európai országok sajátosságainak megfelelően dolgoztak ki, ehhez jó példákat pedig holland partnerüktől nyertek. A kézikönyvek révén az intézmények nemcsak személyre szabott önkéntes programot alakíthatnak ki, de az önkéntesekkel való közös munkára is felkészülhetnek, valamint a program hatásainak felmérésére is találhatnak módszereket.

A projekt 2020-ban Erasmus+ Nívódíjat kapott a Tempus Közalapítványtól. Részlet a Hadrévy Borbála projektkoordinátorral készült interjúból:

„Van olyan intézmény, ahol táncklubot, énekoktatást tartanak az önkéntesek az időseknek, máshol a házi segítségnyújtást teszik komplexebbé. Ez azért is fontos, mert a házi segítségnyújtás rendszerében nincs idő beszélgetésre, hogy egy kicsit oldódjon az idős ember magánya, vagy arra, hogy elkísérje őt a segítő az orvoshoz, ha erre szükség van. Önkéntesek révén viszont erre is lehetőség van.” 

A kézikönyvek magyarul >>

A kézikönyvek angolul és a részt vevő országok nyelvein >>

Utolsó módosítás: 2020.10.19.