Ughy Szabina Móricz Zsigmond-ösztöndíjas költő, újságíró a Pázmány Péter Katolikus Egyetem diákjaként fél évet töltött Olaszországban Erasmussal. Élményekről, tanulságokról beszélgettünk.
2011 tavaszán Cataniában voltál Erasmus-ösztöndíjas. Miért vágtál bele a kalandba?
Egyfajta útkeresésben voltam harmadéves magyar-kommunikáció szakosként. A tanegységeim már megvoltak, de nem voltam biztos benne, hogy mihez fogok kezdeni az egyetem után, és az Erasmussal jött az ihlet. Megpályáztam Cataniát, ahova úgy mentem ki, hogy szeretném megtanulni az olaszt, amit addig egyáltalán nem beszéltem.
A legtöbben szeretik alaposan megtervezni a kinti létüket. Neked mi volt a stratégiád?
Az Erasmusos társaságokban eleinte érdekes volt, hogy a világ különböző pontjairól érkező életfilozófiák találkoznak és kommunikálnak egymással, de hamar kiderült számomra, hogy ennél is jobban érdekel a helyi kultúra. Autentikusabbnak éreztem, mert Erasmusosként a saját közegéből kiszakítva szerintem valahol mindenki a saját nemzeti karakterjegyeire játszik rá, amivel kicsit hamis képet festenek magukról. Ebből adódóan elsősorban olaszokkal barátkoztam.
Mit hoztál magaddal Magyarországra?
Alapvetően nagyon megerősödött a világba vetett hitem. Talpraesettebb, nyitottabb, empatikusabb lettem és a kommunikációs képességeim is sokat fejlődtek. Bizonyos értelemben született egy párhuzamosan létező új énem. Beavatásként éltem meg az Olaszországban töltött időt, felelősségteljesebb és önállóbb lettem. Míg a saját szociális közegedben egyfajta védőburok vesz körül, kint senki nem oldja meg helyetted a problémáidat, egyedül te tudsz kiállni magadért. Ezt egy életre megtanultam.
Mit javasolsz annak, aki külföldi ösztöndíjon töri fejét?
Azt, hogy ne gondolkodjon, hanem menjen ki, mert élete egyik legnagyobb élménye, fontos beavatása lesz. Egyfajta szellemi újjászületés.
Utolsó módosítás: 2016.03.31.
