A kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium tanára szerint "tizenhat év tíz projektjéről 3500 karakterben érdekes, hasznos gondolatokat írni legalább olyan nehéz, mint induló vonat ablakából szerelmet vallani". Dr. Mátrai István beszámolója.
Tizenhat év tíz projektjéről 3500 karakterben érdekes, hasznos gondolatokat írni legalább olyan nehéz, mint induló vonat ablakából szerelmet vallani. De ha jómagam, és diákjaink is ennyit profitáltak e programból, akkor fel kell villantanom belőlük néhány érdekességet.
Mikor kezdődik a tanítás nálatok – kérdeztük a dél-olasz koordinátort, aki fél óra késéssel végre megjelent. Kb. fél kilenckor – mondta, s a diákok valóban úgy kb. 9-re diffundáltak be a terembe.
Ugyanezek az olaszok viszont nagyon szorgalmasak voltak, amikor a kőszegi találkozón a nemzetközi konyhára készültek. Nem csupán azt a krumplit hámozták meg és aprították fel, amit nekik kérésükre vettünk, hanem a tenerifei koordinátor által külön hátizsákban ide cipelt 10 kg „ráncos krumplit” is, ami a sziget különlegessége – így ugrott a nemzeti eledelük bemutatása.
Tenerifén viszont a reggelivel voltak gondok, a diákok csak valami kávénak nevezett löttyöt kaptak, ami helyett inkább vizet ittak. Így mi, tanárok reggelente manufaktúra módszerrel készítettük a szendvicseket nekik: egy megvette, az felszelte, amaz kente, a negyedik megpakolta és csomagolta, s a nem éppen icike-picike kamaszok meg megették.
De ott volt víz! Lengyel diákcsere programunk egyedüli problémája viszont épp a vízhiány volt, pedig a project címe WAVE volt, vagyis Woda, aqua, víz everywhere. Igen, mindenhol, kivéve ebéd után, ahol még csap sem volt.
A portugál diákcsere során ugyanakkor volt olyan család, ahol volt fürdőszoba, volt csap is, még víz is folyt belőle – de egy lavórba, így az ott elszállásolt leányka a tanárok szállására járt zuhanyozni, hajat mosni.
De ott is szeretettel fogadták a diákokat a családok. Cipruson viszont az utolsó pillanatban derült ki, hogy nincsenek fogadó családok. Kollégium nem volt, a szálloda drága. A megoldás itt egy nagy apartman volt, ahol mind a kilencen elfértünk. Igaz, a várostól 25 percre volt autóval, de pont befértünk egy mikrobuszba, amit béreltünk. Ráadásul konyha is volt – sokszor főztünk. Ilyen módszerekkel tudtunk 24 helyett 36 (vagy még több) mobilitást megvalósítani. Amúgy a konyhának nagy előnye volt, amikor kitalálták a ciprusiak, hogy legyen nemzetközi konyha, mindenki vigyen magával a következő estére saját nemzeti eledelükből. Az osztrákoknak maradt 5 Mozat Kugeljük, a cseheknek egy kis nápolyi, mi viszont lecsós rizst főztünk, ami pillanatokon belül elfogyott.
Egyik francia projektpartnerünk diákjai mind kollégisták voltak, így szállásként maradt a kollégium a maga szigorú szabályaival, a legfontosabb közülük: no alcohol. A francia kollégiumigazgatót ezért nagyon bosszantotta, hogy a lányok szobájában talált borosüvegekre azt mondták, hogy a tánchoz kell. Csak akkor enyhült meg, amikor a kulturális műsoron tényleg üvegestáncot mutattak be a lányok – néptáncosok voltak.
Másik francia partnerünkkel „nyelvi projektünk” volt. Itt volt fogadó család, csak meg kellett győznünk a kolléganőt, hogy ne ragaszkodjon ahhoz, hogy a fiúkat lányok, a lányokat pedig fiúk fogadják. Hát, nehéz volt.
Ilyen apró, néha nevetséges nehézségek, törölt repülőjáratok, izlandi vulkánkitörés, rövid kórházi kezelések ellenére ma sem csinálnám másként: minden lehetőséget megadnék a diákjainknak, hogy részt vehessenek ilyen nemzetközi projektben. Hihetetlen sokat tanultunk mindannyian, tanárok és diákok is. Mindenki nyitottabb, az újra fogékonyabb lett. Sokan ezután önállóan is sikeresen pályáztak.
Dr. Mátrai István
| Dr. Mátrai István a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium tanára, aki számos nemzetközi együttműködés megvalósításában vett részt. Elszigeteltség című projektjük 2015-ben nívódíjat kapott a Tempus Közalapítványtól. Élményeikről és tapasztalataikról itt olvashat bővebben. |
Utolsó módosítás: 2016.11.14.
