Campus Mundi

A 2016/17-es tanév első szemeszterét Stuttgartban töltöttem, Campus Mundi ösztöndíjjal.

Elsősorban a stuttgarti oktatás és közösség érdekelt, de elutaztam Münchenbe és Frankfurtba is néhány napra kiállításokat nézni. A Staatliche Akademie der bildenden Künste egységes ’Fine Arts’ szakán belül Christian Jankowski osztályába kerültem, aki elsősorban performansszal, videóval, fotóval és szobrászattal foglalkozik. Korábban hol szigorúan, hol pedig tágabban értelmezett képgrafikával foglalkoztam. Ezért az új osztály és oktatási rendszer számomra egy új világot mutatott meg és sokkal nyitottabbá váltam új technikákra és ezáltal körülbelül mindenre. Valójában pont ezt szerettem volna, ez volt a célom. ­­

Nagyon jó tapasztalat volt ennyi időt egy egészen új helyen eltölteni. Az volt a benyomásom, hogy sokkal tisztábban látom az otthoni dolgokat, beleértve a saját problémáimat is. Ez a távolság kellett ahhoz, hogy magamat is tisztábban lássam. Az ösztöndíj nyújtotta anyagi biztonság pedig lehetővé tette, hogy ne dolgozzak és annyi időt töltsek az Akadémián, amennyit csak szeretnék.

Nagyon élveztem a munkát az ottani művészhallgatókkal, sokakkal megismerkedtem, két kiállításon is szerepeltem. Érdekes tapasztalat volt a kiállításrendezés is. Egészen új szerepbe kerültem, ugyanis van már tapasztalatom ezen a téren. Itthon mindig én vagyok az, aki megmondja, hogyan legyen. Stuttgartban természetesen a nyelvtudásom miatt kicsit háttérbe szorultam, amikor komolyabb témákról volt szó. Észre kellett vennem, hogy mások is meg tudják oldani a dolgokat, csak nem pont úgy, ahogy én gondolom. Úgy érzem, nyitottabbá váltam új gondolatokra, megoldásokra, eszmékre is. Amit nagyon élveztem, az a lelkesedés és a lendület volt, amit az osztályomban tapasztaltam. Ez talán egyrészt a mester személyének volt köszönhető. Természetesen adódtak konfliktusok, de példaértékű volt számomra az, ahogyan ezeket kezelik. Összességében, az ott megszokott könnyed hangvételű, de mégis fókuszált osztálykonzultáció az, ami legjobban tetszett és hiányzik itthon is.

Habár az sokat segített, hogy beszélem a német nyelvet, számomra kemény munka volt beilleszkedni. Egy jórészt összeszokott osztályközösségbe kerültem. Nem én voltam az egyetlen vendéghallgató, de csak én beszéltem németül. A többiek így kívül maradtak, pedig az osztály és a mester is nagyon nyitott és befogadó volt. Az vendéghallgató társaim viszont nem annyira, ők mind többen jöttek egy-egy országból és nem foglalkoztak a többiekkel. Úgy tűnt, ők egy hosszú, csoportos nyaraláson vesznek részt. Én egyedül voltam magyar, de nem bántam, az ott élő emberek érdekeltek. Sok barátot szereztem, többet is, mint hittem.

Budapestre visszatérve sem szakadt meg a kapcsolatom a kinti osztályommal. Május végéig ugyanis egy közös projekten dolgozunk, aminek részeként két hetet Isztambulban tölthettem és melynek végeredményeként, ha minden jól megy, az Istanbul Biennalén állítunk majd ki. A nyárra is tervezek stuttgarti látogatást, már várnak vissza. Most azon gondolkodom, hogy diploma után még visszamegyek egy évre posztgraduális képzésre, ’Meisterschülerinnek’. Úgy érzem, több lehetőség van a szakmában elhelyezkedni Németországban, mint itthon. A kinti kapcsolatok pedig mindenképp előnyösek. Hogy másodjára is Stuttgartot választom-e még kérdés.

Most, hogy megtapasztaltam, hogyan tudok beilleszkedni egy új közösségbe, azt hiszem, hogy bárhol sikerülhet.

A történet szerzője: Mézes Tünde
Fotók: Mézes Tünde

További történetekért kövesd Facebook oldalunkat vagy katt ide!

Utolsó módosítás: 2017.06.16.