ifj. Dúzsi Tamás, borász

 

Ifj. Dúzsi Tamás szekszárdi borász, a Magyar Borszakértő Bizottság oszlopos tagja. 2014-ben családjával átvehette az „Év Bortermelője” címet.

Tamás már egyetemi tanulmányai alatt is ki szerette volna próbálni magát a nagyvilágban, és kíváncsisága első szakmai gyakorlatára egészen Németországig hajtotta. Az Erasmus+ program támogatásával később eljutott Franciaországba és Portugáliába is, és sok olyan embert ismerhetett meg, akik munkájában inspirálták. Azóta megszámlálhatatlan világversenyen vett részt és folyamatosan utazik. Abban hisz, hogy fejlődni csak mozgásban lehet, ehhez pedig kétségtelenül szilárd alapokat kapott az ösztöndíjas útjai során.    

Utolsó módosítás: 2017.10.23.