Erasmus+ pályázati információs napok novemberben és decemberben

2014.10.18.

Rendezvény | Köznevelés, Felnőtt tanulás, Szakképzés

Az Erasmus+ program köznevelési, szakképzési és felnőtt tanulási lehetőségeiről

November végén és december elején információs napokat tartunk az Erasmus+ program köznevelési, szakképzési és felnőtt tanulási lehetőségeiről.

A rendezvényekre elsősorban új, korábban még nem pályázó intézmények, szervezetek képviselőit várjuk.

Időpontok és helyszínek:

2014. november 13. Budapest - mobilitási és stratégiai partnerség pályázatok, szektorközi együttműködések
Oktatási és képzési intézmények, cégek, vállalkozások, civil szervezetek képviselőinek, akik
KÖZNEVELÉSI, SZAKKÉPZÉSI vagy FELNŐTT TANULÁSSAL, illetve IFJÚSÁGÜGGYEL kapcsolatos témában szeretnének nemzetközi együttműködést megvalósítani, akár szektorok közt átnyúlóan

2014. november 17. Szombathely - mobilitási és stratégiai partnerség pályázatok (köznevelés)

2014. november 20. Budapest - mobilitási és stratégiai partnerség pályázatok 
Oktatási és képzési intézmények, cégek, vállalkozások, civil szervezetek képviselőinek, akik 
KÖZNEVELÉSI, SZAKKÉPZÉSI vagy FELNŐTT TANULÁSSAL kapcsolatos témában szeretnének nemzetközi együttműködést megvalósítani

2014. december 9. Szeged - mobilitási és stratégiai partnerség pályázatok (köznevelés)

2014. december 9. Debrecen - mobilitási és stratégiai partnerség pályázatok (köznevelés)

Részletes információ, program és regisztráció a fenti linkeken.

Utolsó módosítás: 2014.10.30.