Felhívás pályázati értékelő szakemberek részére

2015.08.26.

Pályázat | Felsőoktatás, Köznevelés, Felnőtt tanulás, Szakképzés

A Tempus Közalapítvány pályázatot hirdet a közalapítvány által kezelt pályázatok bírálatában való részvételre köznevelés, felsőoktatás, felnőttoktatás vagy szakképzés területek valamelyikén dolgozó szakemberek részére.

A pályázaton olyan magánszemélyek vehetnek részt, akik:

  • a pályázati űrlapon felsorolt tudományterületek valamelyikének szakértői;
  • valamint az EU legalább egy hivatalos nyelvét – elsősorban az angol, a német, a francia, a spanyol vagy az olasz nyelvek valamelyikét – legalább B2-es szinten ismerik és használják (olvasásban és írásban). Köznevelés és szakképzés területekhez kapcsolódóan megbízásnál előnyt élvez az, aki az EU legalább két hivatalos nyelvét – melyek közül az egyik az angol, a másik elsősorban a német, a francia, a spanyol, vagy az olasz – legalább B2-es szinten ismerik és használják.

Felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy a szakértői feladatokra történő felkérés során előnyben részesülnek azok, akik számlaképesek. Erről az űrlapon szükséges nyilatkoznia a pályázónak.

A pályázat beadásakor a jelentkező elfogadja a szakértőkre vonatkozó jogokat és kötelezettségeket, valamint az általános szerződési feltételeket.

A pályázatot on-line űrlapon kell benyújtani, illetve a véglegesítést követően a rendszer által generált dokumentumot kinyomtatva, aláírva és beszkennelve e-mailben kell elküldeni a szakertok{kukac}tpf.hu címre.

A jelentkező nyilatkozata a következőket tartalmazza:

  1. Személyes, vállalkozói és munkahelyi adatok
  2. Az ellátni kívánt feladat típusa és a szakértői terület, amelyen tevékenységét gyakorolni kívánja
  3. A megjelölt tématerületek elméleti, szakmapolitikai vagy gyakorló szakemberként szerzett tapasztalatok, publikációk
  4. Nyilatkozat a jogok és kötelezettségek, valamint az általános szerződési feltételek elfogadásáról

Csak a hiánytalanul kitöltött, formailag megfelelő pályázatokat veszünk figyelembe. Felhívjuk figyelmüket, hogy a pályázat részeként az on-line felületre friss Europass önéletrajz feltöltése is szükséges (egyéb típusú önéletrajz nem megfelelő). Europass önéletrajz a http://europass.hu/europass-oneletrajz oldalon készíthető.

A szakértői pályázatok elfogadásáról, illetve elutasításáról a Tempus Közalapítvány az alapján dönt, hogy a pályázó szakterülete és eddigi tapasztalatai, publikációi illeszkednek-e az értékelendő pályázatok tartalmához, illetve az ellátandó feladatok profiljához. A szakértői adatbázisba történő felvétel nem jár együtt azonnali megbízással.

Ha Ön már szakértőnk és szakértői területe a felvétel óta bővült, úgy az on-line pályázati űrlap kitöltésével frissítheti adatait és aktualizálhatja szakértői területeit. Kérjük, az űrlap 1. pontjának (személyes adatok) utolsó rovatában jelezze, hogy már szerepel adatbázisunkban.

A pályázat benyújtásának határideje: 2015. szeptember 30.
(elektronikus leadás és aláírt, szkennelt dokumentum beküldésének dátuma)

A pályázati űrlap elérhető honlapunkon: http://tempus.tpf.hu/szakertoi_db/

A pályázattal kapcsolatos további információ elérhető honlapunkon, illetve további szakmai és technikai információ 2015. szeptember 30. 13:00-ig kérhető a szakertok@tpf.hu címen.

Ellenőrző lista a formai követelményekről

Utolsó módosítás: 2015.09.04.