Finnektől is tanulhatunk - Nemzetközi együttműködések a szakképzésben

2016.04.27.

Hír | Szakképzés

A magyar szakképző intézmények még gyerekcipőben járnak a nemzetköziesítés terén, de számos hazai és külföldi példát láthatunk arra, hogyan is zajlik ez a folyamat a gyakorlatban. Éppen ez, az egymástól tanulás volt a célja annak a rendezvénynek is, amelyen tíz ország képviselői oszthatták meg ismereteiket és tapasztalataikat a témáról.

Finnország, Hollandia és Magyarország Erasmus+ nemzeti irodái vesznek részt abban az együttműködésben, amelynek célja, hogy segítsék a szakképző iskolák nemzetközi tevékenységeinek tudatos tervezését és fejlesztését. Bár sok országban komoly hagyományai vannak a nemzetközi stratégia tervezésének az intézményekben, Magyarországon inkább a tanulásra kell helyezni a hangsúlyt. A nemzetköziesítés által ugyanis megszerezhetjük azt a tudást és tapasztalatot, amivel Európában vagy a világ bármely országában már rendelkeznek. Ezáltal olyan szakembereket képezhetünk, akik kimagasló színvonalon tudnak dolgozni, így hozzájárulhatnak hazánk gazdasági versenyképességének növeléséhez.

Legyen szó külföldi szakmai gyakorlatokról, tanulmányutakról, tananyagfejlesztésről, új képzési programok adaptálásáról, speciális munkamódszerek megismeréséről vagy intézménylátogatásról – ezek mind magukban hordozzák a nemzetközi tapasztalatcsere lehetőségét, amiből a szakképző iskolák is sokat profitálhatnak. A nemzetközi tevékenységek tudatos tervezése pedig hozzájárul az intézmények fejlesztéséhez és a képzések színvonalának emelkedéséhez is.

A Tempus Közalapítvány által szervezett műhelymunkán a résztvevők betekintést nyerhettek a finn szakképző intézmények nemzetköziesítési folyamataiba is.

Finnországban régóta stratégiákban gondolkodnak a szakképzésben, és ez valamennyi tervezési és fejlesztési munka esetében így van – mondta el Mika Saarinen, a finn Nemzetközi Mobilitási Központ (CIMO) osztályvezetője. A nemzetközi együttműködések stratégiai tervezésének köszönhetően például nemzetközi koordinátorokat kezdtek el alkalmazni a finn iskolákban, emellett világosabbá váltak a fejlesztési projektek megpályázásával kapcsolatos folyamatok, megélénkültek a külföldi intézményekkel való kapcsolatok, és elérték, hogy a finn szakképzésben tanulók 80 százaléka szerezhessen nemzetközi tapasztalatokat a tanulmányai alatt.

A külföldön már bevált, jó gyakorlatok megismerésére uniós források is rendelkezésre állnak. Az Erasmus+ program mobilitási és partnerségi pályázatokkal segíti a nemzetköziesítési folyamatok élénkítését a szakképzés területén is. Magyarországon 2015-ben közel 8 millió eurót fordíthattak erre a célra az intézmények.

A program egyedülálló lehetőséget kínál azoknak a többéves tapasztalattal rendelkező pályázóknak, amelyek kiemelkedő színvonalú projekteket valósítottak meg. Az Erasmus+ Szakképzési mobilitási tanúsítványt elnyerő intézmények a következő évtől kezdve egyszerűsített űrlapon nyújthatják be pályázatukat, így a mobilitási tevékenységeik biztonsággal tervezhetőek lesznek. A nemzetköziesítési stratégiai tervet is tartalmazó pályázatok beadási határideje: 2016. május 19.

További információ

Utolsó módosítás: 2016.04.27.