Uniós elismerés a legkiválóbb oktatási együttműködéseknek

2016.06.06.

Hír | Köznevelés, Felnőtt tanulás, Szakképzés

Nívódíj 2016

Melyek a legmenőbb appok Svédországban angolórán? Hogyan keltheti fel egy 3D-s program a leendő ácsok érdeklődését a hagyományos európai építészeti formák iránt? Mit nyújthat a mozgásterápia az SNI diákokkal foglalkozóknak? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ azokban a nemzetközi együttműködésekben, amelyek nívódíjat kaptak a Tempus Közalapítványtól.

A projektek megvalósítását az Európai Unió támogatta a 2007–2013 közötti Egész életen át tartó tanulás, illetve a 2014–2020 közötti Erasmus+ program keretében.

A 2016-ban nívódíjjal elismert köznevelési, szakképzési és felnőtt tanulási együttműködésekről kiadvány is készült, amely a Tempus Közalapítvány honlapján érhető el.

A tartalomból:

Mit tehet az iskola a foglalkoztathatóság növeléséért? - Budapesti SZC Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskolája

Hogyan motiválhatók a 21. századi gyerekek? - Budapesti SZC II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakközépiskolája

Hogyan kell nyelvet tanítani a szenior korosztálynak? - Shetland U.K. Nyelviskola

Picassótól a legó animációig - Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Művészetre és kreativitásra épülő gondozás - ArtMan Mozgásterápiás Művészeti Közhasznú Egyesület

Műszaki tanulók külföldi szakmai gyakorlata Békéscsabai SZC Trefort Ágoston Szakképző Iskolája és Kollégiuma

3D-s virtuális múzeum a jövő ácsmestereinek - ÉK Egyesület

Időskorúak segítik a rászorulókat - Katolikus Karitász

Miről szólnak ezek a beszélgetések? Egyrészt újszerű tanítási módszerekről, idegen nyelvek vagy szaktantárgyak tanításáról, virtuális és valóságos, fizikai fejlesztésekről. Utazásokról, találkozásokról. Másrészt szakmai és személyes fejlődésről, kulturális és életfelfogásbeli tapasztalatcseréről és az egymástól tanulás élményéről.

Az interjúkból képet kaphatunk arról, hogyan néznek ki ezek a nemzetközi együttműködések a gyakorlatban, valamint inspirációt és ötleteket nyerhetünk saját projektjeink megvalósításához.


További információ az Erasmus+ program pályázati lehetőségeiről

Utolsó módosítás: 2016.06.06.