Uniós elismerést kapott a szegedi Nyelvi Kavalkád

2016.09.23.

Hír | Felsőoktatás, Köznevelés, Felnőttoktatás, Szakképzés

Az Európai Nyelvi Díjat szeptember 23-án adta át dr. Nemeslaki András, a Tempus Közalapítvány elnöke.

A nyelvvizsgaszerzés elősegítése mellett a nyelvtanulás megszerettetése is célja a Szegedi Tudományegyetem Nyelvi Kavalkád című programjának, amelyet évente több száz diák részvételével rendeznek meg a városban. A kezdeményezés Európai Nyelvi Díjat kapott a Tempus Közalapítványtól.

A díjat szeptember 23-án Budapesten vette át Lévai Judit intézetvezető és Pócsik Edit nyelvtanár a Tempus Közalapítvány kuratóriumának elnökétől, dr. Nemeslaki Andrástól (képünkön).

Az Európai Nyelvi Díjat 1998-ban alapította az Európai Bizottság azzal a céllal, hogy elismerésben részesítse azokat a kreatív és példaértékű nyelvtanítási módszereket, amelyek nyelvtanulásra ösztönöznek. Ilyen az idei magyar díjazott is: a Szegedi Tudományegyetem Idegennyelvi Kommunikációs Intézetének Nyelvi Kavalkád című programja.

A sokoldalú rendezvény keretében nyolc nyelven, a városban tanuló külföldi diákok aktív bevonásával mutatják be a szervezők, hogy a tantermi környezetből kimozdulva is hatékonyan lehet nyelveket tanulni. Hiszen az idegen nyelvek megértése ma már a mindennapi életben is fontos, emellett segíti a továbbtanulást és az elhelyezkedést.

A program nagyszerűen ötvözi magában a nyelvtanulás népszerűsítését, a nyelvi ismeretek játékos bővítését, az interkulturalitás fogalmának és gyakorlatának meghonosítását, illetve ezekkel párhuzamosan a nyelvtanárok szakmai és kötetlen eszmecseréjének lehetőségét. A Nyelvi Kavalkád segítségével a szervezők hatékonyan ösztönzik a diákokat a nyelvtanulásra és hozzájárulnak a nyelvtanárok szakmai megújulásához és motivációjához is.

A rendezvényt idén is megszervezik. Szeptember 29-én többek között angol dalszövegfordításokkal, olasz gesztusnyelvvel és a latin nyelv 21. században is aktuális kérdéseivel próbálják meg közelebb hozni a fiatalokhoz a nyelvtanulást. Az egész napos program keretében szintfelmérőkkel, próbanyelvvizsgákkal, workshopokkal, játékos feladatokkal és interaktív programokkal várják az érdeklődőket.

Az oktatás és képzés minden területéről lehet pályázni az Európai Nyelvi Díj elnyerésére. Szerepelt már a díjazottak között virtuális szaknyelvi műhely, óvodások nyelvtanulását segítő projekt, a magyart mint idegen nyelvet oktató kurzus és jelnyelvi program is.

A következő pályázati határidő: 2017. február 24.
A pályázati feltételek megtalálhatók a programot koordináló Tempus Közalapítvány honlapján.

 

Utolsó módosítás: 2016.09.29.