Erasmus+ mobilitási projektek keretében pályázható kurzusok pedagógusok számára

Partner hír | 2016.12.14.

Hír | Köznevelés

Öt elérhető mintakurzus a problémamegoldó gondolkodás fejlesztése és programozás-robotika témakörében

Az idei évben Egri Józsefné eTwinning nagykövet kollégáival elhatározta, hogy az egyesületükben (Kállósemjéni Diákokért és Ifjakért Egyesület) eddig összegyűlt tapasztalataikat szívesen megosztják más pedagógusokkal illetve azokkal, akik gyerekekkel foglalkoznak iskolában vagy tanórán kívüli foglalkozásokat, szakköröket szerveznek nekik. Így elkészítettek 5 mintakurzust a 2017-18 évre. Ezekre a kurzusokra a pedagógusok az Erasmus+ program (KA1 Mobilitási projektek „Közoktatási intézmények munkatársainak mobilitása”) keretei között pályázhatnak, és a kurzus teljes költségét (kurzusdíj, utazás, szállás, étkezés) a pályázatból finanszírozhatják.

A kurzusaik a problémamegoldó gondolkodás fejlesztése és programozás-robotika témakörök köré csoportosíthatók.

1. Az első témakör a „Problémamegoldó gondolkodás fejlesztése táblajátékok segítségével”, amiből kezdő és haladó szintű 70, illetve 120 órás képzési programot állítottak össze.

Aki ezt a kurzust elvégzi, az

  1. képes lesz a közel 100-150 elsajátított logikai játék bemutatására szabályainak ismertetésére, lejátszására,
  2. képes lesz logikai, nyelvi, matematikai játékokat hozzárendelni az iskolai oktatási anyagokhoz,
  3. képes lesz felismerni egy-egy játékban rejlő pedagógiai, képességfejlesztési, stb. lehetőségeket,
  4. képes lesz tanítási óráit játékokkal színesíteni, és diákjait motiválni,
  5. képes lesz önálló játékalkotásra oktatási tevékenységéhez,
  6. képes lesz a játékok világában absztrahálni, integrálni, transzferálni,
  7. képes lesz szakköröket vezetni és tanmenetet készíteni ebben a témában,
  8. képes lesz alapszinten a szellemi sportok oktatására, alapvető stratégiai, taktikai ismeretek átadására,
  9. képes lesz alapszinten szellemi sport versenyek szervezésére, lebonyolítására,
  10. képes lesz a szellemi sportok területén önképzésre és ehhez másokat is hozzá tud segíteni,
  11. rendelkezni fog a játékoktatás területén módszertani ismeretekkel,
  12. képes lesz az alábbi szellemi sportok szabályait elmondani, megtanítani:
    • sakk
    • nemzetközi dámajáték
    • bridge (bridzs)

2. A második témakör „Új technológiák alkalmazása az oktatásban - Robotika”, amiből 3 szinten szerezhetnek tapasztalatokat a tanulni szándékozó kollégák.

  1. szint 6-10 éves diákokat tanító pedagógusoknak szól, akik a Lego WeDo 2.0 robot építését, programozását szeretnék elsajátítani.
  2. szint azoknak a pedagógusoknak szól, akik 10-14 éves korosztálynak a Lego EV3 alapszintű programozását szeretnék oktatni.
  3. szint azoknak a pedagógusoknak szól, akik a 14-18 éves korosztálynak szeretnének magasabb szintű Lego EV3 robotprogramozást oktatni.

Aki ezt a kurzust elvégzi, az

  1. képes építeni és programozni a Lego WeDo és Lego EV3 robotokat,
  2. képes lesz tanmenetet összeállítani a robotika oktatására, szakkör szervezésére,
  3. képes lesz robotépítési útmutatót készíteni,
  4. képes lesz a robotikát beintegrálni tanítási gyakorlatába,
  5. képes lesz tanórán kívüli foglalkozásokat szervezni,
  6. képes lesz alkalmazni a Learnin-by-doing módszert,
  7. képes lesz oktatni WeDo, EV3 és Terrapin-Logo programozási környezetekben,
  8. képes lesz motiválni diákjait az új technológia alkalmazásával.

A részleteket megtalálják a kurzusok honlapján, és a Facebook oldalán, illetve a School Education Gateway kurzuskatalógusban egyaránt.

A kurzusok 2017-es és 2018-as időpontjaira már lehet előregisztrálni a honlapon, ehhez először csak egy pre-regisztrációs űrlapot kell kitölteni. A nyertes pályázatok után mindenki személyre szólóan fog végleges regisztrációs űrlapot kapni, és ezek alapján kerül sor a hallgatói szerződés megkötésre.

A szervezők várják a csatlakozókat!

Utolsó módosítás: 2016.12.15.