Magyar sikerek az Erasmus Mundus programban

2017.07.14.

Hír | Felsőoktatás

Négy magyar koordinálású projekt nyert támogatást, ezzel a 3. legsikeresebb ország vagyunk.

Akik részt vesznek az Erasmus Mundus programban, egy mesterképzés keretében akár négy ország egyetemén is tanulhatnak, a legkülönbözőbb témákban – a borászattól a dokumentumfilmezésen át az üzleti intelligenciáig vagy a nyelvészetig. 2017-ben négy magyar koordinálású Erasmus Mundus projekt nyert támogatást az Európai Bizottságtól, ezzel a harmadik legsikeresebb ország vagyunk.

Idén 30 éves az Európai Unió egyik legnépszerűbb programja, az Erasmus+. Ennek keretein belül működik az Erasmus Mundus kiválósági program is, amely külföldi egyetemek együttműködésével közös mesterképzéseket kínál a legkiválóbb, diplomával rendelkező hallgatóknak. 2004 óta húszezren vettek részt ebben a világ 200 országából.

A program lényege, hogy a külföldi egyetemek konzorciumokat alkotnak, és közös, sokszor speciális témákkal foglalkozó mesterképzéseket hirdetnek. A felvételt nyert hallgatók így akár minden félévben más országban tanulhatnak a legkiválóbb előadóktól és szakemberektől, és olyan nemzetközi diplomát kapnak, amelyet az érintett országokban is elismernek. Tanulmányaikhoz 1.000 eurós ösztöndíjat is igényelhetnek.

Ezek a képzések magas minőségi kritériumoknak felelnek meg, jelenleg összesen 100 ilyen mesterképzésre lehet jelentkezni, és a lista évről évre bővül. Egy 2016-ban végzett felmérés szerint a munkaerőpiacon is nagyra értékelik, ha valaki részt vett a programban: a végzett hallgatók több mint 80 százaléka a diplomaszerzést követő fél éven belül el tud helyezkedni.

Az idei pályázati fordulóban Magyarország különösen jól szerepelt: a Színház- és Filmművészeti Egyetem, az ELTE és a CEU koordinálásával megvalósuló négy nemzetközi együttműködés nyert támogatást, összesen több mint 11 millió eurót. Franciaország és Spanyolország után Nagy-Britanniával együtt a harmadik legtöbb Erasmus Mundus projekt Magyarországon van.
Emellett másik négy képzésben partnerként vesznek részt hazai felsőoktatási intézmények, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Közép-Európai Egyetem. Rajtuk kívül 14 további magyarországi szervezet (vállalkozások, egyesületek, alapítványok, egy önkormányzat, valamint az MTA) is részt vesz különböző Erasmus Mundus konzorciumokban.

A támogatott képzésekről bővebben a Tempus Közalapítvány honlapján lehet olvasni. A szervezet pályázati tanácsadással, konzultációkkal, képzésekkel és konferenciákkal segíti az intézményeket a pályázati folyamat során.
Felsőoktatási hallgatók az Európai Bizottság honlapján keresztül kereshetnek a meghirdetetett Erasmus Mundus kurzusok között.
A pályázati lehetőségekről további információ a www.erasmusmundus.hu oldalon található.

Az Európai Bizottság júniusban megjelent kiadványában képet kaphatunk az Erasmus Mundus program sokszínűségéről. A bemutatott 24 projekt között magyar koordinálású együttműködés is szerepel: a Színház- és Fimművészeti Egyetem DOCNOMAD projektje, amelyben dokumentumfilm-rendező hallgatók professzionális ismereteket szerezve „vándorolnak” belga, portugál és magyar egyetemek között.

Utolsó módosítás: 2017.07.20.