Konferenciával zárul az EGT Alap Ösztöndíj program

2017.09.29.

Rendezvény | Köznevelés, Felsőoktatás, Szakképzés

A Tempus Közalapítvány szervezésében, az EGT Alap Ösztöndíj Program keretében megvalósuló zárórendezvénnyel a program (2009-2014) lezárultát

A rendezvényre szeretettel várjuk a projekteket megvalósító intézmények pedagógusait, oktatóit, hallgatóit, munkatársait, valamint a Donor Országok képviselőit, és a hazai oktatásért felelős döntéshozókat.

Időpont: 2017.10.05. 
Helyszín: 
Európa Hajó rendezvényhajó

A konferencián a programban érintett szervezetek összegzik az Ösztöndíj program eredményeit, bemutatják rövid és hosszabb távú tervezett hatását, valamint sor kerül majd projektbemutatókra. A rendezvény a program révén elért eredmények bemutatásán túl nemzetközi mobilitások viszonylatában képet ad a hazai oktatás helyzetéről is. A program során innovatív oktatási kezdeményezések is bemutatásra kerülnek, valamint alkalom nyílik a tapasztalatcserére és közös gondolkodásra.  

A program és a regisztráció itt érhető el.

Utolsó módosítás: 2017.09.29.