A bioanalitika sokszínűsége - CEEPUS Miniszteri Díjat nyert a magyar részvételű hálózat

2017.09.25.

Magazin | Felsőoktatás

Immár harmadszor nyerte el a CEEPUS hálózatokat minden évben kitüntető Miniszteri Díjat az a partnerség, amely így a legtöbbször elismert együttműködés lett a programban.

A bioanalitika tanítása és tanulmányozása (Teaching and learning bioanalysis) című hálózatban magyar egyetemek is részt vesznek. A hazai koordinátorok – Dr. Kilár Ferenc professzor (Pécsi Tudományegyetem) és Dr. Gáspár Attila egyetemi docens (Debreceni Egyetem) – megosztották velünk, mi a sikeres együttműködés titka.

A CEEPUS program legsikeresebb hálózata 1998-ban alakult Pécsett, a Pécsi Orvostudományi Egyetem, valamint a Janus Pannonius Tudományegyetem egy-egy intézetének,tanszékének részvételével, Dr. Kilár Ferenc professzor (Analitikai és Környezeti Kémia Tanszék) irányításával. A Debreceni Egyetem 2001 óta vesz részt a hálózatban Dr. Gáspár Attila egyetemi docens (Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék Bioanalitikai kutatócsoport) vezetésével.

Az eredetileg hat partnerrel indított CEEPUS hálózat az évek alatt igencsak kibővült: jelenleg bolgár, cseh, horvát, lengyel, macedón, moldovai, osztrák, romániai és szlovák intézmények dolgoznak benne. A marosvásárhelyi partnerintézmény az utóbbi öt évben vette át a hálózati koordinációt.

Mindkét magyar professzor egyetért, hogy a hálózat sikerének titka a jó koordinátor, aki lelkesedését át tudja ragasztani a hálózat tagjaira, és átérzéssel, együtt-gondolkodással vezeti a hálózatot. Legalább ilyen fontos azonban a partnerségi kör kijelölése. Itt maximálisan érvényesül, hogy a partnerek hathatósan tudják segíteni egymás munkáját, mivel a bioanalitika különböző területein dolgoznak. „A hálózat tagjai mint analitikusok, klinikai vegyészek, biokémikusok, molekuláris biológusok, gyógyszerészek, orvosok, illetve vegyészmérnökök, és az analitikai és klinikai kémia, illetve a gyógyszerészeti analitika kutatását és oktatását végzik. Az egyik kutatócsoport újfajta elvű analitikai módszert fejleszt ki, amit egy másik kutatócsoport klinikai minták elemzésén, egy harmadik kutatócsoport pedig környezeti minták elemzésén tesztel. De vannak a hálózatunkban, akik elméleti kérdésekben vagy az analitikai elválasztások számítógépes szimulációiban erősek, így ők erről az oldalról segíthetik a kísérletesen kapott eredmények értékelését.” – mondta el Dr. Gáspár Attila.

A CEEPUS Miniszteri Díjat a Központi CEEPUS Iroda alapította 2001-ben azzal a céllal, hogy ösztönözze és elismerje a CEEPUS hálózatok magas színvonalon végzett szakmai tevékenységét. Az éves kitüntetést a nemzetközi szakértő bírálói értékelés során legkiválóbbnak ítélt hálózat kapja meg 2002 óta. Magyarország egyértelműen az egyik legtöbbször kitüntetett ország, tizenhat év alatt összesen hét alkalommal nyerte magyar koordinációjú hálózat a díjat.

A megfelelő partnerek megtalálása pedig néha a véletlenen múlik, ahogy arról Dr. Kilár Ferenc története is tanúskodik: „A Varsói Egyetemet Velencében sikerült „megtalálnom”. Egy nemzetközi konferencián találkoztam az egyetem akkor még egyetemista hallgatójával, és a bemutatott poszter alapján tudtam, hogy nekik is hozzánk kell csatlakozni. A hallgató professzora nagy-nagy kételkedéssel engedte, hogy a következő pályázati ciklusban a Varsói Egyetem általa vezetett egysége is részt vegyen, pedig hamarosan az egyik legaktívabb, és a lehetőségeket legjobban kiaknázó partner lett.”

A hosszú távú eredményekről szintén Dr. Kilár Ferenc számolt be: „A kutatómunka eredményei megjelennek a közösen megjelentetett közleményekben, valamint a diplomamunkákban és a PhD dolgozatokban. A korábbi hallgatók közül számosan  már ifjú oktatókként vesznek részt a hálózat munkájában majdnem mindegyik egyetemről.”

A sikerekhez az is hozzájárul, hogy a tagok közötti intenzív és kölcsönösen előnyös szakmai együttműködések szoros baráti kapcsolatokká alakultak, amelyek a hálózatot egyfajta nagy családdá tették az elmúlt 20 év alatt. Ebben kiemelt szerepet játszik az évenként megrendezésre kerülő nyári egyetem, amely igen népszerű mind a hallgatók, mind az oktatók körében, és ahol a szakmai munka mellett mindig akad idő a szórakozásra. „Hagyomány, hogy az egyes országok csoportjai az egyik este rövid „művészeti” műsort mutatnak be egymásnak, ilyenkor előkerül a furulya, a trombita, a gitár, kórusok alakulnak, vagy éppen csak cseh nyelvtörő mondókákat tanítanak. Vicces és izgalmas perceket voltak, amikor a nagyon eltérő korú, testsúlyú és tapasztalatú résztvevők együtt tették próbára képességeiket sziklamászó falon, lovaglás, íjászat vagy néptáncolás során.” – idézi fel az emlékeket Dr. Gáspár Attila, a 2013-ban Debrecenben tartott nyári egyetem szervezőjeként.

A CEEPUS Miniszteri Díjat a hálózat koordinátora, Dr. Donáth-Nagy Gabriella (Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem) fogja átvenni a partnerség nevében.

A bioanalitika egyes molekulák, biokomponensek (például fehérjék, enzimek vagy DNS) meghatározását végzi (bio)analitikai kémiai módszerekkel. Bioanalitikai módszereket egyre több területen használnak, a gyógyszeripar, a gyógyászat, az orvosdiagnosztika mellett például a környezetvédelem vagy az élelmiszeripar.

 A cikket összeállította:
Kilin Emőke, Tempus Közalapítvány, Felsőoktatási csoport 

A cikket elolvashatja a Pályázati Pavilon 2017/tavaszi számának 26.oldalán.

Utolsó módosítás: 2018.02.02.