Résztvevőink visszajelzései

Érdemes ennyi pénzt kifizetni 1,5 napért? Egyáltalán, mit tud adni egy ilyen rövid kurzus?

Tempus Közalapítvány Kisgyermekkori angol nyelvoktatás haladó kurzusára jelentkeztem, miután elvégeztem az alapképzést. Az alapképzésről ismertem már Osváth Erika oktatót, tapasztalatom is volt arról, hogy mit tud nyújtani ez a képzés, mégis erősen gondolkodtam, hogy érdemes-e vajon ennyi pénzt kifizetni 1,5 napért, mit tud adni egy ilyen rövid kurzus. Aztán meggyőztem magam, hogy Erika munkája, szemléletmódja garancia a minőségre, meg egyébként is, mindenből lehet tanulni. És tényleg. Többször volt, hogy tátott szájjal hallgattam Erikát, aztán otthon még éjszaka az ágyban fekve is azt ecseteltem a férjemnek, hogy micsoda döbbenetes dolgokról hallottam aznap. Azóta is villogok frissen szerzett tudásommal a panaszkodó, iskolás gyerekes szülőknek. Számomra az értékelési módszerek voltak azok, amik leginkább elgondolkoztattak, az, hogy hogyan lehet és kell ezeket más szemszögből is megvizsgálni, átgondolni. Mindig is érdekelt, hogy az értékelési módszerek (és azok hiányosságai) miként hatnak a gyermekek motivációjára, de nem gondoltam bele, hogy mennyire látszólagos az objektivitásuk.

A storytelling pedig – Erikán átszűrve – hihetetlenül egyszerű és természetes módszer. Ötletek ezrei özönlöttek az agyamba, hogy miként tudom majd használni a foglalkozásaimon, most próbálom őket rendszerbe szedegetni. Olyan folyamatokat tudok most már végiggondolni, amik eddig, különféle kifogások miatt elakadtak a fejemben.

Nagyon örülök, hogy ott lehettem a továbbképzésen újra. A hangulat családias, tökéletesen stresszmentes volt, ahogy megszoktuk. Rövid képzés, de rengeteg elgondolkodtató információt kaptunk, ami olyan hosszú távú folyamatokat indít el, amelyek eddig esetleg maguktól hamvaikba haltak.

Szombaton délután, a képzés végén, amikor haza kellett menni, mindenki csak téblábolt. Értelmezhetetlen volt, hogy tényleg vége, hogy nem jövünk a jövő héten, ahogy az öt napos alapozó kurzuson. De a többieket elnézve egyértelmű volt: találkozunk még… :)

Horváth Hajnalka, angol nyelvtanár, Budapest

Utolsó módosítás: .