Innovátor az iskolámban… Iskolai közösségek a nagyvilágban…
Hogyan formálja át az iskolát, ha valós közösséggé válnak benne a munkatársak: pedagógusok és nem pedagógusok? Mit tehet hozzá a közösségteremtéshez, a pedagógiai újítások bevezetéséhez egy tankerületi, főállású innovátor?
Az utóbbi évtizedekben joggal lehet olyan érzése az embernek, hogy egy folyamatos pedagógiai forradalom kellős közepén élünk. Látjuk, olvassuk nap, mint nap, hogy az USA-tól Dél-Koreáig, Finnországtól Nagy-Britanniáig a sajtó figyel az oktatás korszerűsítésének, átalakításának témájára, mindenütt keresik a válaszokat, hogy miként tudnák életszerűbbé, gyakorlatiasabbá, mindenki számára elérhetővé tenni a tanulást. Bár a nyelvi szűrő még mindig akadály abban, hogy szélesebb körben, így angolszász, esetleg németajkú vagy frankofon országokon túli gyakorlatokba bepillantást nyerjünk, így a világról nyert képünk erősen szelektív, de az internet elterjedésével már így is sokkal nagyobb a rálátásunk a világ más országainak oktatási rendszereire, illetve az iskolákon belüli napi gyakorlatra, mint mondjuk akár 10-15 évvel ezelőtt.
Így például tudjuk, hogy az USA-ban a gyerekek, szülők és pedagógusok is küzdenek a sztenderdizált tesztek uralmával. Dél-Koreában már szabályozást hoztak arra, hogy a gyerekeknek este 10 után nem lehet magánórákra járni, mert ott gyakran előfordul, hogy a társadalmi nyomás miatt még éjjel is korrepetálják a diákokat. Nálunk a centralizálás következményeivel birkóznak az állami iskolák, Finnországban pedig állandó pedagógiai forradalom zajlik: egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a témaalapú, multidiszciplináris szemléletmód megerősítésére az oktatásban a 19-20. században bevezetett szaktárgyi alapú tanítás helyett.
Ember legyen a talpán, aki ebben az áradatban naprakész tud maradni a figyelemre érdemes módszertani kísérletekben, amelyek inspirációt adhatnak, illetve tudja követni a technikai újításokat is, amelyek eszközül szolgálhatnak a tanulói interakcióra építő tanulási folyamatokban és jut ideje arra, hogy a tanulói számára kritikus szemmel válogasson az innovatív gondolatok, eszközök, szemléletmódok között.
Sok lelkes tanár a szabadidejének egy részét áldozza arra, hogy képezze magát, hiszen meg akarja találni a hangot a diákjaival és értelmes, életszerű tanulási helyzeteket szeretne teremteni. Gyakran olyan érzésünk van, hogy az iskolai innovációk bevezetéséhez akár teljes munkaidőre is szükség lenne, hiszen azok sokszor túlmutatnak a pedagógusi munkán és már-már szervezetfejlesztésbe hajlanak egy-egy iskola, óvoda esetében.
ISKOLAI INNOVÁTOR TELJES MUNKAIDŐBEN? BÁTOR GONDOLAT?
Nem is biztos, hogy annyira. Egy apró, pennsylvaniai tankerületben épp ezt felismerve kísérleteznek azzal, hogy egy munkatárs kizárólagos feladata legyen, hogy figyelemmel kísérje a világban zajló pedagógiai kísérleteket, megismerje a tanulási helyzetekben értelmes módon felhasználható technikai eszközöket, szoftvereket és ezek tanulságait behozza a pedagógusok életébe, megismertesse őket velük, támogassa őket a megvalósításban és elsimítsa az utat az adminisztráció felé is.
MI A FELADATA ENNEK A TANKERÜLETI INNOVÁTORNAK? HOGYAN TÁMOGATJA A HELYI ISKOLÁKBAN DOLGOZÓ PEDAGÓGUSOK ÉS NEM PEDAGÓGUSOK MUNKÁJÁT?
Kris Hupp épp ezt a feladatot végzi Pittsburghben. Foglalkozásának hivatalos megnevezése: 21. századi tanulási és oktatási coach. A munkakörét először állami támogatásból tudták létrehozni, majd elkülönítettek a feladatkör finanszírozására egy összeget a tankerület költségvetésén belül, ugyanis a munkájának igen gyorsan látható eredménye lett. A pedagógusok elkezdtek kísérletezni korábban nem használt tanulóközpontú módszerekkel, ahol a tanulói interakción van a hangsúly a tananyag helyett, és az egész iskolai légkörben pozitív változás indult meg. „Megerősödött az a tudat, hogy mi egy közösség vagyunk, együtt dolgozunk, és együtt tudunk alakítani is a helyzetünkön, ha valami nem működik”.
AZ ISKOLÁN BELÜLI BIZALOM KIALAKÍTÁSA - A KÖZÖSSÉG MEGTEREMTÉSÉNEK ELSŐ LÉPÉSEI
Hupp szerint a munkája egyik legfontosabb része, hogy bizalmat alakítson ki a pedagógusok és a munkájukat segítő adminisztrátori-fenntartói-gazdasági-segítői személyzet között, akik gyakran a frontvonal két oldalán találják magukat egy oktatási intézményben, amikor munkáról és költségvetési kérdésekről esik szó. Értelemszerűen mások a szempontjaik, egymás munkájának elismerése azonban kulcsfontosságú egy jó légkörű intézmény megteremtésében, hiszen egymás nélkül nem boldogulnának a tanulók segítésében sem. A tisztelet és a bizalom alapvető egy közösség megteremtésekor, és amikor az iskolákon belüli közösségről gondolkodunk, fontos, hogy ebbe tényleg mindenkit, aki az iskola életéhez hozzátesz, bevonjunk. Az adminisztratív, gazdasági és segítő munkatársak munkája kevésbé látható, mint a pedagógusoké, akikkel nap, mint nap találkozunk, nélkülük azonban az egész rendszer ellehetetlenül.
Hupp korábban társadalomtudományi tárgyakat tanított, ezért a munkájában a saját iskolai tapasztalatára is hagyatkozni tud. Ezzel együtt időbe telt, míg a pedagógus kollégák bizalmat tudtak neki adni és el tudták fogadni a jelenlétét a foglalkozásaikon. Attól tartottak, hogy esetleg kitudódik valami a foglalkozásaikról, ami esetleg kellemetlen helyzetbe hozza őket és az adminisztratív munkatársak részéről valami negatív visszajelzésre, következményre számíthatnak. A pedagógusokhoz hasonlóan az adminisztratív munkatársaknak ugyanígy bizalmat kellett adniuk Huppnak abban, hogy ő a munkájával a diákok tanulását segíti és a tanárok mellett egyfajta coach szerepet lát el, aki a visszajelzéseivel segíti, módszertani kísérletezésre bíztatja a pedagógusokat.
„A pedagógusaink nyitottak arra, hogy új módszerekkel, eszközökkel kísérletezzenek, azonban meg kell nekik adni azt a biztonságot, hogyha valami nem sikerül, akkor annak nem lesz negatív következménye, senki sem lesz dühös rájuk” – mondja Hupp. „A tanárok együttműködésének megnyeréséhez ez a fajta biztonság elengedhetetlen, másképp nem mennek bele a kísérletezésbe, az új utak keresésébe.”
Hupp ezért egy közös szakmai tanulócsoportot is vezet, amelyben mind a pedagógusok, mind pedig az adminisztratív-segítő munkatársak részt vesznek. A tanulócsoportban jelenleg a fejlesztő értékelésről tanulnak, de a témákat alapvetően közösen jelölik ki, a javaslatok egyaránt érkeznek Hupp-től és a tanulócsoport tagjaitól.
Hupp alapvetően úgy fogott bele a munkába, hogy megkereste az újítások iránt nyitottabb, lelkesebb munkatársakat. Az iskola minden munkatársát meghívott minden programra, de nem tett kötelezővé semmit. Úgy gondolja, hogy a pedagógusok, amint látják a kollégáik sikereit, előbb vagy utóbb úgyis megkeresik őt saját maguktól, hiszen ők is megoldásokat keresnek. És az élet, úgy tűnik, eddig őt igazolja. „Érdekes módon az történik, hogy amikor egy pedagógus látja, hogy a kollégája valamivel kísérletezik az óráján, akkor egy idő után ő is kedvet kap és odajön hozzám, hogy őt is érdekli a dolog. Ilyenkor tudom, hogy jó úton haladunk. Fontos, hogy mindenkit meghívok a szakmai tanulókörbe, de mindenki csak akkor csatlakozik be, amikor szeretne. Az energiáimat így tényleg azokra fordítom, akik már nyitottak, akiknek már kérdéseik vannak és megnyíltak a közös munkára” - mondja.
Az innovációs görbe szakaszai (kép forrása)
Hupp gyakorlati útmutatást ad a pedagógusoknak, hogy a sok módszer közül melyik segíthetné őket. Mintegy előválogatja és felkínálja az adott iskolában legrelevánsabbakat, valamint lehetőséget teremt arra, hogy meg tudják osztani egymással a tapasztalataikat a pedagógusok. Annak a terhe, hogy mindezeket a módszereket, és technikai eszközöket a napi munka mellett felfedezzék, kipróbálják, a bevezetésük eljárásrendjét adminisztratív szempontból kitalálják, valamint az alkalmazásukhoz forrást szerezzenek, így nem hárul teljes egészében a tanárokra, ami ennek következtében az egész intézményt sok felesleges feszültségtől mentesíti.
A fenti közösségépítő-összekötő-újító szerep felvállalásával Hupp sokat tett azért, hogy a körzetében lévő iskolák a való élethez jobban kapcsolódó pedagógiai innovációkat vezessenek be. Így például az általa látogatott iskolák rendszeresen videókonferenciát tartanak a világ más részein lévő iskolákkal, valamint az ő közbenjárására szereztek be egy Gigapan nevű robotot is, melynek segítségével virtuális tereket tudnak létrehozni. Az innovátornak kulcsszerepe van abban, hogy a technológiai integráció előtti akadályokat elhárítsa a tanórákról, és előkészítse az utat egyrészt a pedagógusok szemléletmódbeli, technikai felkészítésével, valamint az adminisztratív és forrásszerzési feladatok pedagógusokról való részleges átvállalásával. Az intézmény napi gyakorlatába addig nem illeszkedő pedagógiai módszerek, a technikai eszközök útját ugyanis ki kell simítani, csak így tudnak az iskola napi működésébe belesimulni.
MIT TANULHATUNK TEHÁT A FENTI ESETTANULMÁNYBÓL?
|
Szerző: Ashlock-Kéthelyi Eszter, képzési koordinátor, a Tempus Közalapítvány munkatársa
Hivatkozás: A cikkben felhasználtuk Katrina Schwartz által említett egyik iskolai esettanulmány leírását. Forrás: Two Case Studies: How Connected Educators Can Transform Schools. http://ww2.kqed.org/mindshift/2013/10/28/two-case-studies-how-connected-educators-can-transform-schools/
Kapcsolódó tartalmak:
Az értékelés nem egy teszt. Az értékelés egy folyamatos beszélgetés.>>
Pedagógus közösségek megerősítése - Alma a fán képzés>>
Utolsó módosítás: .
