Magyarország és a donor országok oktatási együttműködései az EGT Alap Ösztöndíj programban

2017 | Tanulmányok, kutatási eredmények

Az EGT Alap Ösztöndíj program célja, hogy elősegítse a nemzetközi együttműködések és a kölcsönös mobilitási programok megvalósítását Magyarország és a három donor ország (Norvégia, Izland és Liechtenstein) között, annak érdekében, hogy ezzel erősítse a felek közötti kapcsolatot és azokat az oktatási folyamatokat, amelyeket ma Lisszabon, Koppenhága vagy épp Bologna neve fémjelez.

A részt vevő országok nem feltétlenül lennének egymás ideális együttműködő partnerei, történelmileg sem kötődnek egymáshoz, földrajzilag is távol vannak – az EGT Alapból finanszírozott Ösztöndíj program éppen ezeket a különbségeket hivatott oldani, a távolságokat leküzdeni. 

A három donor ország nemcsak hazánkat, hanem összesen 15 országot támogat külön kerettel, meghatározott prioritáslista mentén. Ezen prioritások között az egyik az oktatás és képzés területén megvalósuló Ösztöndíj program, amely az évek alatt kiemelt helyet vívott ki magának: a 2004–2009 közötti ciklusban is több országban – köztük Magyarországon – kapott támogatást ez a terület, majd a 2009–2014-es szakaszban szintén. Összességében 177 pályázat érkezett be a négy pályázattípusra, amelyek közül 126 lett támogatott. Az együttműködésekben 92 magyar intézmény vett részt, némelyikük több pályázatot adott be vagy több pályázattípusban is megmérettette magát, míg a donorok részéről 139 intézmény kapcsolódott be a programba.

Letöltés (PDF, 32.5 MB)