Bolognai típusú háromciklusú képzési rendszer

1999 júniusában, az olaszországi Bolognában, ahol Európa egyik legrégebbi egyeteme működik, 29 oktatási miniszter találkozott, hogy az európai felsőoktatás jövőjéről beszéljenek. Ott volt a magyar kormányzat képviselője is. A találkozó végén kiadott közlemény, a Bolognai nyilatkozat olyan célokat tűzött ki, amelyek egy korszerűbb, a társadalmi igényekre és a gazdasági elvárásokra jobban figyelő felsőoktatás kialakulásához vezettek. A bolognai találkozót követően a kormányzatok – egymással gyakran egyeztetve – jelentős átalakításokat hajtottak végre országaik felsőoktatásán. Időközben számos további ország is csatlakozott hozzájuk, és ma már 48 ország vesz részt ebben az együttműködésben. Az egy irányba mutató, egymásra figyelő fejlesztés eredményeképp jött létre az úgynevezett Európai Felsőoktatási Térség: egy olyan -valójában Európán túlnyúló- földrajzi zóna, amelyben a felsőoktatás sok meghatározó jellemzője egymáshoz hasonlít. Ezeket a fejlesztéseket összefoglalóan bolognai folyamatnak nevezzük.

_{Forrás: http://www.ehea.info/pid34247/how-does-the-bologna-process-work.html}

A ciklusos képzés

A bolognai folyamat egyik leginkább ismert következménye, hogy a résztvevő országokban, így Magyarországon is újfajta képzési szerkezet alakult ki: egymást követő, egymásra épülő rövidebb képzési szakaszokból (ciklusokból) áll a felsőoktatásban a képzés. Minden ciklus végén végzettséget igazoló oklevelet (diplomát) adnak ki az egyetemek. A korábbi 5-6 évig tartó képzések helyett így ma már a legtöbb szakterületen 3 év alatt lehet felsőfokú végzettséget szerezni. A bolognai folyamat másik jelentős következménye, hogy már az első ciklus végére a munkaerőpiac által értelmezhető képzettséget tudnak szerezni a hallgatók, így ha nem akarnak egy következő ciklusban tovább tanulni, állást találnak maguknak. 

A ciklusok és egymásra épülésük

A magyar felsőoktatásban is – az Európai Felsőoktatási Térségre jellemző – ciklusokba szerveződnek a képzések.

(1)   Az érettségi után egy rövidebb, 2 éves felsőoktatási szakképzésbe, vagy egy hosszabb, 3-4 éves ún. alapképzésbe (nemzetközileg elterjedt nevén: bachelor) lehet belépni. A 2 éves felsőoktatási szakképzés végén be lehet csatlakozni az alapképzésbe. Ha azonos szakterületen tanul tovább valaki, akkor fél-egy évvel rövidebb idő alatt szerezheti meg a diplomát az alapképzésben.
(2)   Az alapképzést követően 1-2 éves mesterképzésen lehet részt venni. Ennek végén mesterdiploma jár (korábban egyetemi diploma).
(3)   Aki tudományos pályára készül, a mesterképzést követően kezdheti meg a 2+2 éves doktori képzést, amelynek a végén doktori (PhD/DLA) fokozat szerezhető.

Mindez tehát azt jelenti, hogy a mesterszintű diploma megszerzése 5 év tanulási időt igényel, egy doktori fokozat elérése pedig legalább 9 évet.

Mindegyik képzési ciklust követően ki lehet lépni az egyetemről és elhelyezkedni a munkaerőpiacon. A következő képzési ciklusba később, a munkavégzést megszakítva vagy amellett is vissza lehet térni. A következő képzési ciklust más egyetemen vagy akár szakon, szakterületen is el lehet végezni. Azaz a ciklusos szerkezet jóval rugalmasabb, lehetővé teszi a tanulmányok megszakítását, vagy a tanulási cél módosítását. 

Ettől a fő, egymásra épülő képzési szerkezettől eltérően néhány szakterületen még továbbra is a régi, hagyományos 5-6 éves időtartamú egyetemi képzések működnek. Ezeket osztatlan mesterképzéseknek nevezzük, melyekre az érettségi után lehetbelépni,és megszakítás nélkül mester diplomához jutni. Osztatlan képzések jellemzően az orvosképzések (6 év), az építészképzés (5 év), a jogászképzés (5 év), a tanárképzés (5, ill. 6 év), továbbá egyes agrár- és művészeti képzések. Az osztatlan mesterképzések sajátossága, hogy ha valaki menet közben megszakítja a tanulmányait, nem kap semmilyen felsőfokú végzettséget. Továbbá egy 3-4 éves alapképzést követően nehéz vagy épp lehetetlen becsatlakozni a képzési folyamatba, elölről kell kezdni az 5-6 éves tanulmányokat. 

A ciklusok jellemzői

A képzési ciklusok nemcsak hosszukban vagy egymásra épülésükben különböznek egymástól, hanem a megszerezhető végzettségek jellemzőiben és az oktatás, a tanulás sajátosságaiban is.

A felsőoktatási szakképzés, ahogy erre neve is utal, közel áll a szakképzésekhez: gyakorlatorientált és egy érettségire épülő szakma gyakorlására készít fel. A középiskolában szokásos oktatási és tanulási módszerek jellemzik. Nem nyújt felsőfokú végzettséget, a kiadott szakképzettség nem

Az alapképzés a felsőfokú tanulmányok megalapozását végzi, előkészít a további, mester szintű tanulmányokra, és egyben egy munkaerőpiacon értelmezhető szakképzettséget is ad. Nagyobb létszámú hallgatói csoportokban szerveződik az oktatás, sok az előadás, de szakmai gyakorlat is tartozik hozzá, a műszaki és agrárszakok egy jelentős hányadánál a képzés végén, fél évig tartó külső vállalati munka formájában. Az egyetemek egyelőre nehezen találják a fenti hármas cél elérésének a legjobb módját, így különböző oktatási módszerekkel, tanulási elvárásokkal lehet találkozni. A tapasztalatok szerint jól el lehet helyezkedni a képzés végén kiadott alapdiplomával (bachelor fokozat, BA/BSc).

A mesterképzéseken jóval kevesebb hallgató tanul, ezért a kiscsoportos oktatási módok a jellemzők. Jóval nagyobb tere van az egyéni érdeklődés szerinti kurzusválasztásnak, az egyéni tanulási út követésének. Itt inkább elméletorientált a képzés, noha vannak olyan mesterszakok, amelyek kifejezetten egy szűk szakmai specializációt céloznak, és ezért erősen gyakorlatiasak. Számos foglalkozás csak mester fokozatú diploma birtokában űzhető.

A doktori képzés célja a tudományos pályára felkészítés. Két év képzési szakaszt követően, újabb két év egyéni kutatás és doktori disszertációkészítés után kerülhet sor a doktori védésre és a tudományos fokozat (PhD/DLA) megszerzésére. Tudományos vagy nagyvállalati kutatóintézetekben, felsőoktatásban az előrejutáshoz elvárás a doktori fokozat megszerzése.   

Különböző képzési profilok 

A képzések különböző irányultságúak, jellegűek, azaz eltérő a profiljuk. Főként aszerint teszünk különbséget, hogy mennyire elméletorientált vagy gyakorlatias egy képzés. A felsőoktatás hagyományosan elmélet-orientált, az oktatók a tudományos kutatás kérdései, módszerei és eredményei mentén tanítanak. Az utóbbi két évtizedben azonban egyre jobban terjednek a különböző gyakorlatias, szakma-orientált képzések is. Nem egy közülük nagyvállalatokkal, kis- és közepes vállalkozásokkal együttműködésben. Ezeket összefoglalóan kooperatív képzéseknek is nevezik. A gyakorlatias képzések egyszerű formái rövidebb, néhány hetes szakmai gyakorlatokat tartalmaznak, sokszor az egyetem saját tanműhelyében, klinikáján, gyakorló iskolájában. Ma már jellemzőek azok a megoldások, amikor partnercégeknél, vállaltoknál töltenek el a hallgatók egy hosszabb, vagy több rövidebb szakmai gyakorlati időszakot. A Magyarországon legújabban megjelenő képzési formában néhány hetes egyetemi képzési szakaszok és néhány hetes vállalatnál töltött munkaszakaszok váltogatják egymást: az egyetemen az elméleti tudást, a vállalatnál a szakmai gyakorlati képességeket szerzik meg a hallgatók. Ezt nevezik duális képzésnek. 

A duális képzésre nemcsak az egyetem folytatja le a felvételi eljárást, hanem a vállalat is felméri a jelentkezőt, aki csak akkor nyerhet felvételt, ha mind a vállalat, mind az egyetem felveszi. A tapasztalatok szerint minél gyakorlatiasabb egy képzés, annál könnyebben, gyorsabban talál magának megfelelő állást a végzést követően a hallgató. A duális képzés esetében többnyire annál a vállalatnál dolgozik tovább, ahol a képzés során a szakmai gyakorlati szakaszokat is töltötte.

Készítette: Derényi András

 

Utolsó módosítás: 2018.06.29.