A végzettség vagy a felkészültség a mérvadó?

Köznapi tudásunk a képzési rendszerről és a képesítésekről

Az elmúlt évtizedben megerősödött az a nézet, hogy egy ország gazdasági versenyképességéhez nélkülözhetetlen a jó oktatási rendszer. Azok az országok, nemzetközi szervezetek, több országra kiterjedő régiók, amelyek erre az összefüggésre figyelemmel vannak, összehangolt fejlesztéseket végeznek az oktatás világában. Arra törekednek, hogy a képzések egyre inkább a jövőben szükségessé váló tudást, képességeket biztosítsák a tanulók részére. Úgy tűnik, ehhez az is szükséges, hogy a gazdaság szereplői, az oktatás szereplői és a társadalom tanulni szándékozó tagjai jobban értsék egymást. Tisztában legyenek azzal, hogy melyik képesítések milyen képességeket igazolnak, hogyan lehet megszerezni azokat, és a megszerzett képességekkel milyen életpálya-lehetőségek nyílnak meg. Ezekről a kérdésekről minden országban sok vita folyik, többnyire egyik fenti szereplő sem elégedett a hozzáférhető információkkal és lehetőségekkel. Az egyetértés elősegítésére, a jobb válaszok megtalálására kezdték el kidolgozni a képesítési keretrendszereket.

Mindannyiunknak van valamennyi hétköznapi tudása arról, hogy országunkban milyen iskolatípusokban, mennyi idő alatt milyen képesítéseket lehet szerezni. Tudjuk, hogy Magyarországon az általános iskola 8 évig tart, a középiskola 4 évig, és azt is, hogy érettségizni a középiskola végén lehet, és érettségi bizonyítvány birtokában felsőoktatásba jelentkezhetünk. Nagyjából be tudjuk határolni, hogy egy szakmunkás bizonyítvánnyal milyen foglalkozások tölthetők be, milyen munkakörhöz szükséges érettségi vizsga vagy felsőfokú oklevél (diploma). Az iskolatípusok elnevezése azonban változik, a képzési idő is hosszabb vagy rövidebb lehet, és a felsőoktatás képzési szerkezete is átalakult. Egyre több tanfolyam, továbbképzés, kiegészítő és ráépülő szakképzési modul jelenik meg, amelyek elhelyezkedése ebben a rendszerben már nehezebben átlátható.

Végképp nem tudjuk, hogy egy magántanfolyam helye hol van a rendszerben. Mit tudunk, mire leszünk képesek, ha elvégzünk egy képzést? Miféle tudásra van szükség, hogy belekezdhessünk egy másikba? A tanulási lehetőségek egyre kuszább útvonalain már nem elégséges az iskolatípusokkal és tanulmányi időkkel kifejezni, hogy hol tartunk, merre járunk. Egy munkaadó – különösen egy külföldi – egyre kevésbé tudja értelmezni ezekben a kategóriákban azt, hogy egy munkakörre mennyire vagyunk felkészültek. És mi sem tudjuk ezt jól elmondani.

 Változó szerepek és módszerek a tanításban és a tanulásban

A világ kitágult, a hálózatosodás, az internet korában korábban elképzelhetetlen gyorsasággal és könnyedén vagyunk képesek információhoz jutni szinte bármiről, ami érdekel bennünket. A tévés kábelcsatornák, mobil appok és internetes keresők világában egy alsós kisdiák ma már jó eséllyel többet tud a természet világáról, mint az őt arra környezetismeret órán megtanítani törekvő tanító. Ez a különbség diák és tanár között az évfolyamok előrehaladtával egyre nagyobbra nőhet. Az egyetemeken már nem kötelező az előadásokon való részvétel, a professzorok jól tudják, hogy az ott elhangzottakat sok hallgató más forrásokból is be tudja szerezni és meg tudja tanulni. Egyre csökken a jelentősége az iskolás jellegű, formális tanulásnak. A tanárok, az iskola, az egyetem feladata egyre kevésbé a tudás forrásainak biztosítása (hiszen az sokfelé elérhető), sokkal inkább a sok helyről összeszedett sokféle tudás összerendezésében, a köztük lévő kapcsolatok kialakításában való segítségnyújtás, az értelmezés, az elemzés képességének fejlesztése. Mindez megnöveli az egyéni tanulás, az iskolán kívülről összeszedett tudás, az úgynevezett informális tanulás jelentőségét. Az is érthető, hogy egyre inkább azt szeretnénk, hogy az iskola, az egyetem is vegye figyelembe és ismerje el az ilymódon megszerzett tudásunkat.

A felkészültség láthatóvá tétele

A fent leírt folyamatok mind abba az irányba mutatnak, hogy egyre kevésbé érdekes az, hogy hol és milyen végzettséget, képesítést szerzett meg valaki. Egyre inkább az az érdekes, hogy milyen tudást, képességeket (kompetenciákat) szerzett meg. A hivatalos okleveleknek is arról kell tanúskodniuk, hogy a végzett hallgató milyen felkészültséggel rendelkezik. A legújabb fejlesztések az oktatási rendszerek olyan leírására tesznek kísérletet, amelynek során már az elért tudás, képességek és más kompetenciaelemek segítségével foglalják rendszerbe, és teszik láthatóvá, érthetővé a rendszer építőköveit. Nem attól kerülök egy magasabb szintre, hogy milyen iskolában hány évig tanultam, hanem hogy mit tudok, mire vagyok képes. Ezeket az új leíró rendszereket nevezik képesítési keretrendszereknek.

A képesítési keretrendszerek révén átlátható rendszerbe szeretnék szervezni egy ország oktatási, képzési, képesítési rendszerét. Arra tesznek kísérletet, hogy azt definiálják, hogy különböző szinteken milyen tanulási eredmények érhetők el, azaz mit fog tudni, mit lesz képes megtenni, milyen attitűddel fog rendelkezni a tanuló. Ehhez aztán hozzá lehet rendelni, hogy különböző iskolák, képzések, tanfolyamok a maguk képzéseivel melyik szintre juttatják el a náluk tanulókat.

A Magyar Képesítési Keretrendszer

A magyar képesítési keretrendszer 8 különböző tudás- és képességszerveződési szintet definiál. Mindegyik szinten több általános, egyszerű leíró kifejezéssel határozza meg az adott szinten jellemző tudást, képességeket, attitűdöket, illetve azt, hogy ezeket milyen autonómiával és felelősségvállalással működteti az, aki az adott szintre eljutott tanulmányai során. Az egyes szintekhez pedig hozzáillesztették azokat a képesítéseket (végzettségeket, szakképzettségeket), amelyek kimeneti eredményei leginkább megfelelnek a szintjellemzőknek.

Az MKKR 4. szintje például a következőképp jellemzi a tudást: az ezt a szintet elérő „adott műveltség- és szakterületen belül ismeri a tényeket, fogalmakat, megérti a fontosabb folyamatokat és összefüggéseket. Ismeri a szakmai nyelvezetet, a szakterület terminológiáját, lehetőleg idegen nyelven is. Ismeri és érti az adott, egyéni érdeklődésnek megfelelő műveltség-/szakterület tudáselemeinek összefüggéseit, struktúráját. Megérti a bonyolult, többtényezős jelenségek összefüggésrendszerét. Rendelkezik az adott tudásterületek tényeinek, fogalmainak, összefüggéseinek, eljárásainak alkalmazásához szükséges módszerekkel és eszköztudással.”

A 4. szinten álló képességeit pedig így jellemzi: „Képes adott témakörhöz, szakterülethez tartozó tudás alkalmazására nem megszokott kontextusban. Képes rendszerben gondolkodni, az absztrakció bizonyos formáit alkalmazni. Képes új információk önálló megszerzésére és feldolgozására. Képes saját tanulási, problémamegoldó stratégia megtervezésére és kivitelezésére, a megfelelő korrekciók elvégzésére. Képes a szak-/tanulmányi területen megjelenő problémahelyzetek felismerésére, adekvát megoldási javaslatok megfogalmazására.” A tudásnak és képességeknek erre a szintjére ma Magyarországon a gimnáziumok és szakgimnáziumok juttatnak el, ezt a tudásszintet és képességeket az érettségi bizonyítvány igazolja. Ebből nem csak az tudható, hogy bárki, aki rendelkezik érettségivel, megközelítőleg ilyen jellegű tudással és képességekkel rendelkezik, hanem az is, hogy az egyetemen folyó képzések (a felsőoktatási szakképzés, az alapképzés), illetve azok az OKJ-s képzések, amelyek érettségire épülnek, ezeket a kompetenciákat veszik alapul, ezekre építenek.

A MKKR hasonlóképp írja le, definiálja mind a 8 szintet, és az illesztés eredményeképp ezeknek a szinteknek a tudásait, képességeit a következő képesítések igazolják:

1. szint: befejezett 6. osztály, felnőttképzési egyéb szakmai képzés
2. szint: befejezett 8. osztály, alapfokú részszakképesítés, alsó középfokú szakképesítés, felnőttképzési egyéb szakmai képzés
3. szint: befejezett 10. osztály, alsó középfokú részszakképesítés, alsó középfokú szakképesítés, alsó középfokú szakképesítés-ráépülés, felnőttképzési egyéb szakmai képzés
4. szint: érettségi, középfokú szakképesítés, középfokú szakképesítés-ráépülés, felső középfokú részszakképesítés, felső középfokú szakképesítés, felnőttképzési egyéb szakmai képzés
5. szint: felső középfokú szakképesítés, emeltszintű szakképesítés, emeltszintű szakképesítés-ráépülés, felsőoktatási szakképzés, felnőttképzési egyéb szakmai képzés
6. szint: felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés, felsőoktatási alapfokozat (BA/BSc), szakirányú továbbképzés, felnőttképzési egyéb szakmai képzés
7. szint: felsőoktatási mesterfokozat (MA/MSc), szakirányú továbbképzés, felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés, felnőttképzési egyéb szakmai képzés
8. szint: doktori fokozat (PhD/DLA)

Az elmúlt évtől az iskolai bizonyítványok, az érettségi bizonyítvány, a szakképzettséget igazoló oklevelek, a felsőoktatásban kiadott diplomák feltüntetik, hogy az MKKR melyik szintjéhez illeszkednek, milyen kompetenciaszintet igazolnak. Később, ha a különböző felnőttképzési és egyéb tanfolyamok, hatósági képzések, továbbképzések illesztése is megtörténik, akkor azok szintjét is tudni fogjuk a tanúsítványokból. Mindez pedig jobban áttekinthetővé, érthetőbbé teszi, hogy a kezünkben tartott igazolás milyen szintű felkészültségünket igazolja. Ez megjelenik majd az Europass dokumentumcsalád elemein is. Mindez segít a vállalatok, munkáltatók munkaerőfelvétellel foglalkozó munkatársainak is jobban felmérni, hogy a jelentkező által felmutatott hivatalos tanúsítványok miféle tudásszintet, képességeket igazolnak. Mindannyian jobban fel tudjuk majd mérni, milyen kompetenciákra tettünk szert, és azt hogyan használhatjuk fel további tanulás vagy munkavállalás céljából.

A képesítési keretrendszer leíró nyelvezete jobban érthető, mint a korábbi megoldások. A tapasztalatok szerint ennek segítségével informáltan tudnak egymással egyeztetni az érintettek a különböző képzések céljáról, tartalmáról. És ezzel a nyelvvel a különböző országok egymástól eltérő iskolarendszereiben és különböző tanulmányi idő alatt megszerzett képesítések is jobban összehasonlíthatók, elismerhetők.

  

 Az Európai Képesítési Keretrendszer

Az Európai Unió tagállamainak vezetői és az Unió parlamentje 2008-ban közösen úgy határoztak, hogy egy olyan közös képesítési keretrendszert vezetnek be, amely segítséget nyújt az egyes tagállamok eltérő képesítési rendszereinek összehasonlításában. Úgy gondolták, ez segít jobban megérteni a különböző képesítéseket, ami pedig javítja az oktatási mobilitást és a munkaerő országok közötti mozgását is, hiszen könnyebbé válik a megszerzett képesítések értelmezése (milyen tudást, képességeket igazolnak) és elismerése. Mindez pedig javítja Európa versenyképességét.

A megalkotott EKKR egy sajátos fordítóeszköz. Úgy néz ki, mint egy nemzeti szintű képesítési keretrendszer, de arra szolgál, hogy az egyes nemzeti keretrendszerek egy-egy szintjét illesztve az EKKR egy-egy szintjéhez, megfeleléseket hozzon létre a nemzeti keretrendszerek szintjei (és így értelemszerűen az oda besorolt képesítések) között. Az elgondolás 2008-ban még merész volt, hiszen alig 1-2 európai ország rendelkezett akkor még nemzeti keretrendszerrel, a többségnek azt előbb meg kellett alkotnia, képesítéseiket abba beilleszteni, majd az így „benépesített” keretrendszer szintjeit az EKKR szintjeihez illeszteni. Az elgondolás azonban vonzó is volt, 10 évvel később már mindegyik tagállam megvalósította ezt az eljárást, amelynek részleteiről – az átláthatóság és a kölcsönös bizalom fokozása érdekében – részletes illesztési jelentést adott ki, amelyet a tagállamok képviselői alaposan megvitattak. Az MKKR-t 2015-ben fogadták el.

 További különböző keretrendszerek

Nemcsak Európában terjedt el a képesítési keretrendszer. Ma már a világ közel 120 országában van ilyen leíró eszköz és egyre több, az EKKR-hez hasonló, több országot átfogó ún. regionális keretrendszer is létrejött. És az UNESCO égisze alatt megkezdődött egy globális, a regionális rendszereket átfogó keretrendszer megalkotása is.

Egyes szektorok a maguk számára is kidolgoznak országhatárokon átnyúlóan érvényes, a szektor által használt képesítéseket egységes rendszerbe fogó kereteket. Így ismert a sport, az egészségügy, a pénzügyi szektor keretrendszere, és számos nemzetközi projekt fut további szektorális keretrendszerek kidolgozására. Ezekbe számos vállalati és magán képesítés is bekerül.

Az Európai Felsőoktatási Térségre (lásd részletesen itt) érvényes felsőoktatási keretrendszer is készült (még 2005-ben). Ez a ciklusos képzési szerkezet képzési ciklusainak jellemzőit határozza meg, amelyhez minden, az EFT-ben tag ország felsőoktatásának igazodnia kell. Ez biztosítja, hogy bárhol lehessen folytatni egy következő ciklusban a tanulmányokat. 

 

Ezekben az években „divatja lett” a keretrendszer-fejlesztéseknek. Így különböző kompetenciaterületeken is szintezett struktúrákban igyekeznek kifejteni, bemutatni egy tudáselem vagy képességelem kialakulásának és felépülésének jellemzőit. Ennek egyik sokak által ismert példája az idegennyelv-ismeretet szintező Közös Európai Referenciakeret, de elkészül a keretrendszere a mostanában egyre inkább keresett vállalkozókészségnek (EntreComp: European Entrepreneurship Competence Framework), vagy épp a digitális írástudásnak (DigComp 2.0: Digitális Kompetencia Keretrendszer), és készülőben van az életben (tanulásban, munkában) való boldoguláshoz leginkább szükségesnek gondolt kulcskompetenciák keretrendszere is. A magyar felsőoktatás számára pedig a szakmai kompetenciák megalapozására és fejlesztésére, továbbá az értelmiségi léthez szükséges értékekre és attitűdökre figyelemmel fontosnak gondolt általános kompetenciák keretrendszerét dolgozta ki egy szakértői csoport (az egyes szintekre vontakozó részletes jellemzők elérhetők itt.)

  

Ezek a keretrendszerek orientálják a képzési programok, képesítések tervezését, korszerűsítését, segítik tudatosabbá tenni a tanítási és tanulási folyamatokat, és hozzájárulnak az egyén megszerzett kompetenciáinak láthatóvá tételéhez. Ezzel pedig azt is elősegítik, hogy akár a továbbtanulási döntésekben, akár a munkavállalásban – vagy munkáltatói oldalon a munkaerőfelvételkor – informáltabb választások és döntések szülessenek.

Készítette: Derényi András

Utolsó módosítás: 2018.09.28.