A nemzetközi együttműködések – legyenek azok akár mobilitási, akár partnerségi programok – most már két évtizede elérhetőek Magyarországon. Ez elsősorban az Európai Unió támogatásának köszönhető, de bizonyos területeken már Európán is túlmutatnak ezek a nemzetközi kooperációk.

AZ ISKOLA ÉS A VILÁG – A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK STRATÉGIAI MEGKÖZELÍTÉSE – KÉZIKÖNYV

Ennek eredményeképp az elmúlt 20 évben csak a Tempus Közalapítványon keresztül 165 ezer diák, hallgató, oktató, tanár, intézményvezető és oktatási-képzési szakember mobilitása, nemzetközi tapasztalatszerzése, tanulása valósult meg, mintegy 15 ezer együttműködés keretében. Ez nagyon nagy szám, bár az együttműködések minősége és szilárdsága természetesen oktatási szektoronként változó.

A köznevelésben, szakképzésben még előttünk áll a nemzetköziesítés lehetséges dimenzióinak feltárása. A felsőoktatás már jóval előrébb jár különböző okokból (pl.: egységesebb intézményi működési rendszer, korábban indult programok, nagyobb oktatási önállóság, külön fejlesztő projektek a témában). A szakképzés a korábbi Leonardo mobilitási tanúsítvány, majd ennek folytatása, az Erasmus+ szakképzési tanúsítvány eredményeképp szintén elindult azon az úton, hogy a nemzetközi kapcsolatokat stratégiai szintre emelje. Ez tette lehetővé azt, hogy a kiadvány gyakorlati elemeihez ez a szektor szolgáltasson példákat.

A köznevelési szektorban ez a szemlélet egyelőre korlátozottan tudott megjelenni. Az óvodák és az iskolák a felsőoktatási intézményekhez képest elsősorban nemzeti keretek között működnek, döntési önállóságuk korlátozott, tananyaguk pedig jórészt felettes szerv által meghatározott. A köznevelés hatalmas intézményszámához arányaiban nagyobb támogatási volumen lenne szükséges ahhoz, hogy érdemi változások induljanak el. Részben eltérő okok miatt, de hasonló a helyzet a felnőtt tanulás szektorában is. Az intézmények tehát máshonnan, más lehetőségekkel indulnak, de a pályázati feltételek változásai, benne például az egyéni pályázatok eltörlése vagy az Európai fejlesztési terv megjelenése egyértelműen kijelölte a fejlődés irányait a jövőre nézve.

Kiadványunk pontosan ezt a fejlődési ívet kívánja megragadni. Arra tesz kísérletet, hogy a kezdő, vagy akár már évek óta nemzetközi együttműködésekben részt vevő óvodák, alap- vagy középfokú oktatási-képzési intézmények számára nyújtson útmutatást abban, hogy:

> felfedezzék és tudatosítsák, illetve
> jobban aknázzák ki a nemzetközi együttműködésekben rejlő tanulási és intézményfejlesztési lehetőségeket.

A kérdés az, hogyan állíthatják az Erasmus+ program keretében megvalósuló nemzetközi projektjeiket az iskolák, óvodák a hosszú távú intézményfejlesztési céljaik szolgálatába. Hogyan tudnak elmozdulni ennek érdekében az eseti projektmegvalósítástól, és milyen szerepe lehet ebben a stratégiai tervezésnek?

Ehhez igyekszik támogatást nyújtani ez a kiadvány az alap- és középfokú intézményvezetés, a fenntartók képviselői, tankerületi vezetők, szaktanácsadók, projektkoordinátorok és érdeklődő tanárok számára az óvodától kezdve az általános iskolán át a középiskoláig, a közneveléstől a szakképzésig.

A kiadványt megtalálják honlapunkon ide kattintva >>

Utolsó módosítás: 2018.08.30.