Felsőoktatási minőségbiztosítás: kialakulás, keretek

 

 

Amerikai eredet

A felsőoktatási minőségbiztosítás kialakulása meglehetősen régről eredeztethető. Talán meglepő, de tulajdonképpen régebbről, mint az iparban kialakult szervezett minőségbiztosítás. A XVIII. század (!) végén, az 1780-as években az Egyesült Államokban a University of the State of New York(vigyázat, ez nem egyetem, hanem kormányzati engedélyezési és akkreditációs szervezet) Board of Regents (kormányzótanács) tagjai évente meglátogatták az állam felsőoktatási intézményeit, megvizsgálták a tanterveket, s jelentést készítettek a törvényhozás számára. Ez a gyakorlat terjedni kezdett a többi államban is, ám az igazi lökést az intézmények számának növekedése adta: az ellenőrizetlenség, s a hamisított és pénzért árult diplomák miatt a felsőoktatás minősége leromlott. Válaszul először az orvosi terület lépett: 1847-ben megalakult az American Medical Association, mely háromfokozatú rendszert (megfelelt, próbára bocsátott, nem felelt meg) dolgozott ki az orvosképző intézmények (160 ilyen „school”-ról volt szó) képzéseinek értékelésére. Ezt követően más szakmai szervezetek is kezdeményeztek programszintű minőségértékelést, akkreditációt, önkéntes alapon. A felsőoktatási intézmények pedig a szakmai szervezetekkel párhuzamosan regionális szintű, több államot érintő, tagsági elven működő szervezeteket hoztak létre a felsőoktatás minőségének ellenőrzésére, intézményi szintű akkreditációra.

Az akkreditáció „igazi” kezdetének a négy legnagyobb amerikai regionális szervezet 1906-os konferenciáját tekinthetjük, melyen közös sztenderdeket dolgoztak ki a képzési programok értékelésére, majd 1909-ben kialakították az intézményakkreditáció követelményrendszerét. 1930 körül pedig megjelent a „fitness for purpose” (a célnak való megfelelés) szemlélet, mely szerint az értékelést nem minden intézményre (vagy képzésre) teljesen azonos szempontok mentén, hanem az általa kitűzött sajátos céloknak való megfelelés vonatkozásában kell végezni. Ennek kapcsán jelent meg az önértékelés a felsőoktatási minőségértékelési eljárások eszköztárában.

 

Ernyőszervezetek Amerikában

Az akkreditációs szervezetek szaporodása, valamint a magán- és szövetségi finanszírozás egyre inkább akkreditációhoz kötése nyomán 1975-ben megalakult a Council on Postsecondary Accreditation (COPA), majd utódjaként a jelenleg is működő ernyőszervezet, a Council for Higher Education Accreditation (CHEA). Utóbbinak immár több mint háromezer felsőoktatási intézmény és akkreditációs ügynökség a tagja, s a CHEA – nemzetközi szerepvállalása mellett (International Quality Group) – az amerikai akkreditációs ügynökségek elismerését (ha tetszik: akkreditációját) is végzi, hasonlóképpen a szövetségi oktatási minisztériumhoz (Department of Education).

 

Európai kezdetek

Európában, azon belül is Nyugat-Európában, csak az 1980-as évek közepén jelentek meg a felsőoktatásban az első minőségbiztosítási szervezetek, döntően az egyre nagyobb állami ráfordítások miatt jelentkező elszámoltathatósági igények kapcsán. Az elsők között alakult néhány ilyen minőségbiztosítási ügynökség: Nagy-Britannia, BAC 1984; Franciaország, CNE 1985; Dánia, Evalueringscenteret 1992; (az utóbbi két ügynökség már nem létezik, átalakultak); Németország, FIBAA 1994, ZEvA 1995.

A minőségbiztosítási ügynökségek megalakulásának, a nemzeti minőségértékelési rendszerek kiépítésének jelentős lökést adott az Európai Bizottság által 1991-ben kezdeményezett European Pilot Project for Evaluating Quality in Higher Education (felsőoktatási minőségértékelési mintaprojekt). Az 1994-95-ben 17 ország 46 felsőoktatási intézményében végzett értékelések nyomán a projekt módszertani és eljárási ajánlásokat tett, melyek többsége hamar, viszonylag általánosan elfogadottá vált (pl. az önértékelés – külső szakértői panel látogatása – értékelő jelentés eljárási elemek). Segítette ezt a folyamatot az Európai Tanács 1998-as ajánlása a felsőoktatás minőségbiztosításában az európai együttműködésről, mely „átlátható minőségbiztosítási rendszerek” kiépítését javasolta az EU tagországoknak, függelékében ismételve a Pilot Project módszertani ajánlásait.

 

Különböző megközelítések

A sorra alakuló nyugat-európai ügynökségek megközelítése jó ideig még nem minimum követelményeken alapuló, igen-nem döntéssel járó akkreditáció volt, hanem a „puhább” – és az intézmények számára testre szabottabb – tanácsadó-javító szándékú értékelés . Az intézmények sajátosságainak, eltérő küldetésüknek, céljaiknak a figyelembe vétele a Pilot Project és az Európai Tanács ajánlásai közt is szerepelt. Utóbbi a nemzeti minőségbiztosítási rendszerek egyik javasolt jellemzőjét így fogalmazta meg: „adaptation of quality assurance procedures and methods to the profile and aims of higher education institutions, while respecting their autonomy and/or independence in terms of the relevant structures in each Member State” („a minőségbiztosítási eljárások és módszerek illesztése a felsőoktatási intézmények profiljához és céljaihoz, autonómiájukat és/vagy függetlenségüket minden tagország megfelelő struktúrája szerint tiszteletben tartva”). A European University Association (EUA, akkori nevén CRE) is ezt az irányt képviselte, s nemzetközi szakértők (döntően volt rektorok) bevonásával 1994-ben kifejezetten stratégiai-segítő fókuszú, ma is működő intézményértékelési programotindított.

A kelet-európai országokban viszont az 1990-es évek elején alakuló felsőoktatási minőségbiztosítási ügynökségek – nem kis részben az állami oktatásirányítás szolgálatában – akkreditációs szervezetek lettek. Az elsők között alakultak: Csehszlovákia 1990 (ma Csehország, ACCR, az ügynökség átalakulóban; Szlovákia, ACSR); Magyarország, MAB 1993; Litvánia, SKVC 1995; Oroszország, NAA 1995. Ezekben az országokban, a felsőoktatás piacosodási folyamatait is mederben tartani próbáló oktatáspolitika mintegy közvetett eszközeként, a jobbára minden intézményre azonos szabályokat, akkreditációs minimum küszöböket alkalmazva épültek ki a nemzeti minőségbiztosítási rendszerek.

 

Harmonizáció

A természetes egymásra hatások és különösen a Bologna-folyamat révén azonban – mintegy egymást keresztező trendekkel – jelentősen közeledtek egymáshoz a nyugati és keleti rendszerek, s a 2000-es évekre a legtöbb európai országban az elszámoltathatóság (accountability) mellett a folyamatos minőségjavítást (quality improvement/enhancement) is célul tűző „vegyes” rendszerek alakultak ki, minőségjavítási javaslatokat is tartalmazó akkreditációval, illetve értékeléssel, audittal. A harmonizáció mintegy betetőzéseként 2005-ben megszületett, majd 2015-ben megújult az európai felsőoktatási minőségbiztosítás alapdokumentuma, a sztenderdeket és irányelveket tartalmazó ESG (Standards and Guidelines of Quality Assurance in the European Higher Education Area).

 

Ernyőszervezetek Európában

A felsőoktatási minőségbiztosítás legfontosabb európai szervezete a 2000-ben alakult ENQA. Kelet-közép európai regionális együttműködési szervezet a CEENQA (2001). Akkreditációs ügynökségek európai együttműködésére, s az akkreditációs döntések kölcsönös elismerésére alakult az ECA (2003).

 

Linkgyűjtemény:

University of the State of New-York: http://www.nysed.gov/about/about-usny
American Medical Association: http://www.ama-assn.org/ama
Council for Higher Education Accreditation (CHEA): http://chea.org/
CHEA International Quality Group: http://www.cheainternational.org/
US Department of Education (USDE): http://www.ed.gov/
BAC: http://www.the-bac.org/
FIBAA: http://www.fibaa.org/de/startseite.html
ZEvA: http://www.zeva.org/
Európai Bizottság: http://ec.europa.eu/index_hu.htm
European pilot project for evaluation quality in higher education: http://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/0379772950200117
Európai Tanács (Council of the European Union) 1998-as ajánlása: http://www.enqa.eu/wp-content/uploads/2013/06/Recommendation-of-the-Council-98.561.EC-of-24-September-1998.pdf. A magyar nyelvű összefoglalót lásd itt:http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=URISERV:c11038
European University Association (EUA): http://eua.be/
EUA intézményértékelési program: http://www.eua.be/activities-services/institutional-evaluation-programme.aspx
ACSR: http://www.akredkom.sk/en/
MAB: http://www.mab.hu/web/index.php?lang=hu
SKVC: http://www.skvc.lt/default/en/
NAA: http://www.nica.ru/en
Bologna-folyamat: http://www.ehea.info/
Standards and Guidelines of Quality Assurance in the European Higher Education Area (ESG): http://www.enqa.eu/index.php/home/esg/. Magyarul lásd ugyanott, valamint: http://ofi.hu/sites/default/files/attachments/esg_kotet_4fej.pdf
European Association for Quality Assurance in Higher Education (ENQA): http://www.enqa.eu/
Central and Eastern European Network of Quality Assurance Agencies in Higher Education (CEENQA): http://www.ceenqa.eu/
European Consortium for Accreditation (ECA): http://ecahe.eu/

 

További linkek:

History of Accreditation (USA): http://www.acics.org/accreditation/content.aspx?id=2258
Accreditation in the United States (US Department of Education tájékoztatója): http://www2.ed.gov/print/admins/finaid/accred/accreditation.html

 

Felhasznált irodalom:

Bollaert, L. (2014), Quality Assurance (Qa) in Europe (2005-2015). Journal of the European Higher Education Area 2014. No.3 pp. 85-107 http://ecahe.eu/assets/uploads/2014/10/bollaert_v01.pdf 
Brennan, J., de Vries, P., Williams, R., eds. (1997), Standards and Quality in Higher Education. London and Bristol, Pennsylvania: Jessica Kingsley Publishers, 313 p.
Council of the EU (1998), Recommendation on European cooperation in quality assurance in higher education (98/561/EC) http://www.enqa.eu/wp-content/uploads/2013/06/Recommendation-of-the-Council-98.561.EC-of-24-September-1998.pdf.
A magyar nyelvű összefoglalót lásd itt:
http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=URISERV:c11038
Donaldson, J., Staropoli, A., Thune, C., Vroeijenstijn, T. (1995), „European pilot projects for evaluation quality in higher education: Guidelines for participating institutions”. Higher Education in Europe Vol. 20, Issue 1-2, pp. 116-133
http://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/0379772950200117
ESIB (2002), European Student Handbook on Quality Assurance in Higher Education. Brusssels: The National Unions of Students in Europe, 80 p. http://www3.uma.pt/jcmarques/docs/info/qaheducation.pdf
Harderoad, Fred F. (1980), Accreditation: History, Process and Problems. AAHE-ERIC, Higher Education Research Report No. 6, Washington, D.C.: American Association for Higher Education, 51 p.
Schwarz, S., Westerheijden, D., eds. (2007), Accreditation and Evaluation in the European Higher Education Area.  Springer, 493 p. https://ia600207.us.archive.org/0/items/springer_10.1007-978-1-4020-2797-0/10.1007-978-1-4020-2797-0.pdf
Selden, W.K., Porter, H.V. (1979), Accreditation: its Purposes and Uses. Washington, D.C.: the Council on Postsecondary Accreditation, 22 p. http://eric.ed.gov/?id=ED142115

Utolsó módosítás: 2016.10.18.