2020. március 16.

Intézkedések az Innovációs és Technológiai Minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó ösztöndíjprogramok vonatkozásában

Információ a Tempus Közalapítvány által koordinált ösztöndíjprogramok vonatkozásában a kormány 41 / 2020 (III.11.) határozatának 10. § b) pontja alapján.

Ki- és beutazások felfüggesztése

Amennyiben nincs mód arra, hogy eleget tegyenek tanulmányi, oktatási vagy kutatási kötelezettségüknek, akkor korábbi hazatérésük rendkívüli eseménynek minősül, és az adott program szabályai és keretei között felmerült költségeik elszámolhatóak.

A benyújtott, de még el nem bírált pályázatok

A már benyújtott, de el nem bírált pályázatokkal kapcsolatos támogatói döntések előkészítése folytatódik, azzal, hogy a veszélyhelyzet megszűnéséig ezek a támogatói döntések feltételesen hozhatók meg. Erről az érintettek előzetes tájékoztatást kapnak. 

További speciális intézkedések

Erasmus+

Az Erasmus+ program felsőoktatási, szakképzési és felnőtt tanulási projektjeinek esetében kizárólag azon tevékenységek folytathatók, amelyek külföldi utazásoktól, nemzetközi találkozóktól függetlenül végezhetők. A megvalósító szervezetektől a TKA folyamatos tájékoztatást kér a projekteket érintő eseményekről és azok változásairól.

Campus Mundi

A Campus Mundi program (EFOP-3.4.2-VEKOP/15 „Campus Mundi felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program”) keretében a következő tanévre szóló pályázati felhívások meghirdetésre kerülnek, azzal, hogy a veszélyhelyzet megszűnéséig ezek a támogatói döntések feltételesen hozhatók meg. Erről az érintettek előzetes tájékoztatást kapnak.

 

2020. március 16.

Utolsó módosítás: 2020.03.31.