A partnerkeresés alapvetően a pályázó intézmények feladata. Partnerkeresésben segítséget nyújthat a norvég Donor Program Partner által üzemeltetett partnerkereső adatbázis, amelyben norvég, izlandi és liechtensteini partnereket egyaránt találhatnak. A partnerkereső adatbázis elérhető itt: SIUs partner search. Partnerkeresési kérelmek beküldhetők a Tempus Közalapítvány számára is az egtalaposztondij@tpf.hu címre.

A levél formájában összeállított partnerkeresést angolul (vagy Liechtenstein esetében esetleg németül) szükséges összeállítani, amely többek között az alábbi adatokat kell, hogy tartalmazza:

  • az intézmény rövid bemutatása, főbb profilok vázolása;
  • a feldolgozni kívánt téma rövid bemutatása;
  • konkrét célok bemutatása, létszámok megemlítésével;
  • keresett partnerek köre, típusa.

A dokumentumban fontos konkrétumokat megfogalmazni a tervezett látogatással kapcsolatban. A levél végén meg kell jelölni az intézmény és kapcsolattartó pontos elérhetőségét.

A formai elvárásoknak megfelelő partnerkereséseket a Donor Program Partnereknek küldjük el, akik továbbítják a lehetséges partnereknek. Ezt követően az érdeklődők közvetlenül fogják felvenni a kapcsolatot a pályázó intézménnyel.

A pályázati felületre természetes személyek regisztrálhatnak, akik rendelkeznek működő email címmel. A pályázatot akár többen is összeállíthatják az online felületen, feladatuktól függetlenül. Intézményi pályázatokat lehet benyújtani, a kiutazókat résztvevőkként kell feltüntetni az űrlapon.

Azt a személyt, aki a pályázó intézmény hivatalos képviseletére jogosult.

A szakmai látogatások pályázathoz benyújtandó együttműködési szándéknyilatkozat csak a szakmai látogatásra vonatkozik. A látogatás időtartama minimum 2, maximum 5 nap lehet.

A kiutazásnak legkésőbb 2017. december 31-ig kell megvalósulnia, tehát legkésőbb ezen időpontig kell hazaérkezniük a kiutazóknak.

A szakmai látogatáson csak a pályázó intézmény munkatársai vehetnek részt. Amennyiben más szervezettel közösen tervezik a látogatást, úgy a másik szervezetnek külön kell pályáznia a látogatáson való részvételre, annak figyelembe vételével, hogy az azonos szövegezésű pályázatok elutasításra kerülnek.

Igen. A pályázásra jogosultak köréről a pályázati felhívásban tájékozódhat.

A pályázati felületre természetes személyek regisztrálhatnak, akik rendelkeznek működő email címmel. A pályázatot akár többen is összeállíthatják az online felületen, feladatuktól függetlenül. Intézményi pályázatokat lehet benyújtani, a kiutazókat résztvevőkként kell feltüntetni az űrlapon.

Azt a személyt, aki az intézmény hivatalos képviseletére jogosult.

Az előkészítő látogatások pályázathoz benyújtandó fogadó szándéknyilatkozat csak az előkészítő látogatásra vonatkozik, amely a látogatás idejére vonatkozik, ami minimum 2, maximum 5 nap lehet. Tehát itt is ugyanannak az időintervallumnak kell szerepelnie, ami a pályázatban is szerepel (utazás kezdete - utazás vége).

Költségvetési intézménynek a de minimis nyilatkozatot nem kell benyújtaniuk a pályázathoz.

Az előkészítő látogatások beadási határideje folyamatos, a könnyebb tervezhetőség érdekében technikai bírálati határidőket adtunk meg a pályázati felhívásban. Az előkészítő látogatásnak a kidolgozandó együttműködésre vonatkozó határidő lejárta előtt kell megvalósulnia.

A donor országoknál nincsenek pályázati határidők, mivel hozzájuk nem lehet pályázni. Amennyiben donor partner érkezne magyarországi előkészítő látogatásra, akkor neki is a Tempus Közalapítványhoz kell pályáznia, tehát rá is ugyanezen határidők vonatkoznak.

Igen, két külön pályázatot kell benyújtani. A pályázatokban kérjük leírni, hogy egy másik szervezet is pályázik hasonló paraméterekkel, mivel a későbbiekben partnerek lennének a most előkészítendő pályázatban. Ilyen esetben azonban az előkészítő látogatás során a két szervezet feladatainak, szerepének egyértelműen el kell különülnie egymástól. Két, tartalmában teljesen azonos pályázat nem támogatható.

A támogatási összeg 80%-a szerződés aláírását követően kerül kifizetésre, a fennmaradó összeg (a támogatás 100%-ig) utalásának feltétele a jóváhagyott beszámoló.

Nem, ugyanis az együttműködéseknek 2016. szeptember 30-ig le kell zárulniuk.

Az EGT Ösztöndíj program keretében a pályázatokat nem személyek, hanem intézmények nyújtják be.
Több előkészítő látogatás megvalósítása indokolt esetben lehetséges. Ebben az esetben törekedni kell a költséghatékony szervezésre.

A dátum/résztvevő személyének ésszerű okokból történő módosítására van lehetőség, ilyen esetben egy hivatalos kérelmet kell benyújtani, amely tartalmazza az indoklást és az új dátumot.

A Felsőoktatási együttműködési projektek elnevezésű akcióban más kedvezményezett ország (ld. Felsőoktatási intézményközi együttműködési projektek pályázati útmutatója) is bekapcsolódhat a projektbe partnerként, azonban emellett egy magyar és egy donor országbeli intézménynek is részt kell vennie a projektben. Más pályázattípusokban kizárólag a donor országokkal lehet együttműködni.

Igen. A karok részvétele a pályázatokban a partnerségek és vállalkozásos együttműködések esetében korlátozott.

Igen, azonban hangsúlyt kell fektetni az innovatív jellegre, mivel egy korábban megvalósult projekt nem támogatható.

A Felsőoktatási intézményközi együttműködés pályázattípuson belül a Partnerségek és a Felsőoktatási intézmények és vállalatok közti együttműködések pályázati altípusok esetében egy intézményen belül egy kar maximum egy pályázatot nyújthat be, vagy egy pályázatban vehet részt partnerként.
Az Intenzív Programra abban az esetben lehetséges pályázni, ha a benyújtott, vagy ahhoz nagyon hasonló témájú és/vagy konzorciumi összetételű projekt 2007 óta nem kapott támogatást LLP/Erasmus intenzív program pályázati forrásából, tehát itt intézményeként egy időben, különböző témában több pályázat benyújtása is lehetséges.

Az online benyújtás határideje megegyezik a postai feladás határidejével. Arra azonban mindenképpen érdemes odafigyelni, hogy az on-line benyújtást követően a pályázati űrlap automatikusan generálja az intézményi nyilatkozatot, melyet az intézményvezetőenk alá kell írnia, ezt az aláírt dokumentumot kell postán beküldeni a megadott határidőig. Ennek figyelembevételével fontos, hogy az online benyújtást ne hagyják az utolsó pillanatra, hiszen még ezt követően lesz majd szükség az intézményvezetői aláírásra.

Utolsó módosítás: 2014.08.29.