Azzal, hogy figyelemmel követjük az európai piacon megvalósuló tapasztalatcseréket és szektorközi együttműködéseket, energiát és időt takaríthatunk meg önmagunk, intézményünk és partnereink számára is.

A tapasztalatcsere: megtakarított idő és pénz szervezete számára 

Az Erasmus+ program stratégiai partnerségek projektjeinek célja az innovatív gyakorlatok átadásának, fejlesztésének, és megvalósításnak támogatása, továbbá az együttműködést, a társaktól való tanulást és az európai szintű tapasztalatcserét támogató közös kezdeményezések ösztönzése. A pályázók gyakran új fejlesztésekben, saját oktatási anyagok kidolgozásában, szellemi termék létrehozásában gondolkodnak, pedig a tapasztalatcserét támogató együttműködések legalább annyi, ha nem több lehetőséget rejtenek magukban.

Az egész életen át tartó tanulás programtámogatásával 2007 és 2013 között számos tananyag, oktatási módszertan látott napvilágot. Ezek disszeminációja már megtörtént a projektek lezárultával, ám itt a lehetőség számba venni őket, áttekinteni a palettát és átvenni a jó gyakorlatokat. Az Erasmus+ program 2014 óta zajlik, és stratégiai partnerségein belül partnertalálkozók, beépített mobilitások, például rövidtávú közös képzések támogatásával segíti, hogy a már meglévő tapasztalatok gazdát cseréljenek. Az Európai Bizottság nem titkolt célja ezzel az európai oktatási piac egységesítése, az oktatási anyagok kínálatának homogénebbé tétele. Továbbá így kívánjuk segíteni, hogy a rendkívül különböző minőségű oktatási tartalmak némileg egy szintre kerülhessenek, illetve meginduljon a színvonal egységesítésére törekvés a pályázók között.

Annak érdekében, hogy a tapasztalatcseréket támogató projektek nagyobb népszerűségre tegyenek szert, 2016-ban a hazai nemzeti iroda megosztotta a stratégiai partnerségekre szánt költségvetési keretét, és annak bizonyos százalékát kizárólag olyan együttműködések támogatására szánta, amik a jó gyakorlatok megosztásáról szólnak. A kezdeményezés szép eredményeket mutatott, nőtt a projekttípus iránti érdeklődés és több tapasztalatcsere valósulhat meg a következő időszakban.

Továbbra is azt javasoljuk a pályázni szándékozó szervezetek képviselőinek, hogy mielőtt projekttervüket kidolgoznák, ötleteik megvalósításához először nézzenek körül az európai piacon, hogy volt-e már a témában sikeres projekt vagy létezik-e már az ötletükhöz illeszkedő kezdeményezés. Ha látnak ilyen példát, bevált gyakorlatot nemzetközi környezetükben, akkor érdemes ezen a vonalon elindulniuk a projektterv kidolgozásakor.

A tapasztalatcserét célzó projektek hidat képezhetnek a mobilitási projektek és a szellemi terméket kidolgozó stratégiai partnerségek között.

Mik a tapasztalatcsere előnyei?


A fenntartók és a döntéshozók bevonása a közös munkába: regionális együttműködések a köznevelésben

 Az Erasmus+ stratégiai partnerségek pályázattípus köznevelési szektora megkülönböztetett figyelemben részesíti a különböző régiók oktatási hatóságai által létrehozott együttműködéseket.  Ennek a speciális pályázati formának a célja, hogy lehetőséget biztosítson régiók, térségek közötti tapasztalatcserére, jó gyakorlatok cseréjére, új és innovatív gyakorlatok, módszerek megismerésére, terjesztésére és alkalmazására a köznevelés területén úgy, hogy az eredmények továbbadása a részt vevő oktatási hatóságok együttműködésében történjen. Az Európai Bizottság azokat az együttműködéseket támogatja ezen a kategórián belül, amelyekben olyan oktatási hatóságok vesznek részt, amelyeknek komoly ráhatása van az adott térség, régió oktatására, ilyenek például az iskolák, óvodák fenntartói. Akkor tekinthető regionális köznevelési stratégiai partnerségnek egy projekt, ha az együttműködés céljai az adott régió köznevelési intézményeinek fejlesztését szolgálják, valamint ha a projektben részt vevő minimum 3 különböző országbeli intézmény közül legalább 2 különböző országból származó oktatási hatóság.

Miért érdemes köznevelési regionális együttműködésekben gondolkodni?


Magasabb hatásfok és a párbeszéd lehetősége: a szektorközi pályázatok

Az Erasmus+ programbanszektorközi projekt formájában működhetnek együtt felsőoktatásban, köznevelésben, szakképzésben, felnőtt tanulásban és az ifjúsági szektorban érintett intézmények akkor, ha a kidolgozott és megvalósított projekt több, a fent nevezett szektorban is szükséges, és kifejti hatását. Az Erasmus+ programban kiemelten fontos, hogy a különböző szintű oktatási szektorok között erősödjék a kapcsolat, és hasznosítsák egymás eredményeit. Ezzel a szorosabb összekapcsolódással lehetővé válik az átjárhatóság, és a már kidolgozott termékek, képzési keretek, tananyagok adaptációja stb. közös hasznosítása. Így az Erasmus+ program stratégiai partnerségi pályázattípusa a párbeszédre, a kapcsolatok kibontására és új kapcsolatok teremtésére kíván lehetőséget adni.

Ha szektorközi együttműködés megvalósítását tervezi, akkor meg kell határoznia, hogy a több szektort érintő projekt eredményei mely szektorra fejtik ki a legnagyobb hatást. E – leginkább érintett – szektor szerint kell dönteniük, hogy mely szektorban nyújtják be pályázatukat, melyik pályázati űrlapot használják, külön űrlap tehát nem áll rendelkezésre.

 A választott oktatási szektor űrlapjának szöveges, tartalmi részében azonban fontos kiemelni, hogy szektorközi projektet terveznek megvalósítani.

Miért jó egy szektorközi együttműködés?

 

Várterész Flóra és Hlavaty Ildikó

Tempus Közalapítvány, Erasmus+ partnerségek csoport

 

Utolsó módosítás: 2019.06.24.