Pályázati lehetőség tréning programokon való részvételre az Erasmus+ programban részt vevő szervezetek számára

Erasmus+ egyéni tréning programok (TCA)

Az Erasmus+ programban részt vevő országok nemzeti irodái a program céljainak és prioritásainak hatékonyabb megvalósulását szolgáló tréning programokat szerveznek nemzetközi együttműködési tevékenységük (TCA – Transnational Cooperation Activities) keretében. Az egyéni tréning programok formájukat tekintve lehetnek partnerkereső szemináriumok, tanulmányutak, tematikus szemináriumok, konferenciák és egyéb nemzetközi támogató rendezvények.

A partnerkereső szemináriumokat (contact making seminar) meghatározott témákban szervezik azzal a céllal, hogy a hasonló téma iránt érdeklődő, de nemzetközi partnerekkel nem rendelkező szervezetek képviselői találkozhassanak, megismerkedhessenek egymással egy közös nemzetközi projekt későbbi kidolgozásának reményében, valamint szakmai tapasztalatot szerezzenek a szeminárium témájában. A szemináriumokon a résztvevők tájékoztatást kapnak a pályázati lehetőségekről és feltételekről, majd szervezett keretek között keresnek (és találnak) elképzeléseiknek megfelelő partner intézményeket. Jellemzően pályázati tapasztalattal nem rendelkező szervezeteknek szólnak a partnerkereső szemináriumok.

A szakértői tanulmányút (study visit) során a résztvevők a tanulmányút céljától függően megismerhetik a fogadó ország ifjúsági szektorát, oktatási és képzési rendszerét és gyakorlatát, tanulmányozhatják a szervező intézménynek valamely konkrét oktatási, képzési, vagy ifjúsági területen elért eredményeit, s azokat összevethetik más országok tapasztalataival. 

A tematikus szemináriumokat (thematic seminar) meghatározott témákban szervezik azzal a céllal, hogy a hasonló téma iránt érdeklődő szervezetek képviselői találkozhassanak, továbbképezzék munkatársaikat, kicseréljék a jó gyakorlatokat a szeminárium témájában. A szemináriumok célcsoportja jellemzően a témában már kellő tapasztalattal rendelkező szervezetek, az ismeretek elsajátításának módja pedig gyakran kis csoportos módon, nem-formális elemekkel bővítve zajlik.

Konferencia: a tematikus szemináriumokhoz hasonlóan egy meghatározott témában szervezik, de jóval formálisabb módon megvalósítva, szélesebb résztvevői körrel.

Az Erasmus+ nemzeti irodák egyéb támogató rendezvényeket is szervezhetnek, melyek nem tartoznak az itt felsorolt kategóriákba.

Egyéni tréning programon való részvételre jogosultak köre

Az egyéni tréning programra jelentkező személy intézményének vagy szervezetének az adott szektorhoz, illetve az adott TCA rendezvény témájához kapcsolódnia kell.

Támogatható tevékenységek

Erasmus+ nemzeti irodák által rendezett nemzetközi Erasmus+ egyéni tréning programon (TCA) történő részvétel.

Jelentkezési feltételek

Prioritások

Partnerkereső szeminárium típusú program esetében előnyben részesülnek azon intézmények jelentkezői, amelyeknek nincs az érintett szektorban és pályázattípusban támogatott Erasmus+ projektje.

Az adott egyéni tréning program felhívásában további prioritásokat adhat meg a szervező nemzeti iroda.

Kiválasztás

A résztvevők kiválasztásáról a tréning programot szervező nemzeti iroda dönt, a Tempus Közalapítvány jelentkezések alapján kialakított javaslata alapján.

Támogatás formája

A kiválasztott jelentkezők közvetlen támogatásban nem részesülnek. Számukra a Tempus Közalapítvány megszervezi a nemzetközi utazást az adott tréning program országába, valamint szükség esetén fedezi a fogadó nemzeti iroda által igényelt részvételi díjat.

Jelentkezési határidők

A különböző egyéni tréning programok jelentkezési határidői folyamatosan kerülnek meghirdetésre a Tempus Közalapítvány honlapján (www.tka.hu), illetve az ifjúsági szektorhoz kapcsolódó programok esetén a SALTO honlapján (www.salto-youth.net).

***

Jelenleg az alábbi tréning programokra lehet pályázni:

(A tréning programok listáját folyamatosan frissítjük, így amennyiben nem talál megfelelő rendezvényt, érdemes a későbbiekben visszalátogatni erre az oldalra.)

 

Köznevelés

Jelenleg nincs köznevelési fókuszú egyéni tréning program meghirdetve. Kérjük, látogasson vissza később.

 

Szakképzés

Jelenleg nincs szakképzési fókuszú egyéni tréning program meghirdetve. Kérjük, látogasson vissza később.

 

Felsőoktatás

Jelenleg nincs felsőoktatási fókuszú egyéni tréning program meghirdetve. Kérjük, látogasson vissza később.

 

Felnőtt tanulás

Jelenleg nincs felnőtt tanulás fókuszú egyéni tréning program meghirdetve. Kérjük, látogasson vissza később.

 

Szektorközi (a közoktatási, felnőttoktatási és szakképzési szektor képviselői számára is nyitott)

Jelenleg nincs szektorközi egyéni tréning program meghirdetve. Kérjük, látogasson vissza később.

 

Amennyiben bármelyik tréning program felkeltette az érdeklődését és többet szeretne tudni a részletekről, kérjük, érdeklődjön a pksz{kukac}tpf.hu e-mail címen. Ezt követően a részvételhez jelentkeznie kell a honlapunkon megtalálható online jelentkezési lap segítségével.


Pályázat benyújtásának lépései:

  1. Online pályázati űrlap kitöltése és véglegesítése a megadott határidőig. Kérjük, hogy már meglévő és átgondolt projektötlettel pályázzanak!
  2. A véglegesített online űrlap nyomtatása.
  3. A pályázó intézmény hivatalos képviselőjének/ képviselőinek cégszerű aláírásával ellátott nyomtatott verziót szkennelve el kell küldeni elektronikusan a pksz{kukac}tpf.hu e-mail címre a megadott határidőig.
  4. Figyelem! Államháztartáson kívül eső intézményeknek a szkennelt űrlapon kívül a kitöltött és aláírt közpénzes nyilatkozatot is csatolniuk kell a pályázathoz!
    Tájékoztatás nyilatkozattételi kötelezettségről
    Közpénzes nyilatkozat

 Beszámolás:

  1. Beszámoló űrlap

Utolsó módosítás: 2017.09.21.