Egymás megismerése a legfontosabb

2010 | Köznevelés | hátrányos helyzet | Borsod-Abaúj-Zemplén | Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Edelény - Lukács Martina

Címkék: Szóbeli szövegértés, szövegalkotás, Személyes és társas készségek

Hogyan lett a Comenius csapat tagja?

Amikor meghirdették a programot, azonnal jelentkeztem, de sajnos voltak nálam jobb németesek is. Alig két héttel a projekt indulása után azonban az egyik lány lemondta, így csapattag lehettem. Szerettem volna gyakorolni a németet, kapcsolatokat építeni, megismerni más országokat, ezért nagyon örülök, hogy végül is sikerült.

Kicsit furcsa, hogy Edelényben, mintegy 200 kilométerre a Dunától fut A Duna a múlt ajándéka, a jövő záloga című projekt…

A mi iskolánkban környezetvédelmet is tanítanak, itt folyik a Bódva, a projekt pedig általában a víz és az ember viszonyáról szól. Az igaz, hogy a másik három iskola közelebb van a Dunához, de szerintem nem ez a lényeg, hanem egymás megismerése. A környezetvédelem mellett a szeptemberben kezdődő második részben éppen ez fog történni, különböző kulturális – történelmi, zenei – témák szerepelnek a programok között.
De már eddig is rengeteg élményben volt részünk. Tavaly novemberben két német (a dillingeni és a bogeni) valamint egy pozsonyi iskola diákjait, tanárait láttuk vendégül. Vizsgáltuk a Bódva élővilágát, elvittük a vendégeinket a Fővárosi Állatkertbe, voltunk a miskolci termálfürdőben. Bejártuk az egész környéket. Én a szervezésben vettem részt, kísértem őket, tolmácsoltam, de a bódvai vízminta elemzését már a környezetvédelmet tanulók végezték. Az egész iskola részt vett a programokban.

Mi történt a partner iskolák diákjainak látogatása után?

Mi hatan, diákok, bemutató előadásokat készítettünk a különböző programokról. Az összefoglaló angol nyelvű prezentációt idén áprilisban Dillingenben az egész iskola, és a másik három iskola csapatai előtt mutattunk be. Az én témáim a Bódva élővilága és a miskolci termálfürdő látogatás volt. Még az augsburgi regionális tévé is tudósított rólunk!

Családoknál laktak Németországban. Milyenek voltak az emberek?

Minden ragyogott a házban, és mániákusan egészségesen étkeznek. Rengeteg salátát esznek, ami nekem furcsa volt, azóta viszont itthon én is több salátát eszem. A hely olyan vidékies volt, kicsit olyan, mint egy hatalmas falu, de mégis város volt. Minden nap elég későn fejeztük be a programokat, így az esti időtöltés a család lovainak sétáltatása, simogatása volt.

Könnyen meg lehetett érteni a helyi akcentust?

Igen, inkább a sebességgel volt problémám, olyan gyorsan beszéltek, hogy többször meg kellett kérjem őket arra, hogy ismételjék meg lassabban. A nyelvtanulás szempontjából is nagyon hasznos volt ez az út, és még hasznosabb lesz a második németországi kirándulás. Kicsit féltem előtte, hogy milyen lesz, de végül úgy érzem nem volt gond a kommunikációval.

Hogyan folytatódik a program?

Szeptemberben Bogen következik. A mostani téma a kultúra, s mi egy néptánc előadással készülünk. Az egyik iskolatársunk, Lakatos Róbert nagyon jó néptáncos, ő fogja megtanítani nekünk a táncokat. Jövőre pedig Pozsonyban zárul a projekt.

Mi volt a legemlékezetesebb élmény?

A dillingeni út nagy élmény volt számomra. Rengeteg érdekes programon vettünk részt, és nekem hatalmas élmény volt a vízierőmű megtekintése, de a legemlékezetesebb a repülés volt, mert életemben először ültem repülőn.

Budapest több mint 200 kilométerre van innen, már odáig sem könnyű eljutni. Nem érzi úgy, hogy az edelényiek hátrányos helyzetben vannak?

(Martina a beszélgetés alatt most először nem válaszol azonnal.)
Az ország nyugati feléhez képest nálunk mondhatni nyomor van. Ráadásul a 2010-es árvíz is nagy károkat okozott. Sokaknak ki kellett költözniük az otthonukból. Kevés a munkalehetőség, az emberek egy része segélyből él. Nekem két nővérem van, édesanyámnak nincs munkája. Ha ez nem a Comenius program lett volna, nem tudtam volna eljutni Németországba, a szüleim nem tudnak anyagilag segíteni.

Jövőre érettségizik. Utána hogyan tovább?

Szeretnék egyetemre menni, de előtte 1-2 évre mindenképpen kimegyek dolgozni Németországba. Kint él az unokatestvérem, ő majd segít elhelyezkedni.

Milyen szakra szeretne jelentkezni?

A testvéreim mindketten az egészségügyben dolgoznak nővérként, illetve ápolónőként. Én mást szeretnék. A médiában szeretnék dolgozni, bemondóként, vagy műsorvezetőként.

Kommunikációs szakokon államilag finanszírozott helyre szinte csak maximum pontszámmal lehet bejutni…

Igen, ezért is megyek Németországba dolgozni. Az egyetem után a fővárosban szeretnék valamelyik tévénél elhelyezkedni.

A Comenius teret ad a kreatív gondolatoknak

Az edelényi Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakképző Iskola most először vesz részt Comenius projektben. Az iskolának azonban komoly gyakorlata van a nemzetközi együttműködések terén, hiszen Edelény testvérvárosaiba már többször szerveztek tanulmányutakat. A projekt koordinátora kiemelte, hogy a Comenius program tág teret ad a kreatív gondolatoknak, és nagy előnye, hogy a gyerekek utazásainak költségei nem terhelik az amúgy is nehéz helyzetben lévő családokat. „A részt vevő gyerekek közül sokan rendszeres nevelési támogatásban részesülnek, szinte minden családban van munkanélküli. A gyerekek nagyon lelkesek, nyitottak, élvezik a közös tevékenységet” – mondta Kristóf Lászlóné az idegen nyelvi munkaközösség vezető tanára.

Az interjút készítette: Krausz Jenő