Varázspálcával a beilleszkedésért

2008 | | | | Krusinszki Zsuzsa

Címkék: Szóbeli szövegértés, szövegalkotás, Személyes és társas készségek, Projektszerű megvalósítás, Játék

2008 januárjában jelentkeztem a Comenius tanárasszisztensi programra, mert a diploma után szerettem volna spanyol tanárként hasznos szakmai tapasztalatokra szert tenni egy másik európai országban. Különösen azok az országok érdekeltek, ahol sok a külföldi származású diák, az ő beilleszkedésüket, szociális életüket és a velük alkalmazott oktatási és nevelési módszereket szerettem volna megfigyelni. Olaszország és főleg Milánó tökéletes helyszínnek bizonyult mindehhez, ahogyan maga a fogadóintézményem, az Istituto E. Fermi Általános Iskola és Óvoda is.

Az intézményhez kapcsolódó óvoda egy különálló, szép, kertes épületben található, biztonságos és tágas játszótérrel. Belső kialakítása is esztétikus, és mozgáskorlátozott gyermekek által is igénybe vehető. Az óvodában mindenki együtt játszik és tanul, olasz és külföldi, egészséges és sérült gyerekek. Az óvónők különös hangsúlyt fektetnek erre az együttnevelésre, fontosnak tartják már ilyen kis korban megtanítani a gyerekeket egymás segítésére és a kulturális különbségek nem puszta elfogadására, hanem annak értékként való megélésére. Pedagógiai munkájuk felkeltette az érdeklődésemet, ezért különösen örültem, amikor hallottam, hogy engem is be szeretnének vonni a tevékenységekbe.

Egy idegen nyelvi projektet terveztünk a négyéves gyerekek számára, úgy, hogy az több legyen, mint spanyolóra. Tündérsapkát és varázspálcát kaptam, így idegen nyelvű tündérként jelentem meg a gyerekek előtt. Miután beléptem a csoportszobába, és intettem a varázspálcával, már nem volt szabad olaszul megszólalni, ez volt a mi kis rituálénk, amit nagyon élveztek. Kezdetben köszönni tanultak spanyolul, majd a család témaköréből tanultak szavakat, később végigjártuk a természet, az iskola, a játékok témakörét is. Rövid szótanulás, spanyol énekelgetés után általában rajzoltunk, festettünk, gyurmáztunk, táncoltunk, mindig az érintett témakörhöz kapcsolódóan.

A csoportokban több nem olasz anyanyelvű gyerek is volt (kínai, japán, orosz, román és perui), így miután láttuk, mennyire hasznos a projekt a perui kislány beilleszkedése szempontjából, úgy döntöttünk, bevonjuk a többi kultúrát is, és igazi interkulturális légkört alakítottunk ki, segítve a többi külföldi gyerek beilleszkedését is. Ez lett a másik fontos feladatunk a tanévben, mert különösen a japán kisfiú nehezen illeszkedett be, nem tudott olaszul, és verekedve próbálta megértetni magát.

A születésnapok mellett elkezdtük megünnepelni a névnapokat is, megízlelni más nemzetek konyháját, volt perui, kínai és román nap, aminek a gyerekek nagyon örültek. Az olasz gyerekek érdeklődve ették más nemzetek ételeit, és hallgattak más nyelven dalokat, a külföldi gyerekek pedig boldogok voltak, mert elfogadták őket, elismerték annak az országnak a hagyományait és kultúráját, ahonnan származnak, és kérdéseket tettek fel nekik (hogyan ünnepelnek születésnapot, hogyan játszanak). Minden élményt megörökítettünk rajzon, festményen, gyurmafigurán, amiket az óvoda falain és polcain a szülők is megcsodálhattak.
Örömmel vettem észre, hogy év vége felé már sokkal felszabadultabban játszottak a japán kisfiúval is, aki már nem verekedett, amikor nem tudta kifejezni magát, hanem tárgyakra mutatva vagy a helyzetet eljátszva várta az olasz szót a társaitól, amit utána nyugodtan megismételt. Úgy vettem észre, mindebben nekem is jelentős szerepem volt, hiszen én voltam a sok nyelven szóló tündér, akire a gyerekek felnéztek, és akivel szívesen játszottak, énekeltek, táncoltak együtt.

Júniusban egy nagyon értékes tanévet zártunk, ez alkalomból egy vidám flamenco előadást készítettem elő a gyerekekkel. Ezután az óvónőkkel értékeltük az egész éves munkánkat, összegezve az elért sikereket: az olasz és a külföldi származású gyerekek összekovácsolódtak, segítették egymást, kíváncsiak voltak a másikra. Nem pusztán toleránsak, hanem nyitottak, elfogadóak és érzékenyek más kultúrákra és szokásokra, ami a jövő multikulturális társadalmában igazán fontos lesz számukra és leendő, nem olasz származású osztálytársaik, csoporttársaik és munkatársaik számára.

Bár jelenleg nem óvodáskorú gyerekekkel dolgozom, hanem gimnazistákat tanítok, az óvodában eltöltött tanév nagy hatással volt rám, mint emberre és tanárra, sokkal figyelmesebb, érzékenyebb és türelmesebb lettem, jobban érzékelem a diákjaim lelkiállapotát és szükségleteit, ügyesebben kezelem beilleszkedési problémáikat. Igazán elmondhatom, hogy a tanárasszisztensi év meghatározó volt számomra.