Ötven év felett a helyi közösségekért

2012 | Felnőtt tanulás | aktív állampolgárság, generációk közti tanulás, mobilitás, önkéntesség | Békés | Önkéntes Központ Alapítvány

Az idősödő generáció életminőségének javításához elengedhetetlen, hogy az ötven év feletti korosztály is aktív szerepet kapjon a társadalomban, valamint hogy időskorban is alkalma legyen képeznie magát. Az Európai Unió ezért a 2012-es év fókuszába az aktív idősödés folyamatát és a nemzedékek közötti szolidaritást állította. A Grundtvig alprogram időskorú önkéntes projektjei is az aktív idősödés megvalósulásához járulnak hozzá. A részt vevő időkorú önkéntesek olyan tevékenységet végeznek, ami számukra tanulási lehetőséget, a fogadó szervezet, illetve a tágabb közösség számára pedig nem anyagi természetű hasznot jelent. Ilyen, az időskorú önkéntesekkel foglalkozó akció az Önkéntes Központ Alapítvány „Szenior önkéntesek a helyi közösségekért” című kétéves projektje. A projektről és annak hátteréről Tornóczi Zsófiát, az ÖKA szenior önkéntes programvezetőjét kérdeztük.

Az Önkéntes Központ Alapítvány célja évek óta a magyarországi önkéntesek és az őket foglalkoztató szervezetek munkájának támogatása. Mikor és miért döntöttek úgy, hogy az időskorú generációval foglalkoznak?

Az ÖKA kutatási eredményei 2004-ben és 2010-ben is azt mutatták, hogy az idősebbek kevésbé aktívak az önkéntesség terén. 2007-ben a „Magyarország önkéntességfejlesztési stratégiája” című kiadványában alapítványunk stratégiai célul tűzte ki, hogy bekapcsolja az idősebb generációt is az önkéntes tevékenységekbe. Az idősebb korúak számára az önkéntesség kivételes lehetőséget jelenthet arra, hogy társadalmilag aktívak maradjanak, megosszák tapasztalataikat, tudásukat a fiatalabbakkal és megőrizzék szellemi és fizikai frissességüket. Azt is fontos látni, hogy bár valóban jellemző Magyarországra az idősek elmagányosodása, elszigetelődése, és alacsony közöttük az önkéntesek száma, az idősebb emberek sok esetben nem is tudják, hogy azt a számukra magától értetődő karitatív tevékenységet, amit életük részeként rendszeresen végeznek, ma önkéntességnek hívjuk. 2012-ben, az aktív időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai évében az Önkéntes Központ Alapítvány és a Gyulafehérvári Caritas közös szenior önkéntes programjával kívánja az idősek felé irányítani a figyelmet.


Mi a célja a programnak?

2012 tavaszán hat román állampolgárságú szenior önkéntes ismerheti meg a magyarországi önkéntes szektort és próbálhatja ki magát különböző önkéntes tevékenységekben Pécsett, Szegeden és Zalaegerszegen az ottani Önkéntes Centrumok közreműködésének köszönhetően. Az őszi turnusban hat magyar 50 feletti önkéntes utazik három erdélyi városba, hogy az ottani helyi közösségi életbe bekapcsolódva önkénteskedjen. Szociális területeken fognak segíteni: gyermekeknek, időseknek, hátrányos helyzetűeknek, fogyatékkal élőknek és családoknak kórházakban, iskolákban, táborokban vagy kulturális rendezvényeken.

Az együttműködés főszereplői, a tapasztalatok multiplikátorai maguk az önkéntesek. Hogyan kerülnek ők a képbe, hogyan talál egymásra a szervező intézmény és az önkéntes érdeklődő?

Az ÖKA mint Önkéntes Központ sok egyéb közt foglalkozik az önkéntesek és fogadó szervezetek közötti közvetítéssel is. Az önkéntesek a legegyszerűbben az onkentes.hu honlap adatbázisán keresztül találnak maguk számára megfelelő önkéntes lehetőséget. Emellett Magyarországon minden megyében működik olyan szervezet, Önkéntes Centrum, amely segít a közvetítésben. A szenior önkéntesek és más, az internetet kevésbé használó érdeklődők számára heti rendszerességgel személyes tanácsadást is tartunk, valamint évi több alkalommal rendezünk tapasztalatcseréket, ahol az önkéntességhez kapcsolódó különböző témák megismerésével hangolódhatnak a leendő önkéntesek a feladatra. Az aktuális Grundtvig időskorú önkéntes projektet külön fórumokon is hirdetjük. Tapasztalataink szerint a legeredményesebb hírvivők az olyan önkéntesek, akiknek volt már hasonló élményük, és úgy javasolják ismerőseiknek a programot.

Az időskorúak közül bárki lehet önkéntes?

Igen. Hiszünk abban, hogy mindenki megtalálhatja a számára megfelelő önkéntes tevékenységet. Nem mindenki született arra, hogy lelki támogatást nyújtson idős embereknek, vagy hajléktalanoknak ételt adjon, de bárki segíthet egy park rendbehozatalában vagy diákok korrepetálásában. Mindenki számára van testhezálló feladat.

Hogyan jelentkeznek az időskorú önkéntesek a részvételre? Milyen kiválasztási szempontok játszanak szerepet?

Ebben a programban a részvétel némileg kötöttebb, a Gyulafehérvári Cartiassal közösen meghatározott szempontokat követjük. A legfontosabbnak azt tartjuk, hogy a résztvevők elhivatottak és a leendő önkéntes tevékenységükben motiváltak legyenek. Mivel a program sok utazással jár, így alapvető a fizikai fittség és a háromhetes távollétre való felkészültség is. A projekt során olyan idősebb embereknek szeretnénk lehetőséget nyújtani a részvételre, akik a támogatásunk nélkül nem részesülhetnének hasonló élményben. Nem utolsó sorban figyelünk a nemek arányának egyensúlyban tartására, hiszen az önkéntesség területén épp a női aktivitás a jellemzőbb.

A nemzetközi oktatási projektek több szempontból is valami újat teremtenek szakmai téren. De mi újat hoz a hazai időskorúak életébe az Önök által kínált önkéntes program?

Az önkéntesek számára egy életre szóló élményt és tanulási lehetőséget jelent a program. A külföldi példa alapján Magyarországon is tudatosabbá válik szerepvállalásuk, kapcsolódhatnak más generációkhoz, ismerkedhetnek fiatalokkal, külföldi önkéntesekkel. Számukra az utazás elismerés az eddigi tevékenységükért és motiváló erő a jövőre nézve.

Gondolom, ez a hatás kölcsönös. Mi a hozadéka az időskorú önkéntesek kiutazásának szervezeti szemszögből?

A szenior mobilitási programból minden résztvevő profitál. Az a szervezet, amely vendégül látja a szenior önkénteseket, az ő munkájukkal, tapasztalataikkal és újfajta megközelítési módjukkal gazdagodik. A küldő szervezet szemlélete is változik a programnak köszönhetően, a visszaérkező önkéntesekkel elmélyül a kapcsolata, újfajta tevékenységekbe tudja bevonni őket a jövőben. A partnerszervezetek között pedig kialakul egy valós együttműködés, melynek során a jövőbeli programok megvalósítására készülhetnek fel.

Milyen visszajelzések érkeznek a hazai és a hazánkba érkező szenior önkéntesektől?

Egy ilyen programban való részvétel nagyon sok tapasztalatot hoz számukra, az élmények feldolgozása és jövőbeli hasznosítása minden esetben időbe telik. A részvétel rövid távon sok esetben nagyobb áldozatot és nehéz döntések sorát jelenti. Távol lesznek családjuktól, nagyobb súlya van a döntéseiknek, nehezebben mobilizálhatóak, nehezebben akklimatizálódnak egy új környezetben. Hosszú távon azonban minden esetben pótolhatatlan élménnyel gazdagodnak, megoszthatják tudásukat, új dolgokat tanulnak és megerősödnek saját társadalmi szerepükben, aktívabb idős állampolgárokká válnak.