Játszva a korrupció ellen - A nem formális tanulás beépülésének lehetőségei a formális oktatásba

2015 | Köznevelés | aktív állampolgárság, interkulturális tapasztalat | Budapest | Játszva a korrupció ellen - A nem formális tanulás beépülésének lehetőségei a formális oktatásba

Címkék: Kritikai gondolkodás, Személyes és társas készségek, Projektszerű megvalósítás

A Transparency International Magyarország vezetésével megvalósuló Erasmus+ stratégiai partnerségek projekt olyan tananyag fejlesztését tűzte ki célul, amely interaktív feladatokkal, játékokkal, kisfilmkészítési versennyel kívánja tesztelni a középiskolás diákok tudását és felhívni figyelmüket a korrupció jelenlétére, társadalmi és egyéni szinten lecsapódó hatásaira. A mostani, hároméves nemzetközi projekt során, amelyben olasz és szlovén Transparency International tagozatok vesznek részt 2-2 választott középiskolával, az iskolák pedagógusait tréningeken készítik fel arra, hogy a tananyagot alkalmazni tudják az óráikon. A tananyag alapját a Fiatalok Lendületben programban támogatott projekt során született Diákok a korrupció ellen című kiadvány szolgáltatja, a mostani projektben annak tesztelésére és kipróbálására kerül sor, majd ehhez kapcsolódóan születik meg a négy nyelven elérhető online platform. Sebestyén Diánával, a Transparency International Magyarország irodavezetőjével, a projekt menedzserével beszélgettünk az tapasztalatokról.

Miért tartják fontosnak a középiskolás korosztály elérését?

Készítettünk egy felmérést 2012-ben a 15 és 29 évesek körében, amelyből kiderült, hogy a korosztály 80 százaléka gondolja azt, hogy a korrupció az élet természetes velejárója, és sokkal jobban boldogulnak manapság azok az emberek, akik nem teljesen becsületesen élik életüket. Ez az arány annyira ijesztő és sokkoló volt számunkra, hogy nyilvánvalóvá vált, minél korábban be kell avatkozni, fel kell rázni a fiatalságot és megmutatni nekik, a korrupció nem velejárója az életnek, lehet ellene tenni. A korábbi projektünk keretében, amely során a Diákok a korrupció ellen című kiadvány született, a diákok arról ötletelhettek, hogy ők hogyan hívnák fel a figyelmet a korrupció veszélyeire saját kis közösségükben. E munka során megtapasztaltuk, hogy nagyon jó együtt dolgozni a mai középiskolásokkal, friss, kreatív ötleteik vannak, bátrak, együttműködőek, nyitottak és kritikusak. Szeretnénk, ha Magyarországon minden érettségiző diák hallana a korrupcióról, hosszú és rövid távú hatásairól és a megoldási lehetőségekről. Célunk, hogy az Erasmus+ projekt során kidolgozott tananyag bekerüljön a nemzeti alaptantervbe, akár kötelezően, akár ajánlottan, a keretek számunkra másodlagosak.

Hogyan fogadták a témát a tanárok Magyarországon és külföldön?

A projektben részt vevő pedagógusok többnyire elkötelezettek és aktívak. Mégis többször az a benyomásunk, hogy a tanárok feladatai annyira sokrétűek, annyira le vannak terhelve, hogy a tréningeket nehezen tudják beilleszteni a tanmenetbe. Vannak, akik megijednek attól, hogy nem egy klasszikus tanítási módszeraz elvárás, hanem az, hogy a frontális tanítási módot feladva kicsit átengedjék az irányítást a diákoknak is, és megteremtsék a lehetőségét annak, hogy a diákok önállóban dolgozzanak. Nekünk nagyon fontos, hogy az iskola együttműködő, aktív fél legyen, hiszen nagyon sok feladat során számítunk a tanárokra.

A már említett Fiatalok Lendületben program keretében benyújtott projekten kívül milyen egyéb intézményi tevékenységhez kapcsolódik ez a projekt?

A Transparency International 3-5 évente alkot stratégiát, hogy meghatározza, mire fókuszáljon a szervezet. A társadalmi szemléletformálás és az állampolgárok bevonása a korrupció elleni küzdelembe az utóbbi években előtérbe került. A szervezet nemzetközi szinten is fontosnak tartja a mozgósítást és az oktatást. Valljuk, hogy a korrupciós jelenségek ellen nem elég a rossz gyakorlatok megjavításával küzdeni, mivel bármilyen jól kitalált rendszer is hamar elromlik, ha azok, akik alkalmazzák, nem tartják fontosnak, hogy magánügyeikben és a közügyekben is tisztességesen járjanak el. Így a jogszabályok véleményezését, kutatások készítését az oktatási és egyéb társadalmi szemléletformálást célzó tevékenységünk is kiegészíti. Célunk, hogy a nyilvánosság előtt mutassunk rá korrupciós jelenségekre, elemezzük azokat, és érveket vonultassunk fel amellett, hogy miért érdemes változtatni a korrupciós gyakorlatokon, milyen haszna származik a változásból az egyénnek és az egyes közösségeknek.

A projekt végén hogyan bizonyosodnak meg arról, hogy a projekt elérte-e a célját?

Bár a nemzeti alaptantervben megjelenik a korrupció, a téma nem elég hangsúlyos, nincs igazából kibontva. Mi ezt megtennénk, és egy 3-4 tanórára lebontott kész, kipróbált tananyagot adnánk az iskolák kezébe. Emellett szeretnénk több budapesti és vidéki konferenciát, tematikus napot szervezni, és terveink között szerepel a tananyag akkreditálása is azzal a céllal, hogy minél több iskolát és tanárt képezhessünk antikorrupció témában. Az anyagot a világszerte jelen lévő Transparency International tagozatok is megkapják majd, ők is tudják azt használni, tehát egy nagyon széles réteghez eljutnak a projekt eredményei.

Az interjút készítette: Hlavatý Ildikó

A képre kattintva a cikk letölthető pdf-ben is elérhető!