„Egy mosollyal a nyelvi akadályok is leküzdhetőek”

2015 | Felnőtt tanulás | alapkészségek fejlesztése, IKT, interkulturális tapasztalat, korai iskolaelhagyás megelőzése, második esély, művészet, nívódíjas projekt, nyelvtudás, SNI | Borsod-Abaúj-Zemplén | Szorgoskert Nonprofit Kft.

Címkék: Önálló tartalom és információgyűjtés, feldolgozás, Problémamegoldás, Kreatív gondolkodás, Személyes és társas készségek, Drámajátékok bevonása, Csoportdinamika kialakítása, Kísérletezés

A projekt elnevezése (We Can Do It! / Megcsináljuk!) magában foglalja azt az üzenetet, hogy az 5 ország együttműködését a nagy távolság ellenére is meg lehet valósítani. A nemzetközi együttműködés célja az volt, hogy nőjjön a fogyatékkal élő tanulók önállósága, önbizalma és megvalósuljon az integrációjuk. Ennek érdekében úgynevezett tanulócsoportokat hoztak létre, amelyekben fogyatékossággal élők, támogató személyek, szülők és szakemberek vettek részt, akik elkészítették a projekt munkatervét, felkészítették a mobilitások résztvevőit és megszervezték a találkozókat.

Mi motiválta Önöket, hogy pályázatot adjanak be?

Egy lengyel partnerszervezet, a projekt koordinátora keresett meg bennünket, akiket egy szakmai tanulmányútról ismertünk. Fő motivációnk a projektben az autizmussal és más fogyatékkal élő személyek fejlesztése, hiszen minden partner ezzel a célcsoporttal dolgozik hosszú évek óta.  Úgy éreztük, hogy ezzel pluszt adhatunk nekik is, és szakmai fejlődési lehetőséget biztosítunk a munkatársaknak is.

Mi tette az Önök számára különlegessé ezt a projektet?

A sok-­sok élmény, az „észrevétlen” tanulás, a jó hangulatú találkozók és a partnerek közvetlensége.

A tavalyi évben 54 projekt zárult a Grundtvig tanulási kapcsolatok pályázattípusban. Mi volt az, ami kiemelte az Önök projektjét a többi közül?

Azt gondolom, a speciális célcsoport és az ő aktív részvételük a projektben. Talán ez tette különlegessé, és a partnerek közötti erős kohézió, a szoros együttműködés, ami érezhető a tevékenységek kivitelezésén. Ilyen jól szervezett csapatban könnyű magas minőséget teremteni.

Mit élveztek legjobban a résztvevők a projekt során?

A leginkább meghatározó élmény mindenki számára az volt, hogy kis segítséggel, támogatással, a lehetőségek biztosításával mennyi mindenre képesek a fogyatékos emberek, illetve hogy a közös cél milyen hamar összehozza a különböző kultúrából érkezőket. Az egyik résztvevő ezt a gondolatot szépen szavakba öntötte: „Nem számít, mekkora távolságok vannak az országok között, a legfontosabb a közös gondolkodás és a közös értékek – ez túllendít minket minden nehézségen!” Egy másik tanulónk pedig ezt írta a tanulmányút után: „Egy mosollyal vagy kézfogással a nyelvi akadályok is leküzdhetőek.” A tanulók olyan dolgokban is részt vehettek egy­egy mobilitás alkalmával, ami a saját közösségükben teljesen újnak számít: táncház mozgássérültként, dárdavetés vakként, önkéntesnek lenni fogyatékosként! Megtapasztalták, hogy úgy is lehetséges kommunikálni és megérteni a másikat, hogy közben eltérő nyelveket beszélnek. A nemzetközi közegben felértékelődött a gesztusok, a testbeszéd jelentősége. Lehetőség adódott a résztvevők számára, hogy megtanulják önmagukat bemutatni, megszólalni egy csoport előtt, csapatmunkában együtt dolgozni új személyekkel. A projekt alatt több program is azt célozta meg, hogy merjék felvállalni önmagukat, a számukra fontos dolgokról beszélni másoknak.

Terveznek-e folytatást?

A szervezetek között a mai napig él a kapcsolat, folytatásként pedig egy művészeti témájú projektet tervezünk: színház – mozgásszínház – dráma, mint az önkifejezés, a személyes fejlődés és az inklúzió eszközei. „A partnerszervezetek közötti kommunikáció fenntartása érdekében Facebook-csoportot hoztunk létre, melynek egyik különlegessége, hogy nemcsak a szakemberek, kapcsolattartók és koordinátorok lehettek tagjai, hanem fogyatékossággal élő fiatalok és szülők is. Erre például a nálunk élő ellátottakat egy netikett foglalkozás keretében készítettük fel, ahol megismerkedhettek az internethasználattal és ennek köszönhetően tarthatták a kapcsolatot a külföldön szerzett barátokkal. Egy kolléga segített a nyelvi akadályok leküzdésében is.”

„A kommunikáció fenntartásának sikerességéről a Project Book A-Z-ig számol be, mely egyfajta krónika az elért eredményekről és a szerzett élményekről. Ebben minden szervezetből megszólalnak a résztvevők és egy-egy szóval fejezik ki azt, hogy mit adott számukra az együttműködés. A G betű például a group szót jelenti. Ezzel az egyik résztvevő a közösségre és a csoportmunkára utalt, ami végigkísérte a projektet és a tanulási folyamatunkat. Az M betűnél pedig a magic of Ebru kifejezést találjuk, ami egy Törökországban közkedvelt textilfestést takar. Egyik résztvevőnk számára ennek megismerése volt a leglenyűgözőbb élmény.” (Kovács Alexandra, Szorgoskert Nonprofit Kft.)

A projekt értéke:

A projekt legnagyobb erőssége, hogy a megvalósítás teljes folyamatába bevonták az autizmussal élő segítő munkatársakat és tanulókat. Ez az inkluzív szemlélet teljes mértékben áthatotta az együttműködést, ezáltal lehetővé tette a fogyatékossággal élő fiatalok készségeinek sokrétű fejlesztését. A projekt az egyénre szabott tanulási lehetőségek biztosításával az informális tanulási módszerek fontosságára is felhívja a figyelmet, így oktatási és szociális intézmények számára is példaértékű.

Az interjút készítette: Várterész Flóra

Intézmény: Szorgoskert Nonprofit Kft.

Projekt címe: Learning Group: We Can Do It!"  "Tanulócsoportok – Megcsináljuk!"

Koordinátor: Szakács Mónika

Honlap: www.szorgoskert.hu/projects/view/12-grundtvig-projekt


A képek kattintással nagyobb méretben is megtekinthetőek.

A 2015-ös év további díjazottjairól ITT olvashat, a 2014-es és 2016-os év Nívódíjas projektjeit pedig ITT tudja elérni!