ERASMUS+ stratégiai partnerségek - Pályázatíró szeminárium

Rendezvény a szakképzés és felnőtt tanulás területén dolgozók számára

Időpont: 2016.01.21.

A stratégiai partnerségek pályázattípus célja az egymástól tanulás, a jó gyakorlatok cseréje, a nemzetközi együttműködések megalapozása és kibővítése, az innovációk fejlesztésének, átvételének vagy alkalmazásának támogatása intézményi, helyi, regionális, nemzeti vagy európai szinten.
A pályázatok beadási határideje: 2016. március 31.

Időpont:

2016. január 21. csütörtök
A rendezvény 10:00-kor kezdődik és várhatóan 15-16 óráig tart.

Helyszín:

Tempus Közalapítvány
1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1., Green Point irodaház, 6. emelet, Brüsszel terem
Térkép

A rendezvény gyakorlati ismeretekkel segíti a pályázókat a pályázati anyag kidolgozásában. Fontosnak tartjuk, hogy minden új és régi pályázó intézmény átfogó képet kapjon az Erasmus+ Stratégiai partnerségek pályázattípusról, megismerkedjen a 2016. évi pályázati dokumentációval, pénzügyi és adminisztrációs szabályokkal. A rendezvény során előadásokkal és csoportos munkával is segítjük a résztvevők tájékozódását.

A pályázatíró szemináriumon való részvétel előfeltétele, hogy a résztvevők ismerjék a 2016-os Erasmus+ útmutató stratégiai partnerségekre vonatkozó részeit (Általános tudnivalók: 7-22 oldal, oktatás és képzés: 27. oldal, stratégiai partnerségek: 105-124. oldal, stratégiai partnerségek szabályai: 277-288. oldal,  illetve áttekintésre: C rész: pályázóknak szóló információk: 237-252. oldal).

A Tempus Közalapítvány munkatársai 2015 novemberében „Nemzetközi együttműködések tervezése európai célok mentén – Erasmus+ stratégiai partnerségi pályázatok, előkészítő rendezvény” címmel bevezető szemináriumokat tartottak annak érdekében, hogy a pályázatok jobban illeszkedjenek a program elvárásaihoz és a felhívásban megfogalmazott Európai Uniós célokhoz és stratégiákhoz mint eddig. A bevezető szemináriumok előadásainak anyagát (november 11-i vagy  25-i rendezvények anyagai) kérjük ismerjék meg a pályázatíró szeminárium előtt.

A rendezvényen ezekre az előzetes ismeretekre fogunk építkezni, ezért kérjük az ajánlott szakirodalmat átolvasni és alaposan tanulmányozni a rendezvény előtt.

Program:

10.00 – 10.05 Köszöntés

10.05 – 10.35 Stratégiai partnerségek: alapelvek a tervezéshez és pályázat tartalmi elemeihez

10:35 – 11.05 Út a nyertes pályázathoz: szakértői tapasztalatok

11.05 – 11.45 Támogatott pályázatok tapasztalatai
                       Kiss Tibor Cece
                       Ujj Apolka

11.45 – 12.30 Ebédszünet (A rendezvény ellátást nem tartalmaz!)

12.30 – 13.10 A pályázati űrlap tartalmi bemutatása

13.10 – 13.25 Tudnivalók az intézményi regisztrációról (URF portál)

13.25 – 14.25 Általános pénzügyi tudnivalók

14.25 – 14.40 Szünet

14.40 – 16.00 Szektorális beszélgetés: kérdések és válaszok a felnőtt tanulás vagy szakképzés terén

 A programváltozás jogát fenntartjuk!

A rendezvényen való részvétel feltétele a regisztráció, amelyet a korlátozott részvételi lehetőséget figyelembe véve fogadunk el. Túljelentkezés esetén fenntartjuk a jogot, hogy azon résztvevőket fogadjuk, akik már konkrét projektötlettel rendelkeznek (a projektötlet ismertetésére a rendezvényre való regisztrációkor van lehetőség). Jelentkezése elfogadásáról e-mailben visszajelzést küldünk.

 

regisztrációval hozzájárul, hogy Önről, mint Résztvevőről a rendezvény alkalmával képi, videó- és hangfelvételek készüljenek, amelyek kapcsán a Tempus Közalapítvány a Résztvevő tekintetében térben, időben, és felhasználási módban korlátlan, átruházható felhasználási jogosultságot szerez. A Tempus Közalapítvány a Résztvevő relációjában korlátozás nélkül jogosult a megjelenítés hasznosítására, felhasználására, többszörözésére, közzétételére, átdolgozására, nyilvánosságra hozatalára, nyilvánossághoz közvetítésére anélkül, hogy a Résztvevő részére ezért bármilyen módon ellenszolgáltatást kellene nyújtania. Az előzőek szerinti megjelenítések kapcsán a Résztvevő semmilyen követeléssel nem élhet a Tempus Közalapítvánnyal, illetve a kifejezetten a Közalapítvány felkérésére dolgozó fotós, videós, vagy sajtómunkatársakkal szemben.

 

REGISZTRÁCIÓ

a január 21-i rendezvényre szakképzés és felnőtt tanulás területén dolgozók számára

Utolsó módosítás: 2016.02.02.

HIBA

Kérjük, töltse ki a kötelező mezőket.


HIBA

Az e-mail cím formátuma nem megfelelő. Kérjük, hogy a mezőbe csak egy e-mail címet írjon, és regisztrációja elküldése előtt győződjön meg róla, hogy a formátum helyes.


HIBA

Ezzel az e-mail címmel már regisztrált rendezvényünkre. A jelentkezés elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.


Jelentkezését köszönettel megkaptuk, annak elfogadásáról legkésőbb a rendezvényt megelőző héten emailben értesítjük.