Európa a polgárokért információs nap az európai emlékezet kategóriáról

A Tempus Közalapítvány információs napot szervez az Európa a polgárokért program európai emlékezet pályázati kategóriájáról.

Időpont: 2016.01.25.

A rendezvény időpontja: 2016. január 25., 10.00-14.30

A rendezvény helyszíne: Tempus Közalapítvány (1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.)

Európai emlékezet – a program a modernkori Európa történelmében létrejött önkényuralmi rendszerek (különösen, de nem kizárólag a holokauszthoz vezető nácizmus, a fasizmus, a sztálinizmus és a totalitárius kommunista rezsimek) kialakulásának okait vizsgáló, valamint az említett rezsimek által elkövetett bűnök áldozataira való emlékezést szolgáló projekteket, illetve a közelmúlt európai történelmének más meghatározó pillanatait és mérföldköveit érintő projekteket támogatja.

Az információs napon szó lesz az Európa a polgárokért programról, annak felépítéséről, prioritásairól, változásairól, valamint már korábban megvalósított jó példákról. A főként gyakorlati információkra fókuszáló rendezvényen áttekintjük a pénzügyi és a pályázat beadásával kapcsolatos tudnivalókat, a pályázati feltételeket, valamint a bírálati szempontokat, ezzel is segítve a sikeres felkészülést.

A rendezvényre szeretettel várjuk helyi és regionális állami hatóságok, nonprofit szervezetek, civil társadalmi szervezetek, túlélők szövetségei, valamint oktatási, kulturális és kutatóintézetek képviselőit. Vagyis mindazokat, akik pályázatot nyújthatnak be az Európa a polgárokért program európai emlékezet pályázati kategóriájában.

Tervezett program:

9.30-10.00 Regisztráció
10.00-10.20 Európa a polgárokért program eredményei, tanulságok
10.20-11.30 A program áttekintése – kiemelten az európai emlékezet kategória átnézése,
legfontosabb változások, prioritások, a pályázás feltételei
11.30-12.00 Projektpéldák bemutatása (európai emlékezet)
12.00-12.30 Szünet
12.30-13.15 Pénzügyi tudnivalók: támogatott tételek, igényelhető támogatás, utalás módja
13.15-14.00 A pályázat benyújtása (regisztráció, űrlap)
14.00-14.30 Kérdések, válaszok

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Felhívjuk figyelmüket, hogy az Európa a polgárokért program civil társadalmi projektjeiről a 2016. január 29-i információs napon, a testvérvárosi találkozóiról és városok hálózatai projektekről a február 3-i és 10-i pályázatíró szemináriumokon hallhatnak részletesebben.

 

regisztrációval hozzájárul, hogy Önről, mint Résztvevőről a rendezvény alkalmával képi, videó- és hangfelvételek készüljenek, amelyek kapcsán a Tempus Közalapítvány a Résztvevő tekintetében térben, időben, és felhasználási módban korlátlan, átruházható felhasználási jogosultságot szerez. A Tempus Közalapítvány a Résztvevő relációjában korlátozás nélkül jogosult a megjelenítés hasznosítására, felhasználására, többszörözésére, közzétételére, átdolgozására, nyilvánosságra hozatalára, nyilvánossághoz közvetítésére anélkül, hogy a Résztvevő részére ezért bármilyen módon ellenszolgáltatást kellene nyújtania. Az előzőek szerinti megjelenítések kapcsán a Résztvevő semmilyen követeléssel nem élhet a Tempus Közalapítvánnyal, illetve a kifejezetten a Közalapítvány felkérésére dolgozó fotós, videós, vagy sajtómunkatársakkal szemben.

 

REGISZTRÁCIÓ

a január 25-i rendezvényre

Utolsó módosítás: 2016.02.11.

HIBA

Kérjük, töltse ki a kötelező mezőket.


HIBA

Az e-mail cím formátuma nem megfelelő. Kérjük, hogy a mezőbe csak egy e-mail címet írjon, és regisztrációja elküldése előtt győződjön meg róla, hogy a formátum helyes.


HIBA

Ezzel az e-mail címmel már regisztrált rendezvényünkre. A jelentkezés elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.


Jelentkezését köszönettel megkaptuk, annak elfogadásáról legkésőbb a rendezvényt megelőző héten emailben értesítjük.