Európa jövője – Az Európa a polgárokért program pályázóinak szemével

A Tempus Közalapítvány konferenciát szervez az Európa a polgárokért programról, melynek célja, hogy a széles közönséggel is megismertesse az Európa a polgárokért projektekben zajló munkát, megosztva a mások számára is értékes eredményeket és tapasztalatokat.

Időpont: 2017.10.19. 9:30-15:00-ig
Helyszín: Aranytíz Kultúrház, 1051 Budapest, Arany János utca 10.

 

Merre tart Európa?
Milyen lehetséges forgatókönyvek léteznek az Európai Unió jövőjéről?
Hogyan alakítható az EU jövője az Európa a polgárokért program révén?

A fenti kérdésekre is keresi a választ a rendezvény, melynek központi témája az Európa a polgárokért program egyik kiemelt prioritásához, az Európa jövőjéről folytatott eszmecseréhez kapcsolódik. A szakmai előadások és kerekasztal beszélgetés mellett a prioritással foglalkozó projektpéldák is bemutatkoznak. A jó példák megismerését, adaptálását gyakorlatias szemléletű beszélgetések segítik, melyek során számítunk a közönség hozzászólásaira, aktív részvételére is.

Az Európai Unió Európa a polgárokért programjának célja, hogy segítse a polgárokat az Unió történelmének, működésének alaposabb megismerésében, az uniós szakpolitikák és döntéshozatali folyamatok megértésében, miközben aktív szerepvállalásra és demokratikus részvételre ösztönzi őket. A program emellett kiemelt figyelmet szentel az európai identitás, a tolerancia és egymás kölcsönös megértésének erősítésére is.

Az Európa a polgárokért program elsősorban önkormányzatok és nonprofit / civil szervezetek számára nyújt támogatást olyan nemzetközi együttműködések megvalósításához, melyek lehetőséget teremtenek a különböző országokban, különböző körülmények között élő emberek számára a találkozásra, az őket érintő európai uniós kérdések megvitatására és a tapasztalatcserére. A legfontosabb témák között szerepelnek az Unió értékei, a részvétel és a demokrácia, az interkulturális párbeszéd, az európai jólét (munka, társadalmi kohézió és fenntarthatóság), valamint az EU politikák hatása a társadalomra.

A konferenciára várjuk önkormányzatok, civil szervezetek, oktatási intézmények, önkéntességgel foglalkozó szervezetek képviselőit, valamint az európai uniós kérdések iránt érdeklődő aktív polgárokat.

Tervezett program:

9:30 – 10:00 Regisztráció
10:00 – 10:15 Köszöntő
Tordai Péter igazgató (Tempus Közalapítvány)
10:15 – 10:35 Ismertető az Európai Unió jövőjéről szóló Fehér Könyvről
Perger István képviseletvezető-helyettes (Európai Bizottság Magyarországi Képviselete)
10:40 – 12:00 Kerekasztal beszélgetés az EU jövőjéről

Résztvevők:
Dr. Schöpflin György európai parlamenti képviselő (Európai Néppárt)
Perger István képviseletvezető-helyettes (Európai Bizottság Magyarországi Képviselete)
Dr. Egry Gábor főigazgató (Politikatörténeti Intézet)
Dr. Arató Krisztina egyetemi tanár (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar)

moderátor: Gyárfás Dorka
12:00 – 13:00 Ebédszünet (szendvicsebéd)
13:00 – 15:00 Műhelymunkák: „Európa a polgárokért” projektbemutatók és beszélgetések

A) szekció: Városok Hálózatai projektek
Gyula Város Önkormányzata: Hálózat a társadalmi vállalkozások sikerességéért
Hévíz Város Önkormányzata:
Vita az Európai Unió négy szabadságának jövőjéről – EU3doms

B) szekció: Testvérvárosi találkozók
Dabas Város Önkormányzata: Helyi találkozók az európai jövőért
Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata: Tanuljunk demokráciát!
Tompa Város Önkormányzata: Szolidaritás, szuverenitás és Európa jövője a Brexit után

Utolsó módosítás: 2018.02.23.

HIBA

Kérjük, töltse ki a kötelező mezőket.


HIBA

Az e-mail cím formátuma nem megfelelő. Kérjük, hogy a mezőbe csak egy e-mail címet írjon, és regisztrációja elküldése előtt győződjön meg róla, hogy a formátum helyes.


HIBA

Ezzel az e-mail címmel már regisztrált rendezvényünkre. A jelentkezés elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.


Rendszerünk rögzítette a regisztrációját, melynek elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.

Üdvözlettel,
Tempus Közalapítvány