EVS szervezetek találkozója 2017

A Tempus Közalapítvány – Erasmus+ ifjúsági csoportja 2017. december 5-6-án EVS szervezetek számára szervez találkozót.

Időpont: 2017.12.05. 2017.12.06.
Helyszín: Budapest (szervezés alatt)

A találkozó fő célja, hogy az Európai Önkéntes Szolgálat(EVS) területén tevékeny szervezetek (tapasztaltak és frissen akkreditáltak) képviselői találkozzanak egymással és a Nemzeti Iroda munkatársaival egyaránt. Tapasztalatcsere mellett szeretnénk beszélgetni illetve információkat megosztani az Erasmus+ program változásairól illetve az Európai Szolidaritási Testületről(ESC).

2017. december 5-én valósul meg az EVS live! nyilvános rendezvényünk, amely ugyancsak a találkozó részét képezi kapcsolatépítési és közös ünneplési lehetőségként. Ide várjuk a 2016 és 2017 során önkéntes szolgálatot teljesítő magyar fiatalokat illetve érdeklődőket egyaránt.

A találkozó részletei:

Időpont: 2017. december 5-6. 10-16 óráig ( 2017. december 5-én 16 órától az EVS live! eseményen való részvétellel folytatódik a program)

Helyszín: Budapest (szervezés alatt)

Egyéb: A részvétel ingyenes, ugyanakkor feltétele a program teljes időtartamán való aktív részvétel. A szállás és étkezés minden résztvevő számára biztosított, igénybe vétele pedig ajánlott (Budapesten élők számára is). A találkozó kiemelt célja a kapcsolatépítés és a tapasztalatcsere, amelyre kiváló lehetőséget biztosít a közösen töltött kötetlen idő étkezések illetve az este folyamán.

Az utazási költséget utólag térítjük, amely módjáról a résztvevőknek küldünk információt.

Egy szervezettől többen is jelentkezhetnek. A maximális létszám 35 fő. Célunk, hogy minél több szervezet részt tudjon venni, ezért túljelentkezés esetén a szervezetektől 1-1 főt tudunk fogadni.

Jelentkezési határidő: 2017. november 6.

A programmal kapcsolatos kérdéseitekkel keressétek Szőke Zsófit az alábbi elérhetőségeken:

zsofia.szoke@tpf.hu, +36 1 237 1300

Bízunk benne, hogy sok szervezettel találkozunk!

Utolsó módosítás: 2017.10.06.

HIBA

Kérjük, töltse ki a kötelező mezőket.


HIBA

Az e-mail cím formátuma nem megfelelő. Kérjük, hogy a mezőbe csak egy e-mail címet írjon, és regisztrációja elküldése előtt győződjön meg róla, hogy a formátum helyes.


HIBA

Ezzel az e-mail címmel már regisztrált rendezvényünkre. A jelentkezés elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.


Rendszerünk rögzítette a regisztrációját, melynek elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.

Üdvözlettel,
Tempus Közalapítvány