EVS live 2017

Ünnepeljétek velünk az önkéntességet és az EVS programot a Nemzetközi Önkéntesek Világnapján, december 5-én!

Időpont: 2017.12.05. 17.00-21.00
Helyszín: A38 hajó (Petőfi híd, budai hídfő)

Sikeresek, fiatalok és nemzetközi önkéntes programban vettek részt. Hogyan látják ezt az életreszóló élményt maguk a fiatalok? Mi az önkéntesség szerepe egy olyan nemzetközi szervezetnél, mint az Unicef? Mit tart fontosnak egy nagy nemzetközi cég HR igazgatója?

A program fókuszában idén a „szolidaritás & önkéntesség” témája áll, célunk, hogy inspiráljuk a résztvevőket, valamint helyzetképet adjunk, milyen trendek, lehetőségek és kihívások vannak jelenleg ezen a téren.
Az Európai Bizottság kezdeményezései – az EVS (Európai Önkéntes Szolgálat)és az ESC (Európai Szolidaritási Testület) – mellett egy tágabb perspektívában is meg szeretnénk mutatni a hazai és nemzetközi önkéntesség jövőjét. A programban előadások és egy kerekasztal-beszélgetés lesz, az estét egy fogadással zárjuk, ami jó kapcsolatépítési lehetőség is a résztvevőinknek.

 

Tervezett program

17.00-17.20        KÖSZÖNTŐK     

dr. Illés Boglárka, helyettes államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma

Verses István, Erasmus+ egységvezető, Tempus Közalapítvány

17.20-18.00        INSPIRÁLÓ ELŐADÁSOK - Szolidaritás & önkéntesség

Előadók: Gősi Lilla,  a Nők Lapja újságírója, EVS önkéntes; Dupák Anna, Egyesek Ifjúsági Egyesület; Kondora Dóra, Szatyor Egyesület; Mikesy Álmos, befektetési igazgató, Hiventures

18.00-19.00        PANELBESZÉLGETÉS – Trendek & kihívások

Közreműködők: Kádár Anna, az Unicef Magyarország kommunikációs vezetője; Szontágh Szabolcs, az Új Nemzedék Központ ifjúsági igazgatója; Gősi Lilla, a Nők Lapja újságírója

Moderátor: Gyárfás Dorka

19.00-21.00        FOGADÁS          

Networking, koccintás & zene

 

Várunk minden EVS szervezetet, volt EVS önkéntest, valamint a nemzetközi mobilitás iránt érdeklődő szervezeteket, intézményeket és fiatalokat egyaránt!

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az alábbi linken lehet 2017. december 1. péntekig.

 

 

Utolsó módosítás: 2017.12.01.

HIBA

Kérjük, töltse ki a kötelező mezőket.


HIBA

Az e-mail cím formátuma nem megfelelő. Kérjük, hogy a mezőbe csak egy e-mail címet írjon, és regisztrációja elküldése előtt győződjön meg róla, hogy a formátum helyes.


HIBA

Ezzel az e-mail címmel már regisztrált rendezvényünkre. A jelentkezés elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.


Rendszerünk rögzítette a regisztrációját, melynek elfogadásáról legkésőbb 2017. december 1-ig e-mailben értesítjük.

Üdvözlettel,
Tempus Közalapítvány