szakképzésmezőgazdaság

Minden iparági innováció során megvan a fejlesztésre és fejlődésre való késztetés, és ez alól a mezőgazdaság sem kivétel. Ugyanakkor maga az innováció és az innovatív eredmények nem minden esetben érnek el a fogyasztókhoz, akik élvezhetnék annak előnyeit. Ennek oka, hogy szakadék húzódik a kutatóintézetek és a potenciális felhasználók között, ami a kutatási eredményekből is látszik. Emiatt mezőgazdasági innovációs szolgáltatások jelentek meg a piacon, hogy fejlesztési javaslatokat dolgozzanak ki az innovációs közvetítők koncepciójára, akiknek az lenne a szerepe, hogy összehangolják a keresleti és ellátási igényeket az kutatási és szolgáltatási keretekkel.

Mezőgazdasági innováció közvetítői segítséggel – avagy miképpen lehet hatékonyan a fogyasztói igényeket és az iparági szolgáltatásokat összekötő brókereket képezni

A mezőgazdaságban ezeknek a szakértőknek a megjelenése nagyon nagy újdonságot jelent, és a képzésükhöz olyan új készségekre és kompetenciákra lenne szükség, amelyek még nem tisztázottak, illetve teljes körű oktatási anyagokat sem dolgoztak még ki a betanításukhoz.

Éppen ezért a Szenti István Egyetem közreműködésével megvalósult Catalyst – Educate and Innovate Capacity building in agricultural innovation services in CEE countries című projekt fő célja az volt, hogy érthetően definiálja a felhasználók igényeit a mezőgazdasági innovációs szolgáltatásokkal szemben, hogy fejlessze és leírja a közvetítők ideális szakmai profilját, és előkészítsen olyan oktatási anyagokat és eszközöket, melyek a szakirányú továbbképzés során jól felhasználhatók lehetnek.

A projekt résztvevői a „CEE” országok, azaz Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Hollandia és az Egyesült Királyság voltak.

A projekt során kidolgozott termékek ide kattintva érhetők el >>

Projekt oldal >>

Honlap >>

Utolsó módosítás: 2020.10.19.