köznevelésfenntarthatóság

A víz védelmének fontosságára hívta fel a gyerekek figyelmét a Today, Blue Planet, But Tomorrow? (Ma kék bolygó, de holnap?) című projekt, melynek keretében francia, görög, magyar, olasz, lengyel, portugál, spanyol és török diákok és tanárok tanultak és dolgoztak együtt.

Kisfilmek a vízzel végzett kísérletekről általános iskolásoknak

A víz mint téma nagyon sokoldalú projekt létrejöttét tette lehetővé, több terület és szempont bevonásával. Számos perspektívából vizsgálták: történelmi, természettudományos, ökológiai, gazdasági, művészeti, sport és szabadidős vonatkozásokat egyaránt érintve. Az együttműködés a különböző tanítási módszerek és oktatási segédanyagok cseréjét is lehetővé tette.

A projekt honlapján számos más módszertani anyag között megtalálhatóak a vízzel végzett laboratóriumi kísérletek kisfilmjei is.

A Today Blue Planet, But Tomorrow? című Comenius projekt az Európai Bizottság Egész életen át tartó tanulás programjának a támogatásával valósult meg 2012 és 2014 között. A projekt magyar résztvevője a Balatonlelle - Karád Általános Iskola.

Projekthonlap >>

Interjú a projekt hátteréről >>

Utolsó módosítás: 2020.10.19.