Színesítené tanóráját? Böngésszen ötlettárainkban!

A Tempus Közalapítvány honlapján működő, bárki számára hozzáférhető módszertani gyűjtemények szerkesztésének gondolatát pályázóink és a műhelymunkáinkon részt vevők adták azzal a gyakori visszajelzéssel, hogy módszereiket szívesen megosztanák szélesebbkörben is a tanár kollégákkal. Az ötletgyűjteményt pedagógusok írják, és pedagógusoknak szól.

Az érdeklődők több min 800 kiváló módszertani ötlet között válogathatnak, a kínálat folyamatosan bővül. Az ötletek kipróbálását, használatát ajánljuk tanórai és tanórán kívüli foglalkozások, illetve projektek keretében is.Milyen motivációs szerepe lehet a Skype-nak az idegennyelv-tanulásban? Hogyan használható a Facebook az irodalomórán? Miképp jelenhet meg a tanulási célokat szolgáló játék és játékosítás (gamification) a tanórákon? Miképp lehet a tanulást támogató eszköz a mobiltelefon a magyarórán?

 A Módszertani Ötletgyűjtemény főként a pályázati programjaink keretében továbbképzésen részt vevő pedagógusok rövid, játékos, érdekes feladatait tartalmazza, melyek jól alkalmazhatók egy-egy tanóra-részlet megtervezésekor, vagy akár mobilitási projektek előkészítésében a felkészítéskor (pl. idegen nyelv, lélektani, kulturális felkészítés, csapatépítés).

 A Digitális Módszertár a tanítási gyakorlatot újszerű, interaktív módszerekkel, a tananyag feldolgozását IKT-eszközökkel megtámogató ötletek gyűjteménye. Olyan, a pedagógiai tervezés és tanulásszervezés tárgykörébe tartozó dokumentumoknak, módszertani ötleteknek ad helyet, melyek a digitális nemzedék interaktív tanulását, tanítását segítik az IKT-eszközök kreatív használatával. Egy-egy hosszabb időtartamú projekt vagy tanóra teljes tervezéséhez segítséget nyújt letölthető segédanyagokkal, illusztrációkkal, vagy akár óratervekkel együtt.

Válogasson kedvére, próbálja ki a gyakorlatokat az osztályteremben!

Írjuk együtt, legyen Ön is módszertáraink ötletadója! A FELTÖLTÉS menüpontban a Feltöltési útmutatót követve adja meg a gyakorlatban bevált, kedvenc módszereit, információit. Az ötletek a választott módszertárba való feltöltést és elfogadást követően megoszthatók, kommentelhetők. 

Miért érdemes regisztrálni a TUDÁSTÁR oldalán?

A www.tka.hu/tudastar oldalon való regisztrációval a következő szolgáltatások érhetők el:

  • a Tudástár / Digitális Módszertárba feltöltött módszertani ötletek teljes tartalma elérhető a regisztrált látogatók számára (regisztráció nélkül csak egy rövid leírás olvasható)
  • a regisztrált látogató a PROFILOM menüpont alatt:
    • ADATAIM: módosíthatja megadott jelszavát és nevét
    • ÖTLETEIM ÉS PONTJAIM: megjelennek feltöltött ötletei és azokért kapható pontok (a pontrendszer kidolgozása folyamatban - a pontrendszer független az aktuális Felhívásoktól!)
    • KEDVENCEIM: megjelölheti az ötletek listájában kedvenceit, melyeket itt listázva megtalál
    • FELIRATKOZÁSAIM: feliratkozhat témakörökre, melynél értesítést kap új ötlet bekerüléséről

 

Mi ez? Kattintson! Info

Részletes keresés itt olvashatja.

A keresés minden esetben a Módszertani ötletgyűjtemény  és a Digitális Módszertár releváns találatait listázza ki, ikonnal jelezve, hogy az ötlet milyen jellegű.

A honlapra látogatók egy egyszerű regisztrációt követően kaphatnak teljes képet a feltöltött ötletekről (pl. a Digitális Módszertár ötleteinek teljes tartalmáról, csatolmányairól); összegyűjthetik kedvenc gyakorlataikat, értékelhetik és megoszthatják azokat, illetve feltölthetik saját ötleteiket.

 

' class="Info floatright">Info

Témakör

Célcsoport

Szükséges IKT eszközök

Kulcskompetencia

A módszer alkalmazásának időtartama

Munkaforma

Keresett kifejezés


A ludas köztünk van - digitális oknyomozó projekt

A ludas köztünk van - digitális oknyomozó projekt egy kerettörténet formájában dolgozza fel Fazekas Mihály Lúdas Matyi című művét. A ...

2017.08.20.

Ez nem felesleges dráma! A Bánk bán értelmezésétől az IKT-eszközökkel támogatott közös tudásépítésig

A projekt célja, hogy egy időben és nyelvben távol álló fontos magyar drámához, a Bánk bánhoz közelebb kerüljenek a tanulók, és ...

2017.08.16.

Érettségi videók

Az érettségi videó egy-egy témakör kidolgozása felelet formájában, illetve annak rögzítése videón. Minden videóhoz készül egy-egy ...

2017.08.13.

Dráma és színház digitálisan

A tanév végi tanulás mindig is sarkalatos pont volt az oktatásban. A fáradt, kimerült diákokat tevékeny és hatékony munkára bírni - ...

2017.08.09.

MajmoZoo

A MajmoZoo projektben résztvevő kisdiákok azt a célt tűzték ki célul, hogy játékos keretek között minél több információt megtudjanak a ...

2016.08.20.

Egri csillagok- Z generációra hangszerelve

ÖSSZEFOGLALÁS A projekt során a diákok az Gárdonyi Géza Egri csillagok c. művének összefoglalása mellett bepillantást nyerhetnek - Eger...

2016.07.24.

József Attila és én - játékosan

A módszertani ötletet egy 6 órás projektre terveztem, intenzíven dolgoztuk fel a témát 1,5 hét alatt. Így sokkal nagyobb hatásfokkal tudtam...

2015.08.19.

Skype motivációs szerepe az idegen nyelv tanulásában

Módszereink: főleg a skype, de más digitális eszközök használata az angol nyelv tanításában Előre megszervezett tanórák keretein ...

2014.05.11.

Peregrinusok egykor és most-Életpálya -tervezés és tudásmenedzsment lehetőségei a középiskolás korosztály körében

Gyorsan változó világunkban célszerű, ha nem csak egy szakmát választ az ember, hanem tudatosan,átgondolva életpályát tervez. Az egyéni ...

2014.04.27.

A magyar nyelv hangzó tiszta forrása - tájnyelveink

http://www.tajnyelv.hu honlapon a Kárpát-medence vidékeit, falvait személyes közelségből ismerheti meg a tanuló. 1.-Nyelvezet “ Megismeri...

2014.04.26.

Szavak nélkül

Egy diákkal kitaláltunk egy rövid történetet, amelyet szavak nélkül kellett előadnia. Ezt videóra rögzítettük és levetítettük az ...

2014.04.16.

Semmi

A dán botránykönyvet, Janne Teller Semmi című regényét dolgoztam fel 9. évfolyamosokkal és két 10.-es osztállyal. Tabudöntögető témák ...

2014.02.09.

Varázslatos járművek

A projekt a varázslatos járművek megismeréséből indul ki. Problémaként felmerül, hogy melyek azok a varázslatos járművek? Milyenek ezek a ...

2017.08.20.

JELen vagyunk!

A JELen vagyunk! projektben alsó tagozatos diákok ismerkedtek a jelek üzenetével. A projekt az együttműködésre épült, azt regisztráltuk az ...

2017.08.20.

Utazás az időben, avagy kalandozás a magyarokkal

A projekt során a diákok igazi időutazáson vesznek részt, ahol képzeletük és tudásuk segítségével mondákon, legendákon, regéken ...

2017.08.19.

Kutatócsoportok a rengetegben

A kötelező olvasmány feldolgozása mindig nagy kihívás, különösen 8. osztályban. Ezért döntöttem úgy, hogy a 8. évfolyamos tanulók ...

2017.08.19.

Az én menyasszonyom - női (és férfi) szerepek a múlt századfordulón

A projekt tulajdonképpen bevezetőül szolgál Ady szerelmi lírájához, a kor problémáit veti fel. Nagy mértékben elidőz a férfi és női ...

2017.08.12.

ARany János 200

Arany János születésének 200. évfordulója kapcsán a diákok létrehoztak egy komplex digitális tananyagot, mely számos megközelítésből ...

2017.07.27.

Farsangi témahét egy általános iskolában a digitális történetmesélés módszerének felhasználásával

Kulturális örökségünk része a hagyományőrzés. Napjainkban az intézményesített oktató - nevelő munka során valósulhat meg az az ...

2017.07.20.

Egyszer volt, hol nem volt...avagy modern magyar népmese alkotása

A magyar népi kultúra egyesítése két magyar tudat között mai, aktuális elemek megjelenítésével és infokommunikációs eszközök ...

2017.07.16.

Digitális olvasónapló

A kötelező olvasmányok feldolgozása évről-évre problémaként kerül elő a magyartanításban. Hivatkozunk olvasni nem tudó, motiválatlan ...

2016.08.19.