Az EVS-en szokásos Mid-term training után, amely Urfában zajlott, hárman úgy döntöttünk, hogy még pár napig utazgatunk a szíriai határ környékén. Első utunk Adiyamanba vezetett, ahol minden tervünk a feje tetejére állt, és ott ragadtunk. Couchsurfing hostunk egy kurd származású szociális munkás volt, aki gyerekként a hegyekben élt egy törzsi közösségben sámánnal és legendákkal egészen 10 éves koráig, amikor is úgy nem döntöttek, hogy egy olyan iskolába kell járnia ahol egy szót sem ért. Megverték ha a saját nyelvén szólalt meg, új vallást kényszerítettek rá és egy nagyváros közepébe küldték „civilizálódni”. Egyik este a szociális munkás barátaihoz vitt el, akik a határmenti menekülttáborban dolgoztak, és akikkel előző nap együtt főztünk, táncoltunk és beszélgettünk.

Hol csatlakozik a történetbe Zeus? Nemrutban, ahova fent említett vendéglátónk vitt el. Ott, ahol a természet és emberi történelem is saját bőrünkön érzékelhető. Reggel ugyanis szandálban és 40 fokban ültünk kocsiba és 3 óra múlva a hegytetőn álltunk a több mint 4000 éves hóval borított embernagyságú kőfejek tetején. Itt csatlakozott hozzánk Zeus és Vénus. Ajándékba kaptuk a helyi ajándékboltban ezeket a kicsinyített másokat. Elválásunkkor pedig Vénus ott maradt Adiyamanba az újra-találkozásra várva. Én pedig Budapestre hoztam Zeust, hogy örökre emlékeztessen rá, hogy varázslatos dolog embernek lenni, kicsinek és kiszolgáltatottnak lenni a természettel, történelemmel szemben, mégis olyan erősnek lenni: annyi történetet, hitet, csodát, tudást, elhivatottságot és szeretet magunkban hordozni.

 

Utolsó módosítás: 2017.11.10.