Amennyiben hírlevelünk nem olvasható, kattintson ide!  

HÍRLEVÉL


Sport Ifjúság EU Önkormányzatok Szakképzés
Felnőtt tanulás Nonprofit szervezet Köznevelés Felsőoktatás

Az Erasmustól az Erasmus+ programig: 30 év története

A születésnapi Erasmus+ 30 kampányról dióhéjban

Az Erasmus+ program az Európai Unió egyik legsikeresebb kezdeményezése, mely közvetlen hatással van több millió ember életére: segíti a fiatalok munkába állását, erősíti az EU polgárainak aktív társadalmi szerepvállalását, támogatja a társadalmi beilleszkedést és nemzetközi perspektívát nyújt a résztvevőknek. 

Az Erasmus 30. születésnapja alkalmából 2017-ben Európa-szerte, így Magyarországon is egész éven át tartó ünnepségsorozat mutatja be a program eredményeit és hatásait. Az év során számos izgalmas rendezvény szól majd arról, milyen lehetőségeket kínál az Erasmus+ az oktatás, a képzés, az ifjúsági ügyek és a sport területén.

Az Erasmus 1987-ben indult felsőoktatási csereprogramként, azzal a céllal, hogy a hallgatók belekóstolhassanak abba, milyen egy másik országban élni és tanulni. Ma a 2014 óta futó Erasmus+ számos további egyéni és intézményi lehetőséget kínál az önkéntességtől a szakmai gyakorlaton át a nemzetközi projektekig. Az elmúlt harminc évben több mint 9 millióan vettek részt az Erasmus programban, az Erasmus+ 2020-ig további 2 millió embernek kínál lehetőségeket Európában és az egész világon.

Az Erasmus+ 30 kampány kampány 2017. január 26-án indult egy brüsszeli sajtótájékoztatóval, ahol beszédet mondott Navracsics Tibor EU biztos, és bemutatkozott az a nyolc korábbi ösztöndíjas, akiket az európai kampány hivatalos arcává választottak. Magyar résztvevő is van közöttük, Szó Gellért személyében, aki cukrászként Erasmus+ szakképzési gyakorlaton volt Franciaországban, és azóta itthon két egymást követő évben is megnyerte a Magyarország Tortája versenyt. A róla készült videó itt megtekinthető: https://youtu.be/5XCL_lZqWXo

Az európai kampány honlapja: https://ec.europa.eu/programmes/erasmus-plus/anniversary

Letölthető anyagok, plakátok, bannerek a kampány hivatalos arculatával elérhetőek az Európai Bizottság honlapjáról: https://ec.europa.eu/programmes/erasmus-plus/anniversary/resources_hu


Az Erasmus+ 30 hazai arcai

Januárban elindítottunk egy Facebook kampányt, amire bárki jelentkezhetett, aki részese volt az Erasmus+ programnak (vagy valamelyik elődprogramjának). A volt ösztöndíjasok mellett tanárokat, középiskolás diákokat, EVS önkénteseket, szakmai gyakorlaton résztvevőket, felnőtt tanulókat is vártunk. A felhívásra több mint 130-an jelentkeztek, a közönségszavazás jelenleg zajlik a Facebookon. Érdemes itt nézelődni, inspirálódni, és persze szavazni!

Az Erasmus+ 30 kampányhoz kapcsolódóan számos további közösségi média akcióra is sor kerül mindhárom Erasmus+ Facebook oldalunkon:
www.facebook.com/erasmus.osztondij.hallgatoknak
www.facebook.com/erasmusplusz.tanarok
www.facebook.com/eurodeskFLP


Tavaszra tervezett események

a) Egyetemi roadshow februártól áprilisig 7 egyetemen.

b) Erasmus 30 Szabadegyetem, a sikereket elért volt ösztöndíjasok és résztvevők – köztük a felkért Erasmus+ arcok – érdekes, rövid előadásai interaktív formában, izgalmas kísérő programokkal. Mindenkinek!
Tervezett időpont: 2017. május 5.

c) EURÓPAI IFJÚSÁGI HÉT (EUROPEAN YOUTH WEEK), 2017. május 1-7.
Az Európai Ifjúsági Hét idei kiemelt témája a szolidaritás és a fiatalok társadalmi elköteleződése, valamint az Erasmus+ 30 évforduló. A középpontban olyan fiatalok történetei állnak, akik részt vettek az Erasmus+ programban, és tapasztalataikkal, személyes sikertörténetükkel inspirálhatnak másokat. Magyarországon minden régióban lesznek az EYW-hez kapcsolódó helyi ifjúsági programok az Erasmus+ programban aktív szervezetek és Eurodesk partnerek bevonásával.

d) Európa Nap futóverseny Erasmus+ 30 mezben, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének szervezésében.
Időpont: 2017. május 7.

e) Erasmus+ 30 konferencia és projekttermék-börze: nagyszabású, interaktív szakmai rendezvény az Erasmus+ összes szektora, azaz a felsőoktatás, közoktatás, szakképzés, felnőtt tanulás, ifjúsági terület szereplőinek. A rendezvény célja, hogy bemutassuk a programban rejlő potenciált: hogyan járulnak hozzá a projektek eredményei az oktatás-képzés és az ifjúsági terület minőségének fejlesztéséhez.
Tervezett időpont: 2017. május 30.

f) Erasmus+ 30 standdal veszünk részt számos nyári fesztiválon, diákoknak szóló rendezvényen.

www.erasmusplusz.hu

 



...

Tovább...


Tempus Közalapítvány
1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.
Infóvonal: (1) 237 1320
Telefon: (1) 237 1300
E-mail: info@tpf.hu
www.tka.hu

Minden jog fenntartva © Tempus Közalapítvány, 2019

Adatkezelési tájékoztatónkat itt olvashatja.
Ha egy ismerőse küldte el Önnek hírlevelünket, itt iratkozhat fel.

A leiratkozáshoz kérjük, kattintson az alábbi gombra:

Leiratkozás