E+ Vitamin - képzéssorozat az Erasmus+ program ifjúsági területén

2018.08.28.

Rendezvény | Ifjúság

A képzés résztvevői a sikeres projekttervezéshez és megvalósításhoz szükséges hasznos ismeretekkel, gyakorlatokkal ismerkedhetnek meg.

A képzés célja, hogy

  • a résztvevők jobban átlássák és megértsék az Erasmus+ program ifjúsági pályázati lehetőségeit és az Európai Szolidaritási Testület önkéntes projektjeit, illetve azok sajátosságait;
  • a szervezetük és célcsoportjuk igényeinek megfelelően, hatékony(abb)an tudják felhasználni az Erasmus+ program lehetőségeit, az eddig Erasmus+ program keretei között megvalósult önkéntes projekteket könnyebben tudják átültetni az Európai Szolidaritási Testület adta keretek közé;
  • jó minőségű pályázatokat és sikeres projekteket tervezzenek és valósítsanak meg

A képzéssorozat három összefüggő képzési napból áll, azok tartalma egymásra épül. Speciális esetben van lehetőség az egyes képzési napokra külön jelentkezni, ugyanakkor a kiválasztásnál előnyt élveznek azok a jelentkezők, akik mind a három napon részt tudnak venni. Maximális létszám egy képzési napon: 30 fő

2018. szeptember 11. - ÖTLETBŐL PROJEKT – KERETEK
A projekttervezés alapjai: Illeszkedés az Erasmus+ program célkitűzéseihez. A projektcéloknak megfelelő pályázati kategória kiválasztása. Megfelelő partnerség kialakítása.

2018. szeptember 12. - PROJEKTBŐL PÁLYÁZAT – RÉSZVÉTEL
Az ifjúsági részvételen alapuló projekt céljaihoz és a pályázati kategóriákhoz illeszkedő tanulási folyamat megtervezése.

2018. szeptember 13.  - PÁLYÁZATBÓL EREDMÉNY – HATÁS
A hatástervezés, disszeminációs technikák, utánkövetés és az értékelés szempontjai a sikeres projekttervezéshez.

A képzésre olyan szervezetek, intézmények, ifjúsági csoportok képviselőit várjuk, akik

  • már rendelkeznek alapvető információval az Erasmus+ program ifjúsági pályázati kategóriáinak tartalmáról, formai követelményeiről;
  • az Európai Szolidaritási Testület önkéntes tevékenységeinek alapjaival tisztában vannak;
  • nyújtottak már be pályázatot az Erasmus+ program ifjúsági területén, de a pályázatuk nem kapott támogatást, vagy javítani szeretnének a pályázat minőségén;
  • az ifjúsági célcsoportjuk igényeinek megfelelően pályázat benyújtását tervezik az Erasmus+ program ifjúsági területén vagy Európai Szolidaritási Testület keretében önkéntes projekt megvalósítását tervezik.

Kérjük, hogy a képzéssel kapcsolatos további információkról tájékozódjon ide kattintva.

Utolsó módosítás: 2018.09.26.