Safe4Cycle – bringa akadémia európai módra

2018.10.30.

Pályázóink hírei | Köznevelés

A Vuelta Sportegyesület koordinációjában, négy ország együttműködésével megvalósuló Erasmus+ köznevelési projekt során kidolgozott közlekedésre nevelést segítő kiadvány kerül az ország negyedik-ötödikes diákjaihoz.

A Safe4Cylce projektről Szűcs Dóra projektkoordinátor mondja el, hogy mire a legbüszkébbek a két éves projekt eredményei közül.

"A Safe4Cycle leginkább kézzelfogható eredménye, amire a legbüszkébbek is vagyunk, a két kiadványunk: a BringaAkadémia munkafüzet és a BringaAkadémia oktatói kézikönyv. Régóta szerettük volna elérni, hogy legyen egy olyan kiadvány Magyarországon, amely a legfontosabb kerékpáros közlekedési ismereteket tartalmazza gyerekbarát, mégis informatív módon: sok színes képpel, kevés szöveggel. A grafikák megalkotásánál fontos szempont volt, hogy olyan közlekedési jelzőtáblákat, útburkolati jeleket jelenítsünk meg, amilyenekkel az utcán is találkozhatnak a gyerekek – számos kiadványt lehet ugyanis beszerezni a könyvesboltokban, azonban ha belelapozunk ezekbe, általában egy osztrák vagy német rendőr néz velünk szembe a rajzokról, természetesen az adott országnak megfelelő környezettel illusztrálva.

A BringaAkadémia oktatói kézikönyvet az elmúlt két évben mintegy ötszázan vehették át tőlünk: egyrészt az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága megbízásából 200 rendőr, polgárőr vett részt egynapos BringaAkadémia tréningen, másrészt 2018 tavaszán a Bringásvándor pedagógus-továbbképzéseken is 270 pedagógushoz jutott el a kiadvány. Aki tehát részt vesz bármilyen BringaAkadémia képzésen, biztosan hozzájut az oktatói kézikönyvhöz. A BringaAkadémia munkafüzetet például Szombathelyen, Karcagon, Bükkszentkereszten már az összes iskolában rendszeresen használják.

Az elkészült kiadványok a mögöttes elméleti és gyakorlati képzéssel kiegészítve alkotnak komplex tudásanyagot, a kiadványok csupán segédanyagként szolgálnak a későbbi oktatáshoz, tanuláshoz.

De az iskolai keretektől elrugaszkodva, létrehoztunk egy bárki számára otthon is hozzáférhető online interaktív felületet, ahol a gyerekek, akár szüleikkel közösen biztonságos környezetben tesztelhetik elméleti tudásukat, mielőtt kimennének a forgalomba. Ez a játékos formában kialakított kis videó olyan alapvető döntési helyzeteket állít a gyermekek elé, amellyel a forgalomban közlekedve naponta találkozhatnak. A videó magyar, román, német és angol nyelven érhető el a projektünk honlapján." www.safe4cycle.com/hu/interactive

Hogyan hasznosítják tovább a már lezárult projekt eredményeit?

"A Safe4Cycle projektben született tananyagot Magyarországon a BringaAkadémia program keretében hasznosítjuk a továbbiakban. Az érdeklődők (nem csak pedagógusok) részére 30 órás akkreditált továbbképzéseket szervezünk, melyek legalább 8 fő jelentkezése esetén indulnak, bárhol az országban, ahol erre igény van. A jelenléti típusú képzés során az összes olyan elméleti és gyakorlati ismeret terítékre kerül, ami szükséges az általános iskoláskorú gyermekek biztonságos és magabiztos kerékpáros közlekedésre neveléséhez. Az iskolai oktatást segíti a BringaAkadémia munkafüzet, illetve BringaAkadémia oktatói kézikönyv, amelyet minden, a továbbképzésen részt vevő mentor megkap."

A projektről a www.safe4cycle.com oldalon, a továbbképzésekről pedig a www.bringaakademia.hu oldalon találhatnak további információt, illetve az info@bringaakademia.hu címen Abelovszky Tamás programvezetőt kereshetik az érdeklődők.


A projekt team

Utolsó módosítás: 2018.12.19.