ERASMUS+ vegyes intézményi összetételű KÖZNEVELÉSI stratégiai partnerségi projektek orientációs és projekttervező műhelye

2018.10.31.

Rendezvény | Felsőoktatás, Önkormányzatok, Felnőtt tanulás, Ifjúság, Szakképzés, Köznevelés, Nonprofit szervezet

Készüljön fel velünk a 2019. március 21-ei pályázati beadási határidőre!

Az Erasmus+ Program Stratégiai partnerségi pályázatok keretén belül immáron hatodik alkalommal nyílik lehetősége az oktatás köznevelési területéhez kapcsolódó intézményeknek, szervezeteknek a pályázásra. Az eddigiekhez hasonlóan idén is többlépcsős felkészítést nyújtunk a következő, 2019. márciusi pályázati beadási határidőre. Ezeken a felkészítő alkalmakon szeretnénk Önöknek mint lehetséges pályázóknak megmutatni, hogy mit is jelentenek a vegyes intézményi összetételű köznevelési stratégiai partnerségek, és hogy leendő projektkoordinátorként miként tudják a fejükben formálódó projektötletüket a pályázattípus kereteibe beilleszteni.

Mikor lesznek a pályázati felkészítő alkalmak?

1. Az ötlettől a projektig – Erasmus+ vegyes intézményi összetételű KÖZNEVELÉSI stratégiai partnerségi projektek orientációs és projekttervező műhelye
2018. december 3.

2. A projekttől a pályázatig – pályázatíró szeminárium
2019. január (a pontos időpontról a Tempus Közalapítvány hírleveléből, illetve a tka.hu oldal Rendezvények menüpontjából tájékozódhat)

3. Személyes konzultációs alkalmak
Folyamatosan elérhető, pályázói megkeresésre

Az első rendezvényen egyrészt segíteni fogunk letisztítani azokat a formálódó projektötleteket, amelyek a köznevelés fejlesztését célozzák, megalapozott közoktatási-társadalmi szükségletre válaszolnak és Önöket foglalkoztatja. Másrészt pedig segítünk elhelyezni ezt a projektötletet az Erasmus+ Program keretrendszerében, ezen belül pedig a köznevelési stratégiai partnerségi területen belül.

A második rendezvényen abban segítünk, hogy a letisztult projekttervet miként lehet a pályázati formátumba átültetni.

A felkészülés időszakában folyamatosan elérhető konzultációs alkalmakon pedig személyes visszajelzést adunk azoknak a projektcsapatoknak, akik ezt a testre szabott orientációs segítséget igénylik. A konzultációs alkalmakon abban nyújtunk segítséget, hogy a tervezett projekt megfelel-e Erasmus+ program elvárásainak.

A felkészítő rendezvények összekapcsolódnak ugyan, de különállóan is hasznos tudást adhatnak Önnek. Olyan támpontokat szeretnénk nyújtani, melyek a pályázatírás során megkerülhetetlen tartalmi szempontokat jelentenek.

Az ötlettől a projektig című rendezvény időpontja:
2018. december 3. hétfő, 10.00 – kb. 16:30

Helyszín:
Tempus Közalapítvány, Greenpoint 7 irodaház, 1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1. 6. emelet, Brüsszel terem

Kiket várunk a rendezvényre?

A műhelymunkára azoknak a szervezeteknek/intézményeknek a képviselőit várjuk, amelyek
• a közoktatás jelenlegi helyzetét illetően problémaérzékenyek,
• elméleti és gyakorlati oldalról is kompetensek,
• erős misszióval rendelkeznek, és
• megvan bennük a potenciál, hogy nemzetközi partnerségek alakításán és közös tudásépítésen keresztül pozitív változásokat hozzanak e területre.

A résztvevők köre: oktatási intézmények, kis- és középvállalkozások, nagyobb cégek, civil szervezetek, a köznevelés bármilyen vetületét érintő munkát végző állami hivatalok, közintézmények, könyvtárak, tanodák, múzeumok, művelődési házak, ernyőszervezetek képviselői, azaz mindazok, akik tevékenységükkel valamilyen módon kapcsolódhatnak a köznevelés fejlesztéséhez, megújításához.
Fontos, hogy nemzetközi együttműködést nemcsak oktatási/képzési intézmény kezdeményezhet!

A rendezvény tervezett témái hamarosan elérhetőek lesznek a honlapunkon.

A rendezvényeken való részvétel díjtalan, de előzetes regisztráció szükséges a Tempus Közalapítvány honlapján legkésőbb a rendezvény előtt három nappal.

Regisztráljon itt>>

A következő pályázati beadási határidő 2019. március 21-én lesz. Készüljön fel velünk!

Kapcsolat:

Vegyes intézményi összetételű köznevelési stratégiai partnerségek (KA 201)

Hlavatý Ildikó ildiko.hlavaty@tpf.hu

Fintáné Hidy Réka reka.hidy@tpf.hu

Ashlock-Kéthelyi Eszter eszter.kethelyi@tpf.hu

 

Utolsó módosítás: 2018.11.06.