Erasmus+ projektklinika (3): Partnerkeresés a vegyes intézményi összetételű köznevelési stratégiai partnerségeknél

2018.12.14.

Pályázat | Köznevelés, Nonprofit szervezet

A jó partnerség már azt jelenti, hogy megvan a fél projekt. – mondta egyszer egy projektkoordinátorunk a helyszíni monitoring látogatás alkalmával.

A megjegyzése találó, érezni mögötte a tapasztalatot. Hiszen arra lehet készülni, hogy egy nemzetközi partnerség már alap szinten is tartogat kihívásokat. Még a saját anyanyelvünkön is könnyen adódnak félreértések a csoportmunka terén, nemhogy egy olyan együttműködésben, amely döntően online térben zajlik, többnyelvű és sokféle kulturális hátterű ember között.

Tisztázzuk le, hogy melyek a szervezetünk/intézményünk erősségei és hiányai

A fentiek miatt is fontos, hogy már a partnerkeresés előtt letisztázzuk a szervezetünkön belül, hogy mi az a tudás, az a tapasztalat, amit az adott köznevelési probléma megoldása érdekében a szervezetünkön belül megvan és mi azt be tudjuk hozni a projektbe, és mi az a tudás és tapasztalat, amire viszont szükségünk van, hogy előre tudjunk lépni közösen a megoldás felé.

A szervezetünk hiányterületei alapján fogjuk tudni, hogy mi alapján válasszunk partnereket, melyek azok a tudások, amelyek nálunk nincsenek meg, azaz hogy milyen partnereket érdemes behívnunk az együttműködésbe.

A személyes kapcsolat ereje…

Egyértelmű, hogy a személyesen ismert szervezetek, illetve a személyes ismeretségeink ismerős szervezetei jelentik a legjobb kiindulópontot. Akikkel már van egy kialakult kapcsolat, meg tudunk bízni a szakmai munkájukban, érezzük az elkötelezettségüket a közös probléma iránt, ami a projektünket életre hívja és emberileg is megtaláljuk velük a közös hangot – első körben rájuk érdemes alapozni. Második lépcsőfokként pedig érdemes az ismerőseink referenciáira építeni, ami még mindig biztosabb mutató, mint a teljesen hideg megkeresés. Kérdezzük meg bátran az ismerőseinket a hatókörünkben lévő szervezeteknél/intézményeknél, hogy a munkájuk során nem találkoztak-e esetleg olyan szervezettel más európai országból, akik a mi projektünk témájában aktívak, szakmailag kompetensek és elhivatottak.

Túl a személyes kapcsolatokon…

Ha azonban úgy látjuk, hogy még mindig hiányoznak fontos láncszemek a partnerségből, akkor a személyes kapcsolatok körén kívül kell lépnünk. Ilyenkor jönnek képbe olyan felületek, mint például az Európai Bizottság Erasmus+ Project Results Platform (EPRP) felülete, ahol az Erasmus+ Program összes vegyes intézményi összetételű köznevelési stratégiai partnerségi projektjének szellemi termékét fel kell tölteniük a projektcsapatoknak, azaz itt téma alapján és a szellemi termékek színvonala alapján is vissza tudjuk következtetni, hogy melyek lehetnek azok a partnerek, akikkel érdemes felvenni a kapcsolatot.

Konkrétan iskolák és óvodák bevonására jó felület a School Education Gateway, ami szintén egy az Európai Bizottság által fenntartott honlap. Itt az Erasmus+ Opportunities linkre kattintva, a Strategic Partnerships részben, az Európa térképre kattintva az egyes országoknál láthatjuk, hogy mely iskolák keresik most aktívan a partnereket az iskolai, óvodai partnerségi projektekhez, ahonnan a vegyes intézményi összetételű köznevelési stratégiai partnerségi projektekbe is érdemes lehet iskolai-óvodai partnereket választani. Az általuk preferált témákat látjuk, mi is ezek mentén tudunk választani.

Szintén kevéssé ismert partnerségépítési lehetőséget jelentenek az Erasmus+ egyéni tréning programok (Transnational Cooperation Activities, rövidebb nevükön TCA-k), amelyek teljes egészében az Európai Unió által finanszírozott lehetőségek és partnerkereső szemináriumokon, tematikus szemináriumokon, illetve szakértői tanulmányutakon való részvételre lehet pályázni. Ezeken az eseményeken jó lehetőség nyílik a bennünket érdeklő téma mentén partnerekre találni.

Emellett pedig érdemes nyitva tartani a szemünket. Mind a hazai, mind pedig nemzetközi területen figyeljük az általunk érzékelt közoktatási problémakörök mentén gondolkodó szervezetek, intézmények tevékenységét, iratkozzunk fel a hírleveleikre, figyeljük az e tárgyú konferenciákat, műhelymunkákat, ha tehetjük, látogassunk el ezekre. Ott helyben mindig lehet egy-két olyan előadót találni, akinek a szakmai tapasztalatában megtaláljuk a szervezetünk számára szükséges pluszt és a személyes találkozás azt is segíthet eldönteni, hogy emberileg megtaláljuk-e a közös hangot.

Innentől érdemes már a konkrétumok felé fordulni, azaz nagyon nyíltan átbeszélni, hogy az egyes szervezetek képviselői milyen problémákat látnak az adott közoktatási területen, illetve a saját intézményükben, ehhez kinek milyen tapasztalatai, tudásai vannak, ki mit tud beletenni a közös munkába, ki mit szeretne belőle kivenni, milyen eredményeket vár tőle és hogy miben tudnak ezeknek a szakmai terveknek a megvalósításában segíteni az Erasmus+ Program adta lehetőségek.

A jövő évi márciusi pályázati határidő előtt nagyon itt van az ideje, hogy a vegyes intézményi összetételű köznevelési projektek csapatai már ráforduljanak erre a partnerkeresési szakaszra, ahhoz, hogy a projektjük valóban letisztuljon és a pályázati határidőre benyújtható formába kerüljön.

A Tempus Közalapítvány munkatársai az eddigi évekhez hasonlóan ebben a pályázati körben is több lépcsős felkészítést nyújtanak a pályázni kívánó projektcsapatoknak.

  • A felkészítés következő lépcsőfoka a vegyes intézményi összetételű köznevelési stratégiai projektek esetében a 2019. január 23-ai pályázatíró szeminárium lesz, amelyre REGISZTRÁLJON ITT>>
  • Emellett szeretettel várjuk személyes konzultációra is, amennyiben a szervezete ezt igényli. Ilyen irányú kérését kérjük, jelezze a projektek kíséréséért és mentorálásáért felelős munkatársaknál.

Kapcsolat:

Vegyes intézményi összetételű köznevelési stratégiai partnerségek (KA 201)
Hlavatý Ildikó ildiko.hlavaty@tpf.hu
Fintáné Hidy Réka reka.hidy@tpf.hu
Ashlock-Kéthelyi Eszter eszter.kethelyi@tpf.hu

Utolsó módosítás: 2018.12.19.